no
2024. április 19., péntek Emma napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Összeomlás környékezte „az egészségügyi kártyavárat”

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Kaotikus állapot uralkodott országszerte az egészségügyi intézményekben hétfőn, az első olyan hivatalos munkanapon, amikor már kötelező volt az elektronikus egészségügyi kártya használata.


A szakértők az erdélyi megyékben is kivétel nélkül arra panaszkodtak, hogy a rendszer nem működik, illetve akadozik, a nehézkes kártyahasználat pedig rendkívüli módon nehezíti a munkát a kórházakban, orvosi rendelőkben, emiatt a páciensek körében is nagy volt a felháborodás.

Ennek ellenére Vasile Ciurchea, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke hétfői sajtótájékoztatóján kijelentette: a rendszer sehol nem állt le, legfeljebb „a kártyahasználat után érkező válasz késlekedett", de aggodalomra nincs ok.

Felkészültek a problémákra

Május elsejétől vált kötelezővé az elektronikus azonosító használata a kórházakban, rendelőkben, gyógyszertárakban, a nehézkes indulás pedig vélhetően nem érte váratlanul az érintett intézményeket.

András-Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi kórház igazgatója ugyanis lapunknak úgy nyilatkozott: a Kovászna megyei biztosítási pénztár már múlt héten értesítette őket, hogy ha valamilyen okból kifolyólag nem működik az informatikai rendszer, az eddig használt módszerrel, vagyis egy online adatbázisban ellenőrizzék, hogy a páciens rendelkezik-e biztosítással.

Az igazgató kifejtette: már korábban – amikor még nem volt kötelező az azonosító használata – is előfordult, hogy öt–tíz percet kellett várni, amíg a leolvasó felismerte a kártyát, már ez is megnehezítette a betegellátást, a helyzet pedig mostanra sem javult, a rendszer egyszerűen nem működik jól, rendszeresen lefagy a program.

András-Nagy elmondása szerint hétfő reggel a kórházi osztályokon és a járóbeteg-rendelőkben is próbálkoztak, de csak az idejüket vesztegették. „A betegek, orvosok körében is nagy volt az elégedetlenség. Az informatikai rendszer, a kártya nem segítette, hanem hátráltatta a munkát" – fogalmazott az igazgató. Szerinte az lehet a probléma, hogy a rendszer hatalmas, az országban valószínűleg a legnagyobb adatbázissal dolgozik, minden bizonnyal a pénzintézeteknek összesen nincs ekkora adatállományuk, ezért várható volt, hogy gyakori lesz a lefagyás.

Opcionálissá tennék a kártyahasználatot

A Hargita megyei egészségügyi alkalmazottak türelmét is próbára tette hétfőn a kártyahasználat. Duda Tihamér, a megyei egészségbiztosító vezetője rámutatott: háziorvosoktól, szakorvosoktól és kórházi alkalmazottaktól is érdeklődtek az ügyben, és mindenhol arról tájékoztatták őket, hogy nehézkesen megy a munka. Hozzátette: az is lassította a rendszert, hogy nagyon sok azonosítót hétfőn kellett aktiválni.

Soós Szabó Klára, a háziorvosokat tömörítő szövetség Hargita megyei elnöke kifejtette: kollégái a térségből és az egész országból arról számoltak be, hogy a program rendszeresen lefagy, egy székelyudvarhelyi munkatársa elmondása szerint például hétfő délelőtt négy óra alatt csak egyetlen pácienst tudtak ellátni. A probléma miatt kevés küldőpapírt, valamint ingyenes és ártámogatott gyógyszerekre vonatkozó receptet tudtak kiállítani.

A háziorvosok egyesületének megyei szervezete ezért írásban kérte a megyei biztosítót, hogy vonja vissza a kártyahasználat kötelező jellegét mindaddig, amíg működőképessé teszik a rendszert. A csíkszeredai gyógyszertárakban pénteken még működött, hétfőn azonban már akadozott a rendszer, ezért sokan inkább teljes áron vásárolták meg az orvosságot.

A megyeszékhely kórházában a nehézségek ellenére minden beteget sikerült beutalni, illetve ellátni. Demeter Ferenc kórházmenedzser rámutatott: az is fennakadást okozott, hogy néhány beteg otthon felejtette kártyáját, vagy nem jutott eszébe az azonosító négy számjegyű kódja.

Demeter szerint emiatt az alkalmazottak és a páciensek is türelmetlenek, de meglátása szerint mint minden új rendszer bevezetésekor, vélhetően ezek a gondok is hamarosan megoldódnak.
Maros megyében inkább az okozott problémát, hogy az elektronikus egészségügyi kártyát még mintegy 11 ezer személy nem vette át, ezért hétfőn hatalmas sorok alakultak ki a biztosító székhelyén.

A CNAS-hez már hétfő délelőtt 11 óráig hetven panasz érkezett az új egészségügyi rendszer miatt az ország különböző pontjairól, ugyanakkor egy időben kilencezer azonosító volt használatban. Mihaela Tănase szóvivő arra kérte az egészségügyi intézményeket és szolgáltatókat, hogy továbbra is jelezzenek minden jellegű problémát a kártyahasználattal kapcsolatban, hogy „minél előbb orvosolni tudják a helyzetet".

Ciurchea: nem állt le a rendszer

Vasile Ciurchea, az országos biztosítási pénztár elnöke a nap folyamán egyre szaporodó panaszok nyomán délután sajtótájékoztatót tartott, amelyen kijelentette: a rendszer nem állt le, mindössze késlekedést tapasztaltak néhány helyen. A CNAS vezetője azt is elmagyarázta, hogy mi történik azokkal a polgárokkal, akik nem rendelkeznek elektronikus azonosítóval.

„Nem kell aggódnia annak, aki még nem kapta meg vagy nem vette át a biztosítótól a kártyát, hiszen az országos rendszerben szerepel, hogy a nevére kibocsátottak-e azonosítót, így mindenképpen részesül ellátásban, a biztosító pedig fizeti a költségeket. Az így elvégzett vizsgálatokat és kezeléseket külön adatbázisban jegyzik fel az orvosok" – magyarázta Ciurchea. Azoknak a polgároknak, akik visszautasították a kártyát – például vallási okokra hivatkozva –, a CNAS megyei kirendeltségénél kell igazolást kérniük arról, hogy rendelkeznek egészségügyi biztosítással, és ezt kell felmutatniuk az elektronikus azonosító helyett.

Ciurchea hangsúlyozta: a kártyahasználat nem vonatkozik a kiskorúakra, számukra nem is bocsátottak ki azonosítót, ezt 18. életévük betöltésekor kell igényelniük, így ők kártya nélkül mehetnek kivizsgálásra, vásárolhatnak ártámogatott gyógyszert. Hozzátette: az a hír sem igaz, miszerint a kártya nélkül kórházba utalt betegeket május elseje előtt el kell küldeni az intézményből. „Soha nem mondta senki, hogy a rendszer tökéletesen fog működni.

A kártyák szétosztását már több mint fél éve elkezdték, azóta folyamatosan hangoztatjuk, hogy ezeket használni, aktiválni kell. Egy ideig biztosan lassabban fog haladni a munka, a szolgáltatók és a páciensek is idegesek lesznek, de hamarosan minden probléma megoldódik" – fogalmazott a biztosító elnöke.

Bănicioiu: a páciensek joga ne sérüljön

Az ügyben hétfőn Nicolae Bănicioiu egészségügyi miniszter is megszólalt, mint rámutatott: az ország mindegyik kórházában, gyógyszertárában és háziorvosi rendelőjében kötelező módon használni kell az egészségügyi kártyát, az intézményeknek ugyanakkor kötelességük mindegyik pácienst kiszolgálni, ellátni. A tárcavezető kifejtette: többen is arról tájékoztatták, hogy egyes intézmények visszautasították a betegek ellátását, mert nem rendelkeztek azonosítóval, vagy nem működött az elektronikus rendszer.

„A kártya bevezetésével nem változik a biztosított polgároknak az egészségügyi szolgáltatásokhoz való joga, mindegyik pácienst el kell látni" – hangsúlyozta a miniszter. Hozzátette: ugyanakkor nagyon fontos, hogy a polgárok mindig maguknál hordják a kártyát, tekintsenek erre úgy, mint „egészségügyi személyazonossági igazolványra".

krónika.ro

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Megbízható és gyors hitel ajánlat Üdvözlöm! A különféle pénzügyi gondok leküzdése érdekében nem kell többé törődnie (...)

Nabídka úvěru Nabídka úvěru Potřebujete naléhavě půjčku? Poskytujeme osobní půjčky? podnikatelské (...)

Megbízható és gyors hitel ajánlat Üdvözlöm! A különféle pénzügyi gondok leküzdése érdekében nem kell többé törődnie (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek