Ennyivel nőtt egyetlen év alatt a román állampolgárok vagyona

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

82,5 milliárd lejjel nőtt egyetlen év alatt a román állampolgárok vagyona. A legnagyobb arányban az ingatlanvagyon értéke gyarapodott.


Tavaly is folytatódott a lakosság évek óta tartó vagyonosodása, sőt, a 2015-nél nagyobb mértékben, derül ki a Román Nemzeti Bank (BNR) Jelentés a pénzügyi stabilitásról című tanulmányából. A román állampolgárok összvagyona a tavalyi év végén meghaladta az 1000 milliárd lejt, mintegy 222 milliárd eurót.

Ez 9 százalékkal több, mint az egy évvel korábbi érték. 2015-ben a vagyonosodás 7,1 százalékos volt. A tavalyi értéknövekedés elsősorban a nem pénzügyi jellegű aktívumoknak volt köszönhető, melyek 11,3 százalékkal értek többet, mint 2015-ben. Ezek főleg ingatlanok, melyek a lakossági vagyon oroszlánrészét adják.

Tavaly a román állampolgárok tulajdonában levő ingatlanok összértéke körülbelül 700 milliárd lej volt. Ez megközelíti a 2009-es szintet, mikor is az ingatlanvagyon 700 milliárdnál valamivel többet ért. A 11,3 százalékos értéknövekedés az új ingatlanok vásárlásának, illetve a lakás- és telekárak növekedésének volt betudható.

A rendszerváltást követően a lakossági ingatlanvagyon értéke a világgazdasági válság kirobbanását megelőző időszakban volt a csúcson, 2007 végén 948 milliárd lejt tett ki. A gazdasági válság éveiben a korábbi időszak túlfűtött ingatlanárai meredeken zuhantak, s az akkori csökkenést csak részben kompenzálta a 2011 óta tartó növekedés.

A pénzügyi aktívumok értéke tavaly hozzávetőleg 300 milliárd lej volt. Az elmúlt időszakban ez dinamikusan növekedett, ami azt mutatja, hogy jelenleg valóban jobban élünk, mint néhány évvel korábban. 2009-ben a pénzügyi aktívumok még csak 126 milliárd lejt tettek ki. Az aktívumok a lakossági tartozásoknál lényegesen gyorsabban nőttek, ez utóbbiak 2016 végén 4 százalékkal voltak nagyobbak, mint egy évvel korábban.

A pénzügyi aktívumok egyharmadát bankbetétek alkotják, a fennmaradó kétharmadot készpénz, részvények, biztosítások, nyugdíjalapokhoz történt befizetések és befektetési alapoknál elhelyezett pénz teszik ki. A pénzügyi aktívumok értéke az ingatlanokénál kisebb arányban, 6,6 százalékkal nőtt, struktúrájukban lényeges változások nem következtek be.

Nőttek a banki megtakarítások

A legnépszerűbb továbbra is a bankbetét. A bankban tartott lakossági megtakarítások értéke egy év alatt 9,1 százalékkal nőtt. Növekvőben van a nyugdíjas évekre való takarékoskodás és a vállalati részvényekbe történő befektetés népszerűsége. Előbbire tavaly 29,3 százalékkal, utóbbira 20,1 százalékkal költöttünk többet, mint tavaly.

A BNR szakértői szerint ajánlatos volna, hogy a pénzügyi aktívumok változatosabbak legyenek, amihez az állam a maximálisan biztonságosnak számító lakossági kincstárjegyek kibocsátásával tudna hozzájárulni. A tanulmány felhívja a figyelmet, hogy a bankbetétek után jelenleg fizetett alacsony kamatok és a lakossági hitelek számának és értékének gyors növekedése kedvezőtlen körülmények összhatása esetén  veszélyeztethetik a pénzügyi stabilitást.   


(maszol.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



idea 2016


árfolyam:
1 euro = 4.4486 RON
1 dollár = 3.9628 RON
100 forint = 1.4356 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Beton vas szerelőket Németországba Német cég keres gyakorlott, profi Betonvas szerelőket hosszú távra Németországba. Első (...)

Beton vas szerelőket Németországba Német cég keres gyakorlott, profi Betonvas szerelőket hosszú távra Németországba. Első (...)

Magyarországi munka Magyarországi munkahelyre azonnali munkakezdéssel, alkalmazunk betanított gépkezelőket, (...)

adj fel hirdetést
mmhirlap

SZAVAZÁS

Milyen helyi, magyar érdekeltségű projektet tart legfontosabbnak?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Kovács János Magyarország megvétózza a (...)

Ha valakinek nem világos a magyarok (...)

Telepes Hunor Áder János minden magyar (...)

Igazi államelnökünk van oda át. Jó (...)

vgá Szilágyi Zsolt maradt az EMNP elnöke

Minden jót, Sziszi (Szilágyi Zsolt)!

vgá Magyarul a kórházakban: az (...)

üröm az örömben

Tasnádi András Zsolt lelkipásztor Nagyhéti egyházi hírek

A Nagybánya-Újvárosi Református (...)

LAZAR LACI Zongorakoncert

GRATULALOK...

vgá Hát persze, hogy nem váltják le (...)

miért is váltanák le, kész (...)

vgá Nagybánya polgármesteri hivatala (...)

szép legyen a főtér

Zaboraski Trinita Beiktatták Máramarossziget (...)

Lovász Istvánnak hívják a lelkész (...)

Gabriella Szigeti Beiktatták Máramarossziget (...)

Lehet tudni a nevét?

Gorzo( Sandor ) Zita Hogyan tovább?

Mely koszonettel es halaval tartozunk (...)

Ibolya Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Miért kell minden EMBERI (...)

theresia trenn Beiktatták Máramarossziget (...)

keresem Maramarosszigeten a regen ott (...)

Tündérke Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

'Csendesedjünk el, és kérjük (...)

Kellner Judit Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Még hány bőrt akarnak lehúzni Csaba (...)

dioszegi imre Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Ezek a szemetek mingyart a magyarsag (...)

Kovacs lajos Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Mindentlátó te az alapitványnál (...)

Székely betyár Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Ásd el magad mindentlátó! Ne ítélj (...)

Mindentlátó Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Ha tiszteséges lenne, akkor mitől (...)

remete balatoni Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Nem vagyok optimista a vizsgálatok (...)

Gálóci Imre Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Egyszerűen NEM értem,miért (...)

Márton Etelka Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Elszomorít, felháborít a hatóságok (...)

Erika Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Hát ez várható volt.Csoda már az (...)

dr Kalotay Eszter Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Mi fontosabb a gyerekek életben (...)

annacska Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Azt gondolom nézzünk szét, (...)

Torjai Anna Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Mivel segítette a hatóság a (...)

Viktor950 Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Borboly Csaba sepregessen a sajat haza (...)

Marcsi943 Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

A hatoságok a tolvajokat,gazembereket (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
x Ezt olvasta?

Elsőfokú árvízriasztás Máramaros megyében is!

Elsőfokú árvízriasztás Máramaros  megyében is!

Sárga jelzésű árvízriasztást rendelt el az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet több erdélyi folyó (...)