|
|
Avar bőre alatt rejtőznek, alusznak.
A feledés rájuk gallyat, pelyhet hullat.
Csontpáncélban elmúlt nyári sugarakról,
őszi hóharmatról csöndálmot álmodnak.
Új tavaszt kerestem a szigorú télben,
s felfedeztem őket szüleim kertjében;
nyirkos dió-testük föld-levél rejtekből
óvó tenyeremben fölébred egészen.
Az első dióban zárva van a titkunk.
Itt, a másodikban, amit meg kell tudnunk.
A harmadikat majd elültetjük ketten:
mindig legyen hova együtt visszavágynunk.
|
|
|
