rmdsz 1
2024. március 28., csütörtök Hajnalka napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Csíkszeredában tüntetnek kedden az úzvölgyi temetőért

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Kedden (június 18-án) 18 órától Csíkszereda főterére várja az Erdélyi Magyar Néppárt mindazokat, akik tiltakozni akarnak az úzvölgyi katonatemetőnél történtek miatt. A megmozdulás szervezői követelik Jean-Andrei Andrei Hargita megyei prefektus azonnali lemondását vagy felmentését, a temető államosításának beszüntetését és az eredeti állapotok visszaállítását.


A Néppárt vezetői elfogadhatatlannak tartják a hősi temetőnél történteket, s emlékeztetnek: a Bákó megyei Dormánfalva önkényesen kisajátította a katonatemetőt, ott történelemhamisító és kegyeletsértő emlékművet emeltek, a jelöletlen katonasírok fölé pedig ortodox kereszteket, a helyszínen pedig, a békésen imádkozó és a temetőt védő magyarokra rátámadt a felheccelt tömeg, mely az építési engedély nélkül felállított emlékművet érkezett felavatni.

Egy korábbi sajtótájékoztatóján Csomortányi István elmondta: az úzvölgyi hősi katonatemető az erdélyi magyarság kiemelten fontos jelképe, és teljesen világos, hogy az ott történtek előre megszervezett, valamint az állami szervek által végrehajtott eseménysor részei voltak. A politikus az úzvölgyi temetőben történteket nemzetközi szintű botránynak nevezte, majd hangsúlyozta: az erdélyi magyarság a történelem során mindig is a törvények betartásával követelte az őt megillető jogokat. „A bukaresti hatalom most átlépett egy határt, ezért nem hagyhatjuk, hogy a hivatali útvesztőkben kisiklassák igazságtételt követelő kezdeményezéseinket.

A törvény által biztosított jogainkkal élve ezért június 18-án 18 órától tüntetésre hívunk mindenkit, hogy Csíkszereda főterén követeljük a Hargita megyei prefektus lemondását, az úzvölgyi temető államosításának beszüntetését és az eredeti állapotok visszaállítását. Megálljt kell parancsoljunk az egyre gyakoribb állami színtűvé emelkedett magyarellenes eseményeknek! Legyünk ott kedden minél többen, hogy világossá tegyük: nem kérünk a bukaresti gyűlöletimportból” – nyilatkozta korábban a pártelnök.

(transindex.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek