rmdsz 1
2024. március 29., péntek Gedeon napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Egy székelyföldi házaspár sikertörténete: Románia első töltöttkáposzta-üzeme meghódította Svédországot és Magyarországot

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A gyergyószentmiklósi vállalkozás ötlete öt évvel ezelőtt született, amikor a Bajkó házaspár – László (marketing menedzser) és Enikő (turisztikai szakember) – az első ránézésre banálisnak tűnő lefagyasztott töltött káposztában fedeztek fel nagyszerű lehetőséget.


„A férjem ötlete volt, otthon töltött káposztát készítettünk, majd betettük a fagyasztóba. Amikor kivettük, teljesen jók voltak, a férjem azt mondta, mi lenne, ha előre elkészített, majd lefagyasztott töltött káposztát készítenénk. így kezdtük el." – meséli Enikő. A szakterület „pionírjaiként" a Bajkó házaspár 2010 decemberében Románia első töltött káposzta üzemét nyitotta meg. Az eredeti befektetéshez szükséges alaptőke 130 ezer euró volt, amelyből 40 ezret egy azóta törlesztett bankhitelből fedeztek.

 

Tartósítószer nélküli ínyencség. Bajkóék kezdettől fogva olyan szabályokat fektettek le, amelyeket azóta is szigorúan betartanak: semmilyen tartósítószert nem használnak, és mindent kézzel állítanak elő.

 

„A káposztát Kovászna megyéből szerezzük be termelőktől, mi tisztítjuk meg és savanyítjuk a Parajdról hozott forrásvízzel és sóval. (…) Amikor a káposzta készen van, a hölgyek megpucolják, és ha nincs túl sok rendelés, akkor a leveleket is lefagyasztjuk. A húst és a szalonnát szintén termelőktől vesszük, és mi daráljuk le" – magyarázza Enikő. A húson és szalonnán kívül, a nyersanyag így áll össze: hagyma, csombord, só, bors, pirospaprika, kapor és rizs.

„Minden nagyon egyszerű, tartósítószer nélküli, megfőzzük, dobozokba helyezzük, és lefagyasztjuk"– teszi hozzá Enikő. Mindegyik tölteléket kézzel készítik, majd egy 100 literes edényben kerülnek megfőzésre. Miután a tüzet eloltják, még két órán át abban a vízben maradnak, amelyben előzőleg megfőttek. Leengedik róluk a vizet, és csak másnap kerülnek be a dobozokba. A dobozok egyenként 850 grammosak, 8 tölteléket tartalmaznak, és 14 lejbe kerülnek, de van 410 grammos 4 tölteléket tartalmazó 7 lejes kiszerelés is. Lefagyasztásuk pillanatától számítva fél évig tart a szavatossági idejük.

Magyarországtól Svédországig. A legtöbb rendelés az ünnepek előtt érkezik a gyergyói üzemhez, leginkább novembertől húsvétig. A megrendelések az év többi időszakában sem hiányoznak teljesen, különböző eseményekre, esküvőkre, keresztelőkre, temetésekre, vagy vásárokra és fesztiválokra is főznek. Jelenleg egy budapesti fesztiválra készülnek. „A munka nagyon jól halad, mert mindent időben előkészítettünk, ha nekilátunk, óránként több mint 100 tölteléket is el tudunk készíteni, persze ez függ a levelek nagyságától is" – mondja Orbán Klára, az üzem egyik alkalmazottja.

 

Átlagban 300 ezer töltött káposzta készül évente Gyergyószentmiklóson, ezeknek egy része magyarországi vagy svédország áruházakba kerül. A megrendelések szinte a vállalkozás megnyitásától számítva érkeztek, ez a médiakampánynak is köszönhető. Számos hazai és külföldi újságíró átlépte a küszöbüket. Emellett különféle rendezvényeken – vásárokon vagy fesztiválokon – is népszerűsítik termékeiket.

Klienseiknek annyira ízlettek a termékeik, hogy már a Németországban vagy Olaszországban dolgozóknak is küldenek. „Klienseinknek ízlik, mert olyan, mintha otthon készítették volna, eredeti. A külföldiek azt kérik, hogy ne főzzük meg a töltelékeket, csak készítsük elő a főzésre, a savanyú káposzta miatt két napig semmi bajuk nem lesz" – mondja Enikő.

 

Ízletes leves fűszerek. A gyergyói üzem 10 alkalmazottal indult, azonban hatékonyabbá tették a termelést, és ma öt alkalmazottal dolgoznak. A töltött káposzta mellett egy hagyományos leves-fűszer vonalat is kialakítottak, amely szintén sikeres. "Négy fajta fűszerünk van: parasztcsorba, erdélyi csorba, gyergyói örmény leves és lucskos káposzta alap" – ecseteli Enikő.

kolozsvaros.ro

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek