no
2024. április 16., kedd Csongor napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Születésnapján köszöntötték Kányádi Sándort

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Az idén 85 esztendős Kossuth-díjas költőt barátai, pályatársai és tisztelői ünnepelték kedden a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban.


Az ünnepségen Kányádi Sándor verseit Havas Judit előadóművész és Őze Áron színművész mondta el, a megzenésített költeményeket a Kaláka együttes adta elő.

Kányádi Sándor az ünnepségen elmondta: az az igazi költő, akinek halála után évszázadokkal is mondják a verseit, ilyen például Petőfi Sándor. Hozzátette, hogy az ő Magyarországa addig terjed, ameddig a magyar nyelv, és ezt az általa nagyon szeretett országot addig szolgálja, ameddig csak tudja.
 

"Minden művészetek közül a magyar költészetet tartom a legszebbnek, a legfontosabbnak" - hangsúlyozta Melocco Miklós szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja köszöntő beszédében. Hozzátette, hogy hiába tud fejből egy verset, elmondani képtelen, mert meghatódik a szavak, a gondolatok szépségétől. Úgy fogalmazott, hogy ők Kányádi Sándorral barátok és sok időt töltenek együtt, verseit olvasva mégis gyakran megdöbben, hogy ismeri annak ma élő szerzőjét.

Kányádi Sándort hite és vallomása szerint az a cél vezeti egész életében, hogy a Kárpát-medencében és mindenhol, ahol magyarok éltek és élnek, a magyar költészetet közelebb vigye kicsikhez és nagyokhoz egyaránt - mondta E. Csorba Csilla irodalomtörténész, a PIM főigazgatója.

"Napi szinten érezzük a mával foglalkozó, nagyon is modern gondolkodását, törődő szeretetét, a veszélyeztetett emberi értékekért szóló szelíd bátorságát, egyetemes igénnyel mérhető költészete mellett is fontos, gyakorlatias jelhagyó tevékenységét" - tette hozzá.

Szentmártoni János költő, a Magyar Írószövetség elnöke arról szólt, hogy Kányádi Sándor "két lábon járó eleven példája annak, amikor a szó és a tett, a költészet és az élet egy és oszthatatlan".

A programot az MMA, a PIM, a Magyar Írószövetség és a Digitális Irodalmi Akadémia szervezte.

(hirado.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

G7global1@proton.me A refinery in Kazakhstan,Qatar and Russia have product allocation for D2, D6, ESPO, JET A1, JP54 (...)

My company offer loans at low interest rates of 2% My company offer loans at low interest rates of 2%. The company is registered with the ministry of (...)

Hitel- és pénzügyi segítség online Jó nap, Jelentkezzen itt mindenféle hitelre, pénzügyi helyzetétől függetlenül, hitelünk (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek