k rmdsz
2024. április 20., szombat Konrád, Tivadar napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Megszavazta a képviselőház az új pártfinanszírozási törvényt

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Nagy többséggel megszavazta az új pártfinanszírozási törvényt a képviselőház szerdán, egyedül az RMDSZ törvényhozói tartózkodtak.


A jogszabály szerint a választási kampányokat ezentúl az állami költségvetésből pénzelik és a jelöltek hitelekből megelőlegezett költségeit pedig utólag számolnák el, amennyiben elértek egy bizonyos támogatottságot. 

A törvény a helyhatósági, parlamenti és elnökválasztás esetében is megszabja a kampányköltségek felső határát, az állandó választási hatóság (AEP) pedig csak azoknak a jelölteknek a számlákkal igazolt költségeit számolná el, akik megszerezték a voksok legalább három százalékát. 

Márton Árpád, az RMDSZ frakcióvezető-helyettese az MTI érdeklődésére elmondta: nem azért tartózkodtak a szavazásnál, mert a jogszabály hátrányos lenne a magyar közösség számára. Az RMDSZ azzal nem értett egyet, hogy a kampányfinanszírozás nem a pártok, hanem a jelöltek feladata lesz, mert ez álláspontja szerint oda vezet, hogy a tehetősebb jelöltek "megvásárolják" majd a pártlisták legjobb, befutó helyeit. 

Mivel már nem a politikai alakulat, hanem a jelölt kapja a támogatást, ez egyénileg is lekötelezetté teheti az illetőt a szponzorokkal szemben - magyarázta az RMDSZ képviselője. Hozzátette: a nagy pártok arra az elvre hivatkozva módosították a jogszabályt, hogy ezentúl a jelölt kell finanszírozza a saját kampányát, nem a párt. 

A pártfinanszírozási törvény az első, amelyet a parlament elfogadott abból a csomagból, amellyel a választási rendszert akarják megújítani. A szövegező különbizottság a párttörvény és a helyhatósági választási törvény tervezetét is kidolgozta már: ezek most a szenátus asztalán vannak. A továbbiakban a parlamenti és az elnökválasztás szabályozására is új törvénytervezetet dolgoznak ki. 

A tavalyi elnökválasztási kampány után élénk sajtóvita alakult ki arról, hogy a pártfinanszírozás átláthatóbbá tételével kellene visszafogni a politikai korrupciót. A választási reformcsomaggal egyebek között azt a gyakorlatot akarják felszámolni, hogy a pártok egymásra licitálva költsenek hatalmas összegeket választási kampányaikra, mert a jelenség hátterében többnyire olyan "szponzorok" állnak, akik elvárják a támogatásukkal tisztségbe juttatott politikustól, hogy a rábízott közpénzekből térítse meg számukra a "politikai befektetést"

transindex, mti

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek