k rmdsz
2024. április 19., péntek Emma napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Nyelvi jogoktól az autópályáig – parlamenti együttműködésre készül az RMDSZ a PSD-ALDE-vel

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A miniszterelnök-jelölt nevének nyilvánosságra hozatala után, várhatóan már szerdán félévente megújítandó parlamenti együttműködést ír alá az RMDSZ a szociálliberális PSD-ALDE koalícióval – nyilatkozta a Maszolnak Kelemen Hunor. A szövetségi elnök elmondta, a megállapodás célja, hogy az RMDSZ minél többet megvalósíthasson a választási programjából, elsősorban kisebbségvédelem terén, és ebben csak a kormányzati többség mutatkozott partnernek.


Az RMDSZ két frakciója keddi együttes ülésén megszavazta azt az együttműködési megállapodást, amelyet várhatóan már szerdán aláírnak a közös kormányzásra készülő Szociáldemokrata Párttal (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE).

"Nekünk az a fontos, hogy a parlament szerepét megerősítve, a politikai döntéseket a parlamentbe visszahozva a választási kampányban tett ígéreteinkből minél többet megvalósítsunk" - magyarázta a frakcióülés után a Kelemen Hunor szövetségi elnök. Hozzátette: ennek érdekében az RMDSZ-frakció 6,5 százalékához "hozzá kell tenni" további 43-44 százalékot, márpedig az adott helyzetben az 54 százalékkal rendelkező PSD-ALDE kormányzati többség mutatkozik "nyitottnak és képesnek" arra, hogy a magyar érdekképviseletnek segítsen.

Kelemen Hunor úgy vélekedett: ha néhány kérdést tisztáznak, akkor olyan parlamenti együttműködésben állapodhatnak meg, amely a kisebbségi jogok tekintetében is "biztonságosabb Romániát" eredményezhet.

A nyelvi jogoktól az autópályáig

A szövetségi elmondta: az RMDSZ olyan megállapodást akar elfogadtatni, amely "lefordítja" és számon kérhetővé teszi az európai nyelvi chartát és kisebbségi keretegyezményt, továbbá egyértelműen utal a tanügyi törvényre és a közösségi szimbólumok használatára, hogy ezeket ne lehessen többféleképpen értelmezni. Ennek érdekében egyértelműsítő törvénymódosításokat terveznek, és a – jelenleg hússzázalékos lakosságarányhoz kötött – anyanyelvhasználati küszöb leszállításához is támogatást várnak a parlamenti többségtől.

A PSD-ALDE-koalícióval kötendő megállapodás a minimálbérre, az észak-erdélyi autópályára, a közigazgatásban dolgozók bérére, és a fiatalok támogatására is kiterjed. Úgy vélekedett: meg kell próbálniuk együttműködni a kormánytöbbséggel azokért, akik az RMDSZ-re szavaztak, akik a magyar szövetségtől várnak megoldást problémáikra.

Az ellenzéki oldalról senki nem kereste az RMDSZ-t

Kelemen Hunor az előzményekről a Maszolnak elmondta: a PSD-ALDE kérésére ültek le tárgyalni a parlamenti megállapodásról, az ellenzéki oldalról senki sem kereste meg ezekben a napokban az RMDSZ-t az esetleges közös kormányzásról egyeztetni. Úgy fogalmazott: nem is látják ellenzéki oldalon a lehetséges partnereket, akikkel a szövetség programját vagy legalább egy részét előre tudják vinni. Megjegyezte, a Nemzeti Liberális Párt részéről nem is nagyon akadt, aki megkeresse őket, mert a PNL „nagy léptekkel halad a szétesés felé”.

Az új parlamenti párt, a Mentsétek meg Romániát (USR) Kelemen Hunor szerint szóba sem jöhet partnerként az RMDSZ számára, mert kedden a képviselőik nem szavazták meg az RMDSZ Hargita megyei jelöltjeinek mandátumigazolását. „Erre még nem volt példa. Talán az zavarta őket, hogy egyetlen román jelölt sem jutott be Hargita megyéből, de lépésüket nem indokolták meg” – tette hozzá.

Mit vár el az RMDSZ-től a PSD és az ALDE?

Arra a kérdésünkre, hogy mit nyújt az RMDSZ a PSD-ALDE koalíciónak a felsoroltakért cserében, a szövetségi elnök elmondta: támogatják azokat a törvényeket a parlamentben, amelyekről előzőleg egyeztettek. „Tehát nem támogatunk automatikusan minden kormánypárti tervezetet, csak azokat, amelyekről előzetesen konzultálnak velünk, és amelyekről közös álláspontot tudunk kialakítani” – magyarázta.

Konkrét példaként említette a minimálbér 1400 lejre emeléséről szóló tervezetet, amelyet az RMDSZ támogatni fog, annál is inkább, mert a szövetség választási programja is tartalmazta a minimálbér-emelést.

Tudni szeretnék, ki lesz a kormányfő

Felvetésünkre a szövetségi elnök elmondta: mivel a megállapodás nem kormányzati szerepvállalásról szól, ezt a Szövetségi Képviselők Tanácsának nem kell jóváhagynia. „Parlamenti együttműködésről van szó, ezt a frakcióknak kell jóváhagyniuk, és ez megtörtént” – részletezte.

A megállapodás megkötése előtt az RMDSZ is tudni szeretné, ki lesz a miniszterelnök, mit tartalmaz a kormányprogram, kitér-e és miként a kisebbségekre. „Addig nem írjuk alá, a megállapodást, amíg nem tudjuk, kit javasol kormányfőnek a PSD-ALDE koalíció. Nem mindegy számunkra, hogy jelöltnek voltak-e magyarellenes megnyilatkozásai vagy számunkra elfogadhatatlan állásfoglalásai” – magyarázta. Hozzátette, ha a jelölt ellen nincs kifogásuk, akkor a megállapodást akár már szerdán, de mindenképpen a kormány beiktatása előtt aláírják.

Az elképzelések szerint a PSD, az ALDE és az RMDSZ frakcióvezetői hetente egyeztetnek, a felek pedig minden parlamenti ülésszak végén kiértékelik az addigi együttműködést. „Nyilván, ha nem működik a megállapodás, akkor felbontjuk” – nyilatkozta a Maszolnak Kelemen Hunor. 


(maszol.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Megbízható és gyors hitel ajánlat Üdvözlöm! A különféle pénzügyi gondok leküzdése érdekében nem kell többé törődnie (...)

Megbízható és gyors hitel ajánlat Üdvözlöm! A különféle pénzügyi gondok leküzdése érdekében nem kell többé törődnie (...)

Gyors és megbízható megoldás minden pénzügyi igényre 1000-250.000 EUR kölcsönt nyújtok nagyon egyszerű feltételekkel. Emellett peer-to-peer (...)

adj fel hirdetést
no
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek