rmdsz 1
2024. április 20., szombat Konrád, Tivadar napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Pápalátogatás: Potyó Ferenc szerint félreértés történhetett – Liviu Dragnea a kormányfő igazát erősíti

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Félreértésre gyanakszik a gyulafehérvári érsekség általános helynöke, aki nem tartja valószínűnek, hogy 2019-ben Ferenc pápa Romániába látogat. A kétkedő reakciók ellenére a miniszterelnök és Liviu Dragnea is kitart amellett, hogy jövő évben igenis vendégül láthatják a szentatyát.


Nem tartja valószínűnek Potyó Ferenc, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye általános helynöke, hogy Ferenc pápa jövő évben Romániába látogat. Potyót annak kapcsán kerestük, hogy Viorica Dăncilă miniszterelnök pénteki vatikáni látogatása után határozottan kijelentette: a szentatya magánkihallgatásán arról tájékoztatta, hogy 2019-ben Romániába érkezik.

A bukaresti apostoli nuncius nem erősítette meg Ferenc pápa esetleges romániai látogatását Magánkihallgatáson fogadta pénteken Ferenc pápa Viorica Dăncilă kormányfőt a Vatikánban. Az audienciát követően a miniszterelnök közölte, az egyházfő arról tájékoztatta: jövőre Romániába látogat. Az apostoli nuncius nem erősítette meg a bejelentést.

Az általános helynök hétfőn a Krónikának azt nyilatkozta: minden bizonnyal Klaus Johannis államfőnek van igaza, és félreértés történt. Ezt azzal indokolta, hogy a pápa rengeteg meghívást kap különböző országokba, és amikor kölcsönös megállapodás születik egy hivatalos látogatásról, az adott állam és a Vatikán illetékesei egyszerre, összehangoltan tesznek erről bejelentést, mindez „nem villámcsapásszerűen történik”. „Egyelőre nem lehet méltó keretet biztosítani” Potyó Ferenc ugyanakkor hangsúlyozta: természetesen szeretettel és tisztelettel fogadnák a szentatyát, bármikor is látogatna az országba, de amíg a román állam nem biztosítja a kisebbség számára alapvető jogait, addig szerinte „nem lehet méltó keretet biztosítani a pápalátogatáshoz”. „Nem kiváltságokról, hanem az alkotmány által szavatolt jogokról van szó” – szögezte le a főegyházmegye általános helynöke, aki példaként a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyét hozta fel. Rámutatott: egy évvel ezelőtt ő is részt vett azon a találkozón, amelyen az állami illetékesek mellett ott volt Miguel Maury Buendía bukaresti apostoli nuncius, és akkor mindenki támogatta a felekezeti tanintézet ismételt létrehozását, mégsem történt azóta sem érdemi előrelépés ennek érdekében. Potyó Ferenc kifejtette: mivel Románia esetében kisebbségben élő katolikus közösségről beszélünk, különösen kitüntetésszámba menne a pápai látogatás, de ezzel egyidőben elvárható lenne, hogy az állam megadja az alapvető jogokat.

Potyó arra is kitért: a pápai látogatáshoz egyrészt hivatalos meghívást kell küldenie az államfőnek, továbbá az ortodox pátriárkának és a kisebbségben levő híveket vezető püspöki konferenciának. Tudomása szerint mindhárom meghívást elküldték. Egyébként a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség tavaly áprilisban megfogalmazott állásfoglalásában is leszögezték, hogy a szentatya romániai látogatása csak általános jogorvoslás után lehetséges. Ezt annak kapcsán szögezték le, hogy Klaus Johannis tavalyi vatikáni látogatása során írásban és szóban is megismételte 2015-ben tett meghívását, és újfent romániai látogatásra hívta Ferenc pápát.

Dăncilă: felelősségteljes ember vagyok, és világosan fogalmaztam A több fórumon is elhangzott kétkedő reakciók ellenére Viorica Dăncilă miniszterelnök továbbra is kitart amellett, hogy ígéretet kapott Ferenc pápától a jövő évi látogatásra, sőt emellett határozottan kiáll Liviu Dragnea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke is. Viorica Dăncilă hétfőn a parlament előtt úgy fogalmazott, ő „egy felelősségteljes ember”, és világosan fogalmazott, amikor bejelentette, hogy 2019-ben Ferenc pápa Romániába látogat. Dragnea eközben egy sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a szentatya igenis elfogadta a romániai illetékesek meghívását, és szerinte a téma kapcsán kirobbant botrányt Klaus Johannis idézte elő szándékosan, mivel „teljes mértékben kontrollálni akarja a külügyi kapcsolatokat”. A PSD elnöke elfogadhatatlannak tartja az államfő reakcióját, úgy vélte, Johannis ezzel „szabotálja a kormányt, és aláássa a hitelességét”.

Ahogyan azt nyilvánosan is elmondta, a miniszterelnök asszony meghívta a szentatyát Romániába, a válasz pedig az volt, hogy 2018-ban ez nem lehetséges, de a pápa ígéretet tett arra, hogy 2019 első felében ellátogat ide. Ez tulajdonképpen egy utólagos beszélgetés volt a Vatikán kormányfőjével” – idézte Dragneát a News.ro hírügynökség. Leszögezte: ha erről nem születik megállapodás, Dăncilă „nem engedte volna meg magának”, hogy olyasmiről beszéljen, „amit nem a nyilvánosságnak szántak”. Dragnea hozzátette: a kormányfő erről „minden bizonnyal egy műsorban” fog részletesen beszámolni. Egy helyszíni, az olasz média által közölt, és a román sajtót az elmúlt napokban bejárt videófelvétel tanúsága szerint egyébként a miniszterelnök vatikáni látogatása nem volt zökkenőmentes. Dăncilă már rögtön a szentatyával való találkozás elején bakizott, azt mondta ugyanis Ferenc pápának: „Sfinţia Voastră, I am very glad for this opportunity” („Őszentsége, nagyon örülök a lehetőségnek”) – azaz a mondatot románul kezdte el, és angolul fejezte be. A felvételen azt is hallatszik, ahogy a kormányfő felsorolja a pápának, milyen ajándékokat vitt neki, ezúttal végig románul beszél. Ez már csak azért is különös, mert Viorica Dăncilă 2009-től egészen idén januári miniszterelnöki kinevezéséig európai parlamenti képviselőként tevékenykedett, Brüsszelben pedig elvileg lett volna alkalma gyakorolni az angol nyelvet. A román kormány és a diplomácia egyébként igencsak sokat lobbizott annak érdekében, hogy Ferenc pápa 2018-ban, a nagyromán centenárium évében látogasson az országba, erről állítólag már évek óta egyeztetnek, de a terv megvalósulására immár kevés lehetőség mutatkozik.

(kronika.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

adj fel hirdetést
no
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek