k rmdsz
2024. április 18., csütörtök Andrea napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Máris lefaragtak a tervezett béremelésekből

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Minden közalkalmazott bére 25 százalékkal nő 2018. január elsejétől – erről állapodott meg kedden Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter Viorel Ștefannal, a pénzügyi tárca vezetőjével. Ez azonban azt jelenti, hogy az oktatásban és az egészségügyben dolgozók fizetése is csak 25 százalékkal nő a korábban bejelentett 50 százalék helyett.


Vasilescu tájékoztatása szerint március elsejétől a tanügyi alkalmazottak majd újabb 20 százalékos béremelésben részesülnek, és ugyanettől a dátumtól „az orvosok és asszisztensek megkapják a 2022-ig előirányzott teljes béremelést”. 

A munkaügyi miniszter hozzátette, a bérkeret az egységes bérezési törvény tervezetéhez benyújtott és elfogadott módosításokkal együtt sem haladja meg 2018-ban a pénzügyminisztérium által megszabott 75 milliárd lejt.  

Sorin Grindeanu kormányfő később újságírói kérdésre megerősítette, hogy módosul a bérezési törvény, részletekbe azonban nem kívánt bocsátkozni.

Mindössze annyit jegyzett meg, hogy a Vasilescu által bejelentett forgatókönyv élvezi a kormány támogatását. Amint az várható volt, a tanügyi szakszervezetek rögtön tiltakozó akciókkal kezdtek fenyegetőzni. A Mediafax hírügynökség megkeresésére mind Marius Nistor, a Spiru Haret szakszervezeti szövetség elnöke, mind pedig Simion Hăncescu, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek (FSLI) elnöke azt mondta, máris „referendumot” kezdeményeztek a szakszervezeti tagok körében.

Nistor azt mondta, a tagokon múlik majd, hogy a tiltakozás mely formáját választják, Hăncescu elmondása szerint viszont náluk már azért folyik aláírásgyűjtés, hogy június 12-étől meghatározatlan időre általános sztrájkot robbantsanak ki. A szakszervezetek szerint ugyanis a késleltetéssel a Grindeanu-kabinet megszegi a kormányprogramban foglaltakat, amit a koalíció felvállalt. „Jelen pillanatban a kormányprogram megszegéséről beszélünk, és ez nagyon súlyos, mivel Románia parlamentje elfogadta azt a programot. Ha szigorúan azt a programot vesszük alapul, akkor nekünk 2017. július elsejétől 20 százalékos béremelés járna, 2018 januárjától pedig további 30 százalék. A bérezési törvényben a két szakaszból egyet csináltak, s így január elsejétől 50 százalékos béremelést kellene kapnunk. Tehát már egyszer ellentmondtak a kormányprogramnak, most pedig még súlyosabban megszegték, miután felfedezték, hogy nincs elég pénz, mivel elfogadtak olyan módosító indítványokat, amelyek növelik az egységes bérezés költségvetésre gyakorolt hatását” – fejtette ki kedden Marius Nistor. Hozzátette: reméli, hogy hétfőig sikerül is összesíteniük a tiltakozási formák megválasztása kapcsán kiírt referendum eredményét. „Nálunk már zajlik a június 12-étől kezdődő általános sztrájk megszervezése kapcsán kiírt referendum, és péntekig tart. Elégedetlenek vagyunk a tanügy bértáblájával, mint ahogy a béremelések késleltetésével is” – mondta eközben Simion Hăncescu. Az egészségügyi szakszervezetek is azt mondják, a munkaügyi minisztérium képviselői nem egyeztettek velük a béremelések elhalasztásáról. Ők azonban kedd délutánig nem közöltek konkrétumot. Leonard Bărăscu, a Sanitas elnöke annyit mondott, hogy készenléti állapotban vannak. „Lássuk, mi lesz” – jegyezte meg.   Háztartási adó lesz, adótanácsadó nem A kormány nem mond le a háztartási/családi adózásról – jelentette be kedden Sorin Grindeanu miniszterelnök. Azt mondja, két vagy három szakaszban ültetik gyakorlatba 2018 januárjától kezdődően. Viorel Ștefan pénzügyminiszter pedig arról számolt be, hogy az új adózási rendszert mintegy két-három éven belül tudják gyakorlatba ültetni, minden attól függ, milyen ütemben tudják fejleszteni az Országos Adóhatóság (ANAF) informatikai rendszerét. Ugyanis a háztartási adózás bejelentése óta lezajlott egyeztetések során a kormány képviselői rájöttek, hogy nem kell számtalan adótanácsadót alkalmazniuk, akik elvégzik a feladatot, arra a számítógépes programok is alkalmasak.

A pénzügyminiszter különben azt mondja, jelenleg készül a tanulmány arról, hogy a háztartási adózás mekkora hatást gyakorol majd az állami költségvetésre, ezt várhatón június közepéig be is mutatják. És ezen múlik majd az, hogy a gyakorlatba ültetés különböző szakaszait mikor valósítják meg. Grindeanu elmondása szerint már 2018 januárjától elkezdődik a folyamat, ami azt jelenti, hogy 2018 májusától globálisan kezelik a bevételeket, de a fizetések utáni adót továbbra is visszatartja majd a munkáltató.

(kronika.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

EMERGENCY URGENT LOANS +918929509036 Do you need Finance? Are you looking for Finance? Are you looking for finance to enlarge your (...)

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Itt egy Kész az olcsó fogyasztása (...)

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Itt egy Kész az olcsó fogyasztása (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek