Megszületett a törvényes keret a katolikus gimnázium újraalapítására

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

„Döntő házként fogadta el hétfőn a szenátus az RMDSZ tanügyi törvényt módosító javaslatát, amely előírja, hogy ezután törvénnyel is létre lehet hozni kisebbségi oktatási intézményeket.


A jogszabály-módosításra azért volt szükség, hogy jogalapot teremtsünk arra, hogy a parlament törvény útján alapíthassa újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát. A Szövetség november közepén a katolikus gimnázium létrehozásáról szóló törvénytervezetet iktatott, ám ahhoz, hogy ezt a parlament tárgyalhassa és elfogadhassa, az oktatási törvény módosítására volt szükség, mert ennek eddigi formája szerint csak az önkormányzatok hozhattak létre tanintézményeket” – nyilatkozta hétfőn a szenátusi plénumi szavazást követően Cseke Attila. Az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője kifejtette, a 2011-es oktatási törvény módosításával megvalósult a katolikus gimnázium újraalapítási folyamatának első lépése. Második lépésben a parlamentnek el kell fogadnia a Szövetség törvénytervezetét, amely kifejezetten a marosvásárhelyi katolikus iskola megalapítására vonatkozik. „A marosvásárhelyi katolikus iskola ügyében hiába próbáltunk helyi szinten megoldást találni, minden próbálkozásunkat elgáncsolták. Az anyanyelvi oktatást biztosító intézmények megmaradásunk zálogai, és mint ilyen prioritás számunkra a védelmük, működésük biztosítása. Ezért a kisebbségi oktatás tekintetében szükségesnek tartjuk egy másodlagos megoldási lehetőség biztosítását arra az esetre, ha azt tapasztaljuk, helyi szinten megpróbálják ellehetetleníti az anyanyelvű oktatást, mint ahogyan a marosvásárhelyi katolikus gimnázium esetében történik” – fogalmazott Cseke Attila.

Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője elmondta, az elmúlt bő egy év során, amióta a marosvásárhelyi katolikus iskola kálváriája tart, bebizonyosodott, hogy csak olyan megoldás jöhet szóba a tanintézmény helyzetének végérvényes rendezésére, amely jogilag támadhatatlan. „Minden eddigi helyi szintű megoldási javaslatunktól vagy elzárkóztak az illetékesek, vagy megtámadták azokat. Ennek tükrében egyértelművé vált, hogy nem bízhatunk a hatóságok jóhiszeműségében, olyan megoldásra van szükség, amely egyszersmind véget vet a kialakult patthelyzetnek, és a lehető legbiztonságosabb módon valósítja meg a katolikus iskola újbóli létrehozását. A törvény általi iskolaalapítás azért jó megoldás, mert ezt nem lehet közigazgatási perrel megtámadni” – magyarázta Korodi Attila.

Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője elmondta, a törvénytervezet rendezné a katolikus iskola jogi státuszát, lehetővé tenné az áthelyezett osztályok visszavételét, az új osztályokba való beiratkozást, és rendezné a tanárok és az adminisztratív személyzet helyzetét is. A katolikus iskola létrehozásáról szóló törvényt első házként a képviselőház tárgyalja sürgősségi eljárással.

(transindex.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



idea 2016


árfolyam:
1 euro = 4.6599 RON
1 dollár = 4.1469 RON
100 forint = 144.38 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

\'Muzsikánál nincs jobb barát\'-Magyar nóta és Operett Gála a Civil Kataning Egyesület szervezésében Kedves Nótakedvelő Barátaink! Közös húllámhossz a Nóta szeretete! Újra és újra a (...)

Magyar nóta és Operett Gála Kedves Nótakedvelő Barátaink! Közös húllámhossz a Nóta szeretete! Újra és újra a (...)

Acélszerkezetek szereléséhez keresünk munkavállalókat Magyarországi munkavégzésre keresünk azonnali munkakezdéssel, hosszútávú és állandó (...)

adj fel hirdetést
ff2

SZAVAZÁS

Melyik koncert tetszett a legjobban a Főtér Fesztivál 2018 - Nagybányai Magyar Napokon

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Láng-Kovács Éva Hollósy Simon, a muzsikus

Kedves Marian Úr! Köszönjük az (...)

Laszlo Grof ILONDAI HÁLAOBELISZK

Koszonjuk Várady Enikőnek ezt az (...)

vgá Elfogadta a kormány az új (...)

Nem hoz-e inflációt maga után ez a (...)

Hippie Szabad vagy (ma este)? - (...)

Csak egy fészbúkkal kapcsolatos (...)

SZENTES FF2018: Mátyás király-emlékév (...)

Nekem ez a program tettszett a (...)

Hippie Ferenc pápa szerint a szex isten egyik (...)

Volt még egy ilyen pápa a Katolikus (...)

uachya Gazdag nyári programok a nagybányai (...)

where to buy levitra online walmart (...)

Hippie Szombaton is gazdag programokkal (...)

De...írhatnátok a Metalon koncertről (...)

Hippie Egyre sokszínűbb a 2018-as (...)

Manapság sem ártana méhészetet (...)

Gonda Jánosné Major Erzsébet Magyar állami kitüntetésben (...)

Óriási hatalmas művész Tőrös (...)

Péter Károly Modern életünk fontos (...)

Az írás negyedik mondata a „van (...)

LDG Nagyon fontos európai választás (...)

Még egy átvett, non-szensz, üres (...)

Hippie FF2018: METALON koncert

Nagy örömben lesz részetek, kedves (...)

Thurman Zoltán Először kiállított nagybányai (...)

”Thurmann Olivér többször járt (...)

vgá FF2018: MUSICAL - a budapesti Madách (...)

köszönjük, Budapest

Nagyi Kiemelkedően jó érettségi (...)

Büszke vagyok Rátok!!! Íme (...)

Alaszka Kolozs és Máramaros megyében (...)

Sajnos a cikket olvasván Máramaros (...)

Sarateanu József Kövesi leváltásáról az (...)

Mikor már kezdett kilábolni az (...)

Péter Károly Kövesi leváltásáról az (...)

„Megpróbálja azt (...)

Péter Károly Magyar állami kitüntetésben (...)

Csak büszkék lehetünk, hogy még (...)

Fekete Ferenc Macron föderális uniója és a svéd (...)

'Macron beszédében hangsúlyozta, (...)

Varga Gábor Több ezer fekete lyuk hemzseghet a (...)

Lebilincselő cikk!

Zászló Magyar személyiségekről is (...)

Sokkal boldogabb lennék, ha az (...)

vgá „Nem tudom legyőzni” – Gyurta (...)

így is nagyon jó volt Dani!

Thurman Zoltán Közlemény a hajdani polgári (...)

Szeretném láttni pontosan, hogy a (...)

Ricsi Bonis KÖZLEMÉNY A NAGYBÁNYAI MAGYAR (...)

Az egészségügyi iskola túl közel (...)

vgá Az Igric - turné Nagybánya (...)

öröm, mikor Budapest vendégszerepel (...)

cotos KÖZLEMÉNY A NAGYBÁNYAI MAGYAR (...)

Szerintem eszrevetettek, hogy nem jol (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh