rmdsz 1
2024. március 29., péntek Gedeon napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Az igazságot tartotta a művészet céljának a nagybányai festőiskola egyik alapítója

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Száz éve, 1917. március 18-án halt meg Ferenczy Károly festőművész, a nagybányai művésztelep és festőiskola egyik alapítója, a századforduló magyar festészetének kiemelkedő képviselője.


1862. február 8-án született Bécsben egy bánsági német család sarjaként, Freund Károly néven anyakönyvezték. Édesanyját korán elveszítette, magyar érzelmű apja – magas rangú tisztviselő, a kiegyezés után az első erdélyi vasút vezérigazgatója – 1886-ban változtatta nevüket Ferenczyre. Károly Budapesten tanult jogot, majd a magyaróvári gazdasági akadémián mezőgazdász oklevelet szerzett és a család délvidéki birtokán gazdálkodott. Festészettel unokatestvére, a nála tizennégy évvel idősebb Fialka Olga festőművész hatására kezdett igazán foglalkozni.

Együtt utaztak 1884-ben Rómába és a kibontakozó szerelem a következő évben házassághoz vezetett, megszületett első gyermekük, Valér. Ferenczy 1885-ben Münchenben és Nápolyban tanult festészetet, de rendszeres, iskolaszerű képzésben csak 1887 és 1889 között Párizsban, a Julian Akadémián részesült. Példaképének a plein air első mesterét, a naturalista Jules Bastien-Lepage-t tartotta. Az ő hatását tükrözik ekkoriban készült képei: Kallós Ede szobrász arcképe, Leányok virágot gondoznak, Kavicsot hajigáló fiúk, Kertészek.

Kertészek, 1891

Kertészek, 1891

Hazatérve 1889-ben Szentendrén telepedett le, a közönség a Műcsarnok téli kiállításán ismerhette meg munkásságát, ahol két képet állított ki. (Érdekesség, hogy a Műcsarnokban az előző évben műgyűjtőként mutatkozott be.) 1890-ben ikrei születtek, Noémi és Béni a magyar művészet kiemelkedő alakjai lettek. 1893-ban családjával Münchenbe költözött, hogy tovább képezze magát. Ott alakult ki sajátos festői nyelve, amely kiemeli a természet és az ember mély kapcsolatát. Münchenben ismerkedett meg Hollósy Simonnal és szabadiskolájának tagjaival, körükben fogalmazódott meg a nagybányai festőiskola megalapításának gondolata.

A millenniumi Magyarország négy híres művésztelepe, a szolnoki, a gödöllői, a kecskeméti és a nagybányai közül az utóbbi esett legtávolabb a fővárostól, de ez vonzotta leginkább a fiatal festőket. A csöndes, ma Romániához tartozó partiumi kisvárosban 1896-ban telepedett le Hollósy Simon barátaival és tanítványaival, céljuk az új, korszerű magyar festészet megteremtése volt. A művészcsoport vezetője Hollósy volt, a kibontakozó mozgalom másik vezéralakjává Ferenczy vált. A művész ráérzett a nagybányai táj bibliai jellegére, az esti vagy erdei környezetben ábrázolt szentírási témájú kompozíciói a természet szenvedélyes szeretetét mutatják, sajátos, álomszerű, költői hangulatot sugároznak (A hegyi beszéd, 1896; A három királyok, 1898; Józsefet eladják testvérei, 1900; Ábrahám áldozata, 1901).

Hegyi beszéd, 1896

Hegyi beszéd, 1896

Nagybányán kezdődik pompás arcképeinek sorozata is (Gömöry Olivér, 1898; Herrer Cézár, 1899). Ferenczy a színek minél tökéletesebb és pontosabb ábrázolására törekedett, a tájat minden órában tanulmányozta, követve az árnyalatok hajszálfinom változásait. Mindez az impresszionizmushoz közelítette, megteremtve a plein air sajátos magyar válfaját (Nyári reggel, 1902; Márciusi est, 1902; Keresztlevétel, 1903). A szelíd természetű, finom eleganciájú Ferenczynek budapesti gyűjteményes kiállítása hozta meg a teljes elismerést 1903-ban. A tárlathoz írt előszavában úgy nyilatkozott, hogy a természetben való gyönyörködés – tehát a szépség élvezete – művészetének rugója (később már azt írta, hogy nem is a szépség, inkább az igazság a művészet célja).

Abban az évben magániskolát nyitott a budapesti Andrássy úton. Az önmagával folyton elégedetlen művész 1905-ben a Festő és modell című festményével elnyerte a VI. Velencei Biennále nagy aranyérmét. 1906-ban kinevezték a budapesti Mintarajziskola (1908-tól Képzőművészeti Főiskola) tanárává, Nagybányára ekkortól csak ritkábban, főleg nyaranta tért vissza.

Ferenczy műterme

Ferenczy műterme

A fővárosban változott műveinek tematikája: a műtermi adottságok között csendéleteket, birkózókat, artistákat, atlétákat, női aktokat és pszichológiailag kitűnően felépített arcképeket festett (Béni arcképe, 1906; Hármas arckép, 1911; Női akt, 1912; Ernst Sándorné, 1916.) A MIÉNK (Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre) alapító tagjaként 1908-ban Szinyei Merse Pállal és Rippl-Rónai Józseffel karöltve szervezte a MIÉNK első kiállítását, amelyen tíz képével szerepelt.

A nagybányai szabadiskolát 1910-től – évente forgó rendszerben – Réti Istvánnal és Thorma Jánossal hárman felváltva vezették. Ferenczy 1913-ban, második gyűjteményes kiállításán 83 művet mutatott be a Műcsarnokban. A müncheni Glaspalast XI. nemzetközi kiállításán Anya gyermekével című festményével elnyerte a kiállítás nagy aranyérmét. 1915-ben a Műcsarnok tárlatán Pieta című képével megkapta a 4000 koronás nagydíjat. Egyre súlyosbodó krónikus betegségét ekkoriban még Svájcban is kezelték, utolsó képét (Parkrészlet Lipikfürdőn, 1916) már nagybetegen vázolta fel.

Ferenczy Károly

Ferenczy Károly

1916-ban gyermekeivel közös családi kiállítása volt az Ernst Múzeumban. 1917 elején romló egészsége miatt lemondott a Nagybányai Festők Társaságának elnökségéről, s nem sokkal később, március 18-án, a Baross utcai klinikán elhunyt. Művészi törekvéseit gyermekei vitték tovább: a festő Valér, a szobrász Béni és a gobelineket, szőnyegeket alkotó Noémi.

Ferenczy Károly életműve több szakaszra tagozódik. Művészetének első korszakát saját megfogalmazása szerint “finom naturalistának” tartotta, a nagybányai szakaszban a plein air sajátos magyar válfaját teremtette meg, késői korszakában a posztimpresszionizmus formaproblémái foglalkoztatták. Nagy hatással volt a magyar festészet további alakulására. Fő művei a Magyar Nemzeti Galériába kerültek, a szentendrei Ferenczy Múzeum a művészcsalád alkotásait mutatja be.

(mult-kor.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek