rmdsz 1
2024. március 29., péntek Gedeon napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Válasz az erdélyi városok szövetkezésére: tízmilliárd eurót ígér a román kormány helyi fejlesztésekre

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Tízmilliárd eurós költségvetésű befektetési alapot létesít a kormány helyi fejlesztések finanszírozására – nyilatkozta Viorica Dăncilă miniszterelnök hétfőn, a Szociáldemokrata Párt (PSD) országos végrehajtó bizottságának ülését követően.


A kormányfő szerint az intézkedést a Helyi Fejlesztések Országos Programja (PNDL) kiegészítésének szánják, az erre fordítandó tízmilliárd lejt belefoglalják a 2019-es költségvetésbe.

A tervek szerint az önkormányzatok víz- és csatornahálózattal kapcsolatos projektekre, illetve iskolafelújításra használhatják fel ezeket az alapokat.

A téma kapcsán Liviu Dragnea PSD-elnök azt mondta, az erről szóló rendelettervezetet „ma vagy holnap véglegesítik”, és reményét fejezte ki, hogy a kormány legközelebbi ülésén el is fogadják. Arra a kérdésre, hogy honnan lesz pénz erre, Dragnea az Agerpres hírügynökség tudósítása szerint azt mondta: „Romániából”. Nem kizárt, hogy a kormányzati bejelentés arra érkezett válaszként, hogy a Nyugat Szövetsége (AVE) néven szövetségre lépett az elmúlt hétvégén Erdély négy nagyvárosa: Arad, Kolozsvár, Nagyvárad és Temesvár, hogy közösen segítsék elő a térség fejlődését, és hívjanak le európai uniós forrásokat.

Bár az aláírók nyomatékosították: nem szeparatista vízióval léptek szövetségre és a bukaresti kormányt nem ellenfélnek, hanem partnerüknek tekintik, a PSD számos politikusa egyfajta elszakadási törekvésként állította be, és élesen elítélte a kezdeményezést.

(kronika.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek