no
2024. április 20., szombat Konrád, Tivadar napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Alkotmányossági kifogást emelt az államfő a referendumtörvényt módosító jogszabály ellen

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Alkotmányossági kifogást emelt Klaus Iohannis államfő a referendumtörvényt módosító jogszabály ellen - tájékoztatott pénteken az Államelnöki Hivatal.


A közlemény rámutat: bár a népszavazás megszervezését és lebonyolítását szabályozó, 2000/3-as törvény módosításairól a törvényhozók már kértek normakontrollt, az elnök úgy véli, a jogszabály még tartalmaz alkotmányellenes előírásokat.

A referendumtörvényt módosító jogszabály értelmében az alkotmánymódosítást célzó referendumot 30 napon belül meg kell szervezni attól számítva, hogy a parlament elfogadta az erre vonatkozó indítványt. A tervezet gyakorlatilag megfosztja az államfőt attól a jogától, hogy döntsön egy népszavazás kiírásáról.

A parlament tavaly szeptemberben fogadta el a törvény első változatát, amelyet több ellenzéki honatya megtámadott az alkotmánybíróságon. Akkor a taláros testület több ponton is alaptörvénybe ütközőnek ítélte a jogszabályt. Ezt követően módosítottak rajta, az új változatot december végén fogadta el a képviselőház döntő kamaraként. Klaus Iohannis államfő március 14-én visszautalta a parlamentnek megfontolásra, a jogszabály újratárgyalását azonban a szenátus, majd a képviselőház is elutasította.

Április 18-án Klaus Iohannis államfő közölte, hogy nem hirdeti ki a referendumtörvényt abban a formájában, ahogy azt elküldték az Államelnöki Hivatalhoz, majd hozzátette: alkotmányossági kifogást emel a törvénnyel kapcsolatban.

Közben április 4-én a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) és a Népi Mozgalom Párttal (PMP) közösen megtámadta a tervezetet az alkotmánybíróságon, ezúttal azonban a taláros testület elutasította beadványukat. AGERPRES/(RO - szerző: Mădălina CERBAN, szerkesztő: Mihai SIMIONESCU; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

adj fel hirdetést
n
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek