k rmdsz
2024. április 17., szerda Rudolf napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Új alapokra helyeztük Románia közigazgatását

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A kisebbségek anyanyelvhasználatát biztosító, európai szellemiségű, a decentralizációt és az önkormányzatok önrendelkezését erősítő közigazgatási törvénykönyvet dolgoztak ki az RMDSZ hathatós hozzájárulásával az elmúlt fél évben a törvényhozók. Öt hónapos parlamenti vita és szakbizottsági munkálatok után július 9-én döntőházként fogadta el a képviselőház Románia új közigazgatási törvénykönyvét.


Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője elmondta, hogy új alapokra helyezték Románia közigazgatását, majd hangsúlyozta, hogy az országnak nagy szüksége volt már egy átfogó, átlátható és letisztult közigazgatási törvénykönyvre, hiszen az elmúlt időszakban igencsak komoly gondokkal kellett szembenézniük az önkormányzatoknak és közintézményeknek, amelyek többnyire a többféle jogértelmezésből és -gyakorlatból adódtak. Korodi emlékeztetett arra is, hogy februárban a parlament elé terjesztett törvénykönyvhöz viszonyítva a ma elfogadott változat majdnem teljes egészében a parlamenti szakbizottságban újraírt és átdolgozott változat. A képviselőház és a szenátus speciális, a közigazgatási törvénykönyvet vitató bizottságában az elmúlt öt hónapban az RMDSZ-t Cseke Attila szenátor képviselte.

„A képviselőházban zajló parlamenti vita alatt megőriztük a szenátusban elfogadtatott javaslatainkat a kisebbségi anyanyelvhasználatra vonatkozóan, valamint további garanciákat vittünk bele a törvény szövegébe: így az új közigazgatási törvénykönyv hatályba lépése előtti időszakban érvényes jogszabályok által előírt anyanyelvhasználati jogokat nem lehet visszavonni” – mutatott rá Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője. A Hargita megyei törvényhozó hozzátette, hogy a törvénykönyv szövege  a Szövetség szakpolitikusainak munkája révén olyan előírásokat is tartalmaz, amelyek arra kötelezik Romániát, hogy számos nemzetközi egyezményben foglalt, az ország által ratifikált nyelvhasználati jogokra vonatkozó rendelkezéseket gyakorlatba ültesse. 

Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője, a két ház együttes közigazgatási szakbizottságának tagja rámutatott: „öt hónap megfeszített szakbizottsági munkát követően kijelenthetjük, hogy jelentős előrelépést értünk el a közigazgatási törvénykönyv kidolgozásában. Elértük, hogy ezután magyarul is ki kell írni az utcák, terek, parkok nevét is ott, ahol a magyarság számaránya meghaladja a húsz százalékot. Kiterjesztettük az anyanyelvhasználatot a prefektúra intézményére, a közszállítási vállalatokra, víz- és hőszolgáltatókra. Javaslatunkra anyanyelvű formanyomtatványok segítik az ügyintézést ezután az önkormányzatokban. És tisztáztuk, hogy ezután ott is lehet alkalmazni a kisebbségi jogokat, ahol a kisebbség aránya nem éri el a húsz százalékot, ha így dönt az önkormányzat.” Az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője továbbá kiemelte azt a fontos eredményt is, amely által sikerült megerősíteni az önkormányzatiságot: ezután a megválasztott önkormányzati vezetők munkáját nem zavarhatja meg kinevezett tisztviselő.

„Az elfogadott módosításainkkal sikerült közelebb vinnünk a közintézményeket az állampolgárokhoz, decentralizáltunk olyan folyamatokat, amelyek teljesen fölöslegesen voltak központosítva. Így 2019. január 1-től javaslatunkra a gépjárműbejegyzés és jogosítvány-kibocsátás átkerül a prefektus alárendeltségéből a megyei önkormányzatok hatáskörébe. Elértük továbbá, hogy a prefektusok hatásköreit visszaszorítsák alkotmányos keretek közé, hiszen a közigazgatási törvénykönyv eredeti változata túlzott, plusz hatáskörökkel ruházta volna fel a prefektusokat” – taglalta Cseke Attila, az RMDSZ közigazgatási szakpolitikusa, majd hozzátette, hogy a Szövetség az elmúlt öt hónap alatt is a szakmaiság és a közösség képviselete iránti elkötelezettség érdekében fejtette ki tevékenységét és meggyőződése, hogy az erdélyi magyarság egy jobb és kisebbségbarát közigazgatási törvénykönyv alapján élhet szülőföldjén.

(RMDSZ Tájékoztató)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)

Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)

Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek