no
2024. április 19., péntek Emma napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Átment a Dăncilă-kormány, hivatalába léphet Románia első női miniszterelnöke

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Bizalmat szavazott a bukaresti parlament a Viorica Dăncilă vezette új kormánynak, ezáltal miniszterei esküjének letétele után hivatalába léphet az ország első női miniszterelnöke vezette balliberális kabinet.


A hétfő délutáni szavazáson az új kormány 282 szavazatot kapott a jelen lévő szenátoroktól és képviselőktől, a kormánylakításhoz legkevesebb 233 voksra volt szükség. 136-an az új kabinet ellen szavaztak, ugyanakkor egyetlen tartózkodást jegyeztek. Mint ismert, a balliberális kabinet struktúrája nem változott a tisztségéről két héttel ezelőtt lemondott Mihai Tudose irányította kormányéhoz képest, a huszonhét miniszter közül azonban tizenhatot lecseréltek a hatalmon lévő szociáldemokraták (PSD), akik fél év leforgása alatt a második kormányfőjüket buktatták meg.  A parlamenti szavazást megelőző beszédében a kijelölt kormányfő elmondta: az ország fő kérdéseiben és a nemzet érdekében hajlandó minden politikai erővel párbeszédet folytatni, Románia elnökét is beleértve, „feltéve, ha a párbeszéd civilizált hangvételű.” Viorica Dăncilă közölte, kizárólag a választott tisztségviselők, a többségi koalíció vonhatja felelősségre döntései időszerűségéért az új kormányt.

Amíg én miniszterelnök leszek, egyetlen intézmény, egyetlen egy hatalmi központ se fogja többé megmondani a kormánynak, hogy mi a teendője” – szögezte le a parlament plénuma előtt felszólaló Viorica Dăncilă. A politikus – aki nyolc éven át tevékenykedett a PSD európai parlamenti képviselőjeként – közölte, mandátuma során azt a célt fogja követni, hogy 2020-ra Románia az Európai Unió legerősebb gazdaságai rangsorának első felében legyen, hogy ily módon a fiatalok ne hagyják el az országot, akik pedig elmentek, azok tervezzék a hazatérést.

Liviu Dragnea, a képviselőház és a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke beszédében úgy vélekedett, a kormánynak európai szellemben, de a román nép érdekében kell vezetnie az országot. „Románia szuverén ország és valamennyiünknek kötelessége ezt a szuverenitást megvédeni. Azért mondom ezt, mert a szuverenitás nem annyira politikai vagy gazdasági kategória, mint inkább egy lelkiállapot. Ennek a kormánynak az a feladata, hogy gazdasági eredményeket érjen el, növelje a polgárok jövedelmeit és a beruházások mértékét, de ugyanakkor megtartsa a szuverenitást, azaz a független gondolkodást, a foganatosított intézkedések nemzeti jellegét” – hangsúlyozta Dragnea. A PSD elnöke szerint a kormánynak célként kell kezelnie a beruházásokat. „Ma nincs tervezés, nincsenek nagy projektek, és jövőképe sincs Romániának. Csak idővesztegetés, az ország fejlődése szempontjából pedig mellékes minden olyan vita, amely a hatalom megszerzéséért folyik a kormánykoalíció és az ellenzék között” – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök a Dăncilă-kabinet beiktatásának vitáján.  Elmondta: az RMDSZ képviselői és szenátorai adnak még egy esélyt a kormánykoalíciónak – nemcsak azért, mert a PSD-ALDE nyerte a parlamenti választásokat, és az ő felelőssége a kormányzás, hanem azért is, mert a nehéz időkben is eltökélt szándéka volt őszinte párbeszédet folytatni a szövetséggel.

„A PSD vezetőjének volt bátorsága elhatárolódni annak a kollégájának a kijelentésétől, aki bevezette volna a halálbüntetést és fellógatta volna azokat, akik nem értenek vele egyet. A többi párt vezetőjének részéről mai napig mély a csend” – nyomatékosított Kelemen Hunor. A kormányprogram egyes fejezeteit jónak, másokat sekélyesnek és felszínesnek nevezte a szövetségi elnök, de a kormány tagjairól nem kívánt véleményt alkotni. Kelemen egyébként napirend előtti felszólalásában megemlékezett Verestóy Attiláról, az RMDSZ múlt héten elhunyt szenátoráról. Raluca Turcan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselőházi frakcióvezetője azt kérte hétfőn a parlament plénumától, hogy ne szavazza meg a kormány beiktatását. „Ha ön büszke nő, akkor azért kellene imádkoznia, hogy ne iktassák be ezt a kormányt, mert Liviu Dragnea Călin Popescu-Tăriceanu közvetítésével megüzente tegnap, hogy ön nem igazi miniszterelnök lesz, hanem egy adminisztrátor, s az is csak korlátozott jogkörökkel. Egy olyan személy, aki mások parancsait teljesíti. Ez a legsúlyosabb alkotmányos támadás a miniszterelnöki jogkör ellen, és ha a nép választottjainak erejét akarják birtokolni, akkor ne szavazzák meg ennek a kormánynak a beiktatását” – jelentette ki a szónoki pulpitusnál az ellenzéki politikus, aki szerint Viorica Dăncilă kinevezése kizárólag Liviu Dragnea személyes érdekeit szolgálja.

(kronika.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Nabídka úvěru Nabídka úvěru Potřebujete naléhavě půjčku? Poskytujeme osobní půjčky? podnikatelské (...)

Megbízható és gyors hitel ajánlat Üdvözlöm! A különféle pénzügyi gondok leküzdése érdekében nem kell többé törődnie (...)

Megbízható és gyors hitel ajánlat Üdvözlöm! A különféle pénzügyi gondok leküzdése érdekében nem kell többé törődnie (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek