rmdsz 1
2024. április 18., csütörtök Andrea napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Elfogadta a parlament az új nemzetvédelmi stratégiát

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Nagy szavazattöbbséggel fogadta el kedden a parlament Románia 2015-2019-es időszakra vonatkozó nemzetvédelmi stratégiáját, amelyet előző nap Klaus Johannis államfő terjesztett a törvényhozás elé.


Gabriel Oprea ideiglenes miniszterelnök a parlamenti vita során rámutatott, a kormány támogatja a dokumentum elfogadását. Hozzátette: amikor az ország biztonságáról, nemzetközi kötelezettségei betartásáról, a NATO-ban vállalt szerepéről van szó, nincs helye a pártpolitikai taktikázásnak.

A NATO-tagországok kollektív védelmére és az ország saját intézményrendszerének megerősítésére alapozó új román védelmi stratégia főleg Oroszországgal összefüggésbe hozható fenyegetésekkel számol.

Bár a dokumentumról előzőleg a kormányoldallal és az ellenzékkel is konzultált az államfő, Johannis parlamenti beszéde előtt egy nappal az állam második emberének számító Calin Popescu Tariceanu szenátusi elnök váratlanul bírálni kezdte a stratégiát, arra hivatkozva, hogy azzal „elnöki köztársasággá" akarják tenni Romániát.

A kormánykoalícióban részt vevő, új szabadelvű pártot alapító Tariceanu azt kifogásolta, hogy a dokumentum – az energiától a környezetvédelemig – olyan területekre is kiterjesztette a nemzetvédelem fogalmát, amelyek sosem tartoztak az elnöki hivatal hatáskörébe. Tariceanuék javaslatára elhalasztották a nemzetvédelmi stratégia eredetileg hétfőre tervezett megvitatását, ezért a politikai elemzők már azt sem tartották kizártnak, hogy a szociáldemokrata kormányt támogató parlamenti többség egésze szembefordul a jobboldali államfővel és elutasítja az általa előterjesztett nemzetvédelmi stratégiát.

Az alkotmány szerint az államfőnek hivatalba lépése után fél éven belül kell a nemzetvédelmi stratégiát a parlament elé terjesztenie. Az elnökhöz közel álló jobbközép ellenzék szerint Iohannis az első államfő, aki betartotta a határidőt.

Az új nemzetvédelmi stratégia vitájáról az ellenzők többsége hiányzott, végül a dokumentumot egy ellenszavazattal és egy tartózkodással fogadta el a bukaresti parlament. 

MTI

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

EMERGENCY URGENT LOANS +918929509036 Do you need Finance? Are you looking for Finance? Are you looking for finance to enlarge your (...)

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Itt egy Kész az olcsó fogyasztása (...)

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Itt egy Kész az olcsó fogyasztása (...)

adj fel hirdetést
no
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek