rmdsz 1
2024. március 29., péntek Gedeon napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Kolozsváron a legkönnyebb munkát találni Romániában

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Két erdélyi megyében javultak leginkább tavaly a foglalkoztatási adatok: Kolozsban 9700, Temesben pedig 6700 munkahely jött létre.


4,85 millió volt a munkavállalók száma az országban december végén, 118 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A foglalkoztatottság növekedése örvendetes, azonban az Országos Statisztikai Hivatal adataiból egy kevésbé szívderítő tény is kiderül: a dolgozók száma lényegesen gyorsabban nőtt a gazdaságilag jól álló megyékben, mint a kevésbé fejlett vidékeken, ami arra utal, hogy a meglévő egyenlőtlenségek tovább fognak mélyülni.

A tavalyi növekedés közel felét a főváros adta, ahol 52 ezerrel gyarapodott a munkahelyek száma. Ezzel Bukarestben már közel 990 ezer személy áll alkalmazásban. Az, hogy Kolozs gazdasága kitűnően teljesít, eddig is egyértelmű volt, s a foglalkoztatottsági adatok is ezt támasztják alá, tavaly decemberben 9726 fővel többen dolgoztak a megyében, mint egy évvel korábban.

Az abszolút értékek alapján összeállított rangsorban egy másik erdélyi megye, Temes következik, ahol 6700 regisztráltak többet. Argeșben 6500, Brassóban 6400, Iași-ban 5000 személlyel gyarapodott a munkavállalók serege. Négy olyan megye van még, ahol tavaly 3000-nél több új munkahely jött létre, ezek közül három erdélyi: Bihar (4900), Szeben (4300) és Fehér (3300). Kovásznában 1434, Hargitában pedig 922 fővel nőtt az alkalmazottak száma.

Olyan megye, ahol csökkent a foglalkoztatottság, csak öt van az országban. A leggyengébb adatokat Hunyad produkálta, a dél-erdélyi megyében egy év alatt 1900 munkavállalóval lett kevesebb.  

Furcsa adatok a regáti megyékben

Erdélyben Kolozs megyében van a legtöbb dolgozó, 239 ezer, ami a teljes lakosság 33 százaléka. Temesben 244 ezren dolgoznak, vagyis a foglalkoztatottság 32,8 százalékos. Ezen két megye országos szinten éllovas a foglalkoztatottság tekintetében, kizárólag Bukarest előzi meg őket, az ottani adatokat azonban torzítja, hogy rengeteg Ilfov megyei dolgozik a fővárosban.

Arad megyében a teljes lakosság 28 százalékának van hivatalos munkaviszonya, Szebenben úgyszintén. Maros és Kovászna megyében a teljes lakosság 22 százalékának van munkaszerződéses állása, Szatmár, Szilágy és Hargita megyében pedig még kevesebbnek, 20 százaléknak.

Igazán döbbenetes foglalkoztatottsági adatokkal azonban egyes regáti megyék szolgálnak. Botoșani-ban a lakosság 12 százaléka törvényes munkavállaló, Vaslui megyében pedig 11,5 százaléka. Ennek ellenére a munkanélküliség ezekben a megyékben sem égbeszökő, ami annak tudható be, hogy a helybeliek tetemes része külföldön dolgozik.

Az Eurostat is megerősítette

Azt, hogy Kolozsváron lényegében csak az nem dolgozik, aki nem akar, alátámasztja az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat friss közvélemény-kutatása, melynek során arról kérdezték az embereket, mennyire könnyű munkát találni a városban, ahol élnek.

Legnagyobb arányban, 72 százalékban, a prágaiak válaszolták, hogy városukban könnyű elhelyezkedni. A cseh főváros lakói után közvetlenül a kolozsváriak következnek, 67 százalékkal, megelőzve a hagyományosan prosperáló Münchent és a rohamléptekkel fejlődő Pozsonyt, melyek egyaránt 62 százalékot értek el.  

(maszol.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek