rmdsz 1
2024. március 29., péntek Gedeon napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Iohannis: a hadsereg fogja biztosítani a vakcina sajátos körülmények közötti tárolását

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Nemzetbiztonsági kérdésnek tekintik a hatóságok az új típusú koronavírus elleni védőoltás beszerzésének, tárolásának a megszervezését, az ehhez szükséges emberi erőforrások biztosítását – jelentette be hétfőn Klaus Iohannis államfő, miután az egészségügyi, a védelmi és a belügyminiszterrel tárgyalt az oltási kampány megszervezéséről.


Ennek megfelelően az oltási stratégiát a nemzetbiztonsági kérdésekben illetékes Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) fogja elfogadni. Iohannis bejelentette: a hadsereg fogja biztosítani a vakcina sajátos körülmények közötti tárolását a központi raktárban és hat regionális raktárban. Ezekből juttatják majd el az oltóanyagot az állandó és a mozgó helyi oltási központokba. Elsőként az egészségügyi személyzetet, az idősotthonok és más szocio-medikális központok személyzetét, valamint a lakosságnak azt a rétegét oltják be, amely esetében nagy a kockázata a súlyos lefolyású megbetegedésnek.

E kategóriák mellett elsőbbséget élveznek az ország működése biztosításában kiemelt szerepet betöltő ágazatok dolgozói, mint például a rendőrök és tűzoltók. Az oltási kampány szakaszokban valósul meg az oltóanyag beszerzése függvényében. Az egészségügyi személyzetet a munkahelyén oltják be, a lakosság más rétegeit pedig az állandó és mozgó oltási központokban, a háziorvosi rendelőkben valamint olyan (drive-trough) központokban, amelyekbe az oltást igénylők gépkocsival hajtanak be. Erdélyben két tárolóközpontot alakítanak ki Nicolae Ciucă védelmi miniszter hétfőn közölte, a védelmi minisztérium fogja biztosítani a koronavírus elleni oltási kampány levezetéséhez szükséges logisztikai feltételeket, illetve az oltóanyagok szárazföldi és légi szállítását a raktárakból az oltási központokba. „Emellett szakképzett humán erőforrással is támogatni fogja a hadsereg az oltási kampányt” – áll a tárca Facebook-oldalán hétfő este közzétett bejegyzésben.

A miniszter megjegyezte, hogy a mínusz 80 Celsius-fokos tárolási hőmérsékletet igénylő COVID-19 elleni oltóanyagok fő tárolóközpontja a bukaresti Cantacuzino Intézet lesz. Emellett hat regionális tárolóközpontot alakítanak ki a temesvári, a craiovai, a bukaresti, a kolozsvári, a iaşi-i, valamint a konstancai katonai kórházak székhelyén. Iohannis kiemelt fontosságúnak ítélte a folyamat átláthatóságát, a pontos információk eljuttatását a célcsoportokhoz, valamint a félretájékoztatás leállítását és a hamis információk kiszűrését. Az oltási kampánnyal kapcsolatos valamennyi hivatalos információt egy erre a célra létrehozandó honlapon fognak közzétenni. Az elnök hangsúlyozta: hogy a nemzetközi szervezetek által elfogadott vakcinák biztonságosak és hatékonyak, és az egyedüli megoldást nyújtják a járvány leküzdésére. Iohannis hozzátette, az oltásoknak köszönhetően „látni már a kiutat az egészségügyi válságból”, addig is azonban még türelemre és az óvintézkedések betartására van szükség.

A román hatóságok a félretájékoztatás következményének tartják, hogy egy előzetes összeírás során az egészségügyi személyzet jelentős hányada úgy nyilatkozott, nem kívánja beoltatni magát. Olyan megye is akadt, ahol az egészségügyi dolgozók több mint fele idegenkedett a védőoltás beadatásától. Iohannis a Cotroceni-palotában adott sajtónyilatkozatában beszélt erről, miután egyeztetett Nicolae Ciucă védelmi, Marcel Vela belügyminiszterrel és Nelu Tătaruval, az egészségügyi tárca vezetőjével a nemzetbiztonsági kérdésnek minősülő oltási kampányról.

(kronikaonline.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
n
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek