rmdsz 1
2024. március 28., csütörtök Hajnalka napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Ünnepi gálával és díjátadással zárta az idei színházi évadot a Harag György Társulat

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Az évad legkiemelkedőbb művészeinek és háttéralkalmazottjának járó szakmai és közönségdíjakat osztotta ki a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata a vasárnap esti évadzáró gálán.


Június 15-én, vasárnap hagyományos évadzáró gálát tartott a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, amelyen sor került a 2013/2014-es színházi évad szakmai és közönségdíjainak átadására. A közönség, a társulat, valamint a művészeti tanács szavazatai alapján összesen tizenhárom kategóriában osztottak díjakat.

Az idei közvélemény-kutató kérdőívek eredményeinek összegző bemutatása után került sor a közönségdíjak kihirdetésére és átadására. Idén először elektronikus és papíralapú kérdőívek segítségével is lehetett szavazni az évad legjobb előadásaira és színészeire. A közönség véleménye szerint a Harag György Társulat 2013/2014-es színházi évadának legjobb könnyű műfajú előadása a szilveszterkor bemutatott Fekete Péter című operett volt, a komoly műfajok közül pedig a Rokonok című produkció tetszett a legtöbbeknek. Az idén első alkalommal bemutatott stúdióbérlet előadásai közül a Himuszt szerették a legtöbben.

Három kategóriában lehetett szavazni az év legjobb színészére és színésznőjére. A szavazatok összesítése után az évad legjobb epizódszínésznője Laczkó Tekla, az évad legjobb epizódszínésze Nagy Orbán, a legjobb komika Kovács Nikolett, a legjobb komikus színész pedig Péter Attila Zsolt lett. A legkiemelkedőbb drámai színész és színésznő a közönség szavazatai alapján Rappert-Vencz Gábor és Lőrincz Ágnes volt a 2013/2014-es évadban. Az évad értékelése után a díjakkal járó okleveleket és virágcsokrokat Bessenyei Gedő István, a társulat művészeti igazgatója adta át a közönségdíjasoknak.

A szakmai díjak közül először az évad legjobb háttéralkalmazottjának járó díjat adták át Baráth Csaba Attila díszletfestőnek, több évtizedes kitartó és minőségi munkája elismeréseként.

Idén először örökös bérletet adományozott a Harag György Társulat azoknak a támogatóinak, akik többéves önzetlen szervező és tudományos munkájukkal kiálltak a társulat mellett, segítették működését. Ezt a frissen alapított elismerést Kiskasza László szervező és Csirák Csaba színház- és helytörténész kapta meg.

A Proscenium Alapítvány néhai könyvelőjéről és mecénásáról elnevezett Baranyai Zoltán-emlékdíjat, amelyet a Baranyai család anyagi segítségével alapított a tavalyi évad végén a művészeti tanács, az évad legkiemelkedőbb fiatal tehetségének, Sándor Anna színésznőnek ítélték oda.

A társulat szavazatai alapján a művészeti tanács két alakítás-díjat is átadott: az évad legjobb férfi alakításaiért járó nívódíjat Gaál Gyulának, a legkiemelkedőbb női alakításokért járó nívódíjat pedig Kovács Nikolettnek ítélték oda.

A szakmai fődíjak közül az Ács Alajos-díjat Rappert-Vencz Gábor, a Harag György-díjat pedig Kányádi Szilárd vehette át, a társulat és a művészeti tanács szavazatai alapján. Az Ács Alajos-díjat a Poszet Kft. részéről Poszet Kinga, a Harag György-díjat pedig az Autonet Import-Export Rt. képviseletében Muszka János adta át.

A közönségdíjakat és a háttérszemélyzet díját 200 lej értékben, az alakításdíjakat és a Baranyai Baranyai Zoltán-emlékdíjat pedig 500 lej értékben osztották ki, a Proscenium Alapítvány és a Baranyai család támogatásával. A szakmai fődíjak közül a 2000 lej értékű Ács Alajos-díjat a Poszet Kft. felajánlásából, a 4000 lej értékű Harag György-díjat pedig az Autonet Import-Export Rt. felajánlásából ítélte oda a művészeti tanács az évad legkiválóbb művészeinek. A gála színpadképéhez használt és a díjakkal járó virágcsokrokat a társulat egyik mecénása, a Bellis Virágkertészet biztosította. A gálaműsort Bessenyei István rendezte, a díszlet és a jelmezek Szabó Anna munkáját dicsérik. A gála élőzenei kíséretét Manfrédi Annamária (zongora, a zenekar vezetője), Anderco Péter (szólógitár), Sabo Marcel (basszusgitár) és Cserey Csaba (ütőhangszerek) biztosította.

 

 

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
n
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek