|
A Kriterion kiadónál 2006-ban megjelent mûvében: „A Felsõbányai Mûvésztelep” hiánypótló, a kiváló mûvészek, alkotók méltatásának nagyszerû mestermûvét juttatja az utókor, a mûvészetkedvelõk és a szakemberek könyvtárába.
A táborverõk nem akartak Nagybánya közvetlen közelében maradni, vonzották õket a zordonabb kárpáti tájak, a Felsõbányát keretezõ pompás hegyi díszletek. „Nem lehet véletlen, hogy a nagybányai kolóniától már elszakadó, a növendékeivel más helyre költözõ mester, Hollósy Simon a lehetséges új telephelyek között Felsõbányát is számba vette” – írja a szerzõ.
Exodus címû bevezetõjébõl szerezhetünk tudomást az indíttatásról, az okokról melyek Felsõbányára vitték a mûvészeket. Nem volt hiábavaló ez a vándorlás, hiszen a természeti adottságokat, a festõk is hasonlóképpen csodálták és örökítették meg, a motívumok gazdagsága pedig kimeríthetetlen volt és az ma is. Ha az okokat keressük, akkor néhányat közülük megismerhetünk Murádin Jenõ rendkívül pontosan dokumentált soraiból. Az odalátogató ember számára Felsõbánya nem csak „felsõbb”, hanem a legszebb, legvonzóbb táj is egyben, melyet ha festményen, vagy mûalkotáson fedez fel az ember rögtön megérzi különös vonzóerejét, természetes csodálnivaló adottságait.
Ha Felsõbányát ellentelepként emlegetjük, akkor azt a legpozitívabb értelemben tehetjük, mert olyan jelentõs alkotások születtek ott, melyek ugyanúgy emelték a város és környékének hírnevét a nagyvilágban, mint Nagybányáét, az ott született képek gyönyörûségével.
A táborverés címû fejezetbõl megismerhetjük Litteczky Endre érdemeit, megismerhetünk több mozzanatot életébõl és alkotásából az 1918-as évektõl kezdõdõen. „?gy beleszeretett e vidékbe” emlékezett felesége Krausz Ilona, hogy az ott szerzett megrendítõ benyomást „soha többé nem törölte ki semmi késõbbi mûvészi átélés”. 1922 már a teljes kibontakozás éve Felsõbányán. A baráti közösség mûvészteleppé vált Litteczky Endre, Tóth Gyula, Pirk János, Nagy Oszkár, a Krausz testvérek, Romulus Ladea, Iritz Sándor, Róth Ferenc, Tibor Ernõ és Udvardy Ignác társaságából. Még élvezhették a földes bányászházak rejtelmes zugait, de a városvezetés figyelmes támogatását is. Mûtermi munka mellett a táj nyújtotta élvezet egyaránt sok alkotás témája maradt. A „Fluszu-képek” eredetérõl is emlékezik a szerzõ. Akár Nagy Oszkár, vagy Popp Aurél nevéhez kötötten, mindegy, mert alkotásra ösztönözte az egymással versengõket. Nagy Oszkár talán éppen Litteczkyt tréfálta meg, amikor az több pénzt ígért a nagyszerû modellnek. Kimosdatva, haját, szakállát, bajuszát levágatva és új ruhába öltöztetve küldte Fluszut a konkurenciához. Akkor már nem ért semmit.
A város és vidék varázsát kiválóan érzékelhetjük Murádin Jenõ leírásából, akár dióhéjba rögzített monográfiaként is értékelve a valósághû fejezetet.
Képtémák, motívumok özönével találkozunk a Litteczky által megörökített szociográfiai tükörképeken. „A tiszta kék égbe a megsebzett, összevissza turkált Bányahegy ezernyi zöldjét” fedezték fel csodálói, majd meghallották az utcasarki cívódásokat, meglátták a nyomorúságot, a sápadt 12 éves bányászgyereket, a kihalófélben ébredezõ várost, minden özvegyével, vénkisasszonyával, tisztviselõivel, érzékeltetve a lírától a drámáig mindent, ami hatással lehetett.
?sszeütközésekre adott okot a felsõbányai telep a nagybányaiakkal. Elutasították a kiállítási kéréseket.
A kor sajtója a Nagybányával szemben létrejött ellenteleppel foglalkozott. A Kolozsváron szervezett kiállításuk reflektorfénybe állította az önállóan fellépõ csoport munkásságát. Aradon és Nagyváradon is felfigyeltek rájuk.
Az 1923-24-es közös kiállítások után megszûnt a felsõbányaiak kolóniaszerû együttléte. Az „ellentelep” a nagybányai kolónia életébe vitt nagyobb mozgalmasságot.
Bár Litteczky érdemeit nem lehet minimalizálni, mégis Nagy Oszkár maradt a legmarkánsabb egyéniség abból az idõbõl.
Felsõbányai festõutakon megragadóan találkozunk az ismert nevekkel, az oda járókkal, mert kevesen rendezkedtek be állandó ott tartózkodásra.
A szerzõ külön kitér Aba Novák és körére, mert akkor érkeztek Felsõbányára, amikor az ottani festõcsoport kolóniaszerû együttléte már felbomlott.
Betûrendbe szedve jó elidõzni minden mûvész neve mellett álló sorokkal. Ismertek és kevésbé ismertek, a látogatók és a gyökerezettek, az idegenektõl a felsõbányaiakig 35 mûvészegyéniséggel találkozunk. Nagyszerû élményben részesíti Murádin Jenõ az olvasót ezzel, akárcsak számos fehér-fekete képpel és 32 színes repróval, olyanokkal, melyeket már sajnos talán sehol máshol nem találunk, nem láthatunk, csak ebben a könyvben, mellyel nagy örömöt szerzett az olvasónak, ha a mûvészetek élvezõje, vagy szakembernek, ha emlékezni szeretne Felsõbánya csupán néhány évére.
Köszönet Murádin Jenõ tanár úrnak ezért a kiváló munkáért, melyen keresztül minden bizonnyal gazdagodott a mûvészettörténet és egyben Felsõbánya, a megörökített mûvészek és alkotásaik által.
(Friss ?jság) |
|
fekvése
keresõ
