no
2024. április 19., péntek Emma napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Bukarestben tüntettek a „magyar elnyomás” ellen a székelyföldi románok

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Néhány száz személy vonult fel Bukarestben vasárnap a Kovászna, Hargita és Maros megyei románok civil fóruma, illetve a Nemzet Útja Egyesület által a közigazgatási törvénykönyv elfogadása ellen szervezett tüntetésen. A felvonulás szervezői szerint ugyanis az új közigazgatási kódex alkotmányellenes módon második hivatalos nyelvvé tenné a magyart az ország bizonyos területein.


Mihai Târnoveanu, a Nemzet Útja Egyesület elnöke és a Kovászna, Hargita és Maros megyei románok civil fórumának alelnöke kifejtette, hogy védőpajzsot akarnak emelni a román nemzeti értékek köré, és tiltakoznak az ellen, hogy az új közigazgatási törvénykönyv kiterjesztené a magyar nyelv használatát a prefektusi hivatalokra és a dekoncentrált intézményekre.

„A román nyelvnek kell az egyetlen hivatalos nyelvnek maradnia a román állam területén” 

- jelentette ki Târnoveanu. 

A tüntetők elmondtak egy imát, majd elénekelték a román nemzeti himnuszt. Egyesek közülük olyan feliratokat tartanak a kezükben, mint "A hivatalos nyelv nem képezheti alkotmánymódosítás tárgyát", "Esküszünk Erdélyre", valamint Mihai Eminescu és Avram Iancu portréit. "A román nyelv az egyetlen uralkodó!", "Román zászlóaljak, keljetek át a Kárpátokon!", "Nemzeti egységet!" - skandálják. A felvonulás kezdetén a csendőrök feltartóztattak egy férfit rendbontás miatt. 

A Kovászna, Hargita és Maros megyei románok civil fóruma július 16-án fordult Klaus Johannishoz, kérve az államfőt, hogy ne hirdesse ki a közigazgatási törvénykönyvet a parlament által elfogadott formájában. A Johannishoz címzett levél aláírói szerint az új közigazgatási törvény eltörli a 20 százalékos anyanyelvi küszöböt, amelyet a jelenlegi jogszabály feltételként tűz ki a közigazgatásban biztosítandó kisebbségi nyelvhasználathoz.

„Az új közigazgatási kódex oda vezet, hogy sérülni fog a román mint hivatalos nyelv státusa. A magyar nyelv kötelezővé válik a prefektusi intézményekben és a minisztériumoknak alárendelt helyi közintézményekben” – olvasható a levélben, amelynek aláírói szerint alkotmányellenes, hogy a hivatalos ügyintézésre kétnyelvű űrlapokat biztosítana a törvény. 

„Románia alkotmánya szerint a hivatalos okmányokat a hivatalos nyelven kell megszövegezni. A jogi rendszer előírja, hogy a nemzeti kisebbségek anyanyelvén megfogalmazott beadványnak csak fordítás jellege lehet. Ellenkező esetben két hivatalos okmányt kapunk két nyelven, ami az alkotmánnyal szembefordulva hivatalossá tenné a kisebbségi nyelvet” – érvelnek az aláírók.  A Kovászna, Hargita és Maros megyei románok civil fóruma szerint az új közigazgatási törvénykönyv az etnikai alapon szerveződő területi autonómiának kedvez „Románia szívében”, és a Kovászna, Hargita és Maros megyében kisebbségben lévő románoknak esélyük sem lenne a megmaradásra. 

(maszol.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

HITEL VÁLLALKOZÓKNAK HITEL VÁLLALKOZÓKNAK Személyi kölcsönre van szüksége cége számára? Ne habozzon (...)

HITEL VÁLLALKOZÓKNAK HITEL VÁLLALKOZÓKNAK Személyi kölcsönre van szüksége cége számára? Ne habozzon (...)

HITEL VÁLLALKOZÓKNAK HITEL VÁLLALKOZÓKNAK Személyi kölcsönre van szüksége cége számára? Ne habozzon (...)

adj fel hirdetést
no
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek