|
|
|
|  |
|
|
|
|
Nem, nem, soha |
|
|
|
|
|
Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!
Ha eljõ az idõ - a sírok nyílnak fel,
Ha eljõ az idõ - a magyar talpra kel,
Ha eljõ az idõ - erõs lesz a karunk,
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!
Majd nemes haraggal rohanunk elõre,
Vérkeresztet festünk majd a határkõre
?s mindent letiprunk! - Az lesz a viadal!! -
Szembeszállunk mi a poklok kapuival!
Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,
Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ
Teljes egészében, mint nem is oly régen
?s csillagunk ismét tündöklik az égen.
A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Fut a gaz elõlünk - hisz magyarok vagyunk!
Felhatol az égig haragos szózatunk:
Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.
Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
?gy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád honát!
(1922. elsõ fele)
A vers 1945 és 1989 között nem jelenhetett meg, a költõ összes mûveit tartalmazó kiadások is csak említést tettek rá a legjobb esetben.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
