no
2024. április 20., szombat Konrád, Tivadar napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Tusványosi összegző

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Hátizsákokkal vonuló fiatalok, standjukat éppen összepakoló árusok, „búcsúcigire” rágyújtó baráti társaságok, „jövőre ugyanitt” kiáltások: véget ért vasárnap a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor.


A rendezvény ideje alatt huszonnyolc sátorban beszélgetések, viták, előadások zajlottak, az esti koncertek fellépőivel személyesen is találkozhattak a rajongók, és beszélgethettek a közönségtalálkozókon.

Színházi és néptáncelőadások, gyerekeknek és felnőtteknek szóló játékok várták többek között a táborozókat, este pedig mindenki a saját zenei ízlésének megfelelően bulizhatott a különböző helyszíneken. Aki éhes vagy szomjas volt, a tavalyinál jóval több vendéglátóipari egység kínálata közül válogathatott. A Gyöngyvirág kávézó előtti standnál lévő nagytusnádi hölgy elmondta, náluk például kétezer zsíros kenyeret vásároltak.

A szombat esti Skorpió és a Kowalsky meg a Vega koncert után, kihasználva az ez évi utolsó tusványosi éjszakát, a legkitartóbbak vasárnap virradatig buliztak. Biztos ponttá vált Míg az első három nap kevesebben látogattak le, pénteken és szombaton megtelt a tusványosi színtér. A hat nap alatt hatvanezer személy fordult meg a rendezvényen – tudtuk meg a szervezőktől. „Zeneileg rendkívül színes és összetett program volt, de a programsátrak kínálata is messzemenően magas színvonalú volt” – értékelte Kristály Lehel, a rendezvény sajtófőnöke. Hozzátette, számára személyes okokból is különleges volt a szabadegyetem huszonnyolcadik kiadása, mivel két évtizeddel ezelőtt vett részt először a rendezvényen.

„Tusványost egy tágabb léptékű családi rendezvénynek tartom. Én itt «nőttem fel», életemnek a legalapvetőbb változásai itt következtek be, és ebből kifolyólag rosszulesik, ha valaki »túltolja« a szakmaiságot újságíróként, hiszen nem biztos, hogy ez az a rendezvény, ahol ki kellene élezni mindenféle szemrehányást. Itt a legtöbb ember egymás mellett áll, és nem szemben. Ehhez képest voltak olyan sajtómozgások – akár a szombati incidens kapcsán is –, hogy bizonyos médiumok azon próbáltak ügyködni, hogy lerántsák valamilyen negatív szintre a szabadegyetemünket. De alapvetően szeretnek minket az emberek, és szeretettel várunk mindenkit a következő eseményeinkre.” Úgy véli, a Tusványosra egyik legtalálóbb mottó volt az idei, egyszerű és lényegre törő, és egy koherens üzenetet tudtak küldeni a világnak arról, hogy itt van ez a rendezvény minden évben.

(szekelyhon.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

HITEL VÁLLALKOZÓKNAK HITEL VÁLLALKOZÓKNAK Személyi kölcsönre van szüksége cége számára? Ne habozzon (...)

HITEL VÁLLALKOZÓKNAK HITEL VÁLLALKOZÓKNAK Személyi kölcsönre van szüksége cége számára? Ne habozzon (...)

HITEL VÁLLALKOZÓKNAK HITEL VÁLLALKOZÓKNAK Személyi kölcsönre van szüksége cége számára? Ne habozzon (...)

adj fel hirdetést
n
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek