|
A Házba – hála Istennek – sokan járnak, sokféle emberek, nem csak Nagybányáról, hanem a környékrõl is, kicsik és nagyok; a rengeteg gyermek, a cserkészek, táncházasok, a különbözõ elõadásokra érkezõk a nagyteremben is alig férnek sokszor. Vétek lenne panaszkodnunk...
– Jó ezt hallani, még szerencse, hogy nagylelkû támogatók állnak a Ház mögött – érkezik erre a menetrendszerû válasz. Ez utóbbi mondat miatt ragadtam tollat. Mert igaz ez a kijelentés – de nem úgy, ahogyan azt sokan valószínûleg elképzelik. Nem áll mögöttünk sem párt, sem nagyvállalkozás, nem küldi számunkra rendszeresen az amerikai nagybácsi, de még a nagybányai sem a havi appanázst, nincs titkos forrás – sem alapítványi, sem állami, sem magán –, amelybõl bõségesen, de legalábbis kiszámítható rendszerességgel folyna hozzánk a pénz, amelyre minden körülmények között számítani lehetne, s amelybõl ha egyebet nem is, de az épület fenntartásának költségeit, a rezsit fedezni lehetne.
A „nagylelkû támogatók” elképzelt hatalmas összegû adományai a valóságban a Házat szeretõ, a Házat fontosnak tartó, a Ház programjait látogató segítõkész emberek fillérjeibõl adódnak össze... Van akinek a fillér egy lejt jelent, és van akinek ezer lejt. Vanak idõs látogatóink, akik a pénztárcából remegõ kézzel elõkotort, összehajtogatott öt lejest hoznak be adományként, és vannak, akik Magyarországról, vagy Németországból küldenek évi rendszerességgel kisebb-nagyobb összeget, bár személyesen nem is ismerjük egymást.
A napokban, kinézve az iroda ablakán látom: egyik helyi vállalkozó barátunk centizgeti buzgón az épület ütött-kopott, ezerfelé esõ küszöbeit. Köszönök, s kérdem: – Mi járatban? – Van egy jó asztalosom. Gondoltam, adok egy kis munkát neki – válaszolta egyszerûen. Nem kértük (erre sem) – de azóta új lábtörlõket is hozott az új küszöbre, s már jelezte, hogy ha kitavaszodik, két ajtó újrafestését is elvállalja.
Sok ilyen és hasonló történetet sorolhatnék, a konkrét segítséget nyújtó emberektõl azokig, akik szinte utazó nagykövetkét képviselik, amerre járnak, a Ház érdekeit. Állítom: az emberek jósága és segítõkészsége kimeríthetetlen. Amíg így van - ha sokat is kell dolgoznunk érette – nem érzem, hogy veszélyben lenne a Ház.
?gy vélem, az elmúlt évek eredményeit számba véve, igazi mércénk a sok-sok rendezvény, programjaink. Mégis jogos, ha sokan talán tanácstalanul állnak az épület elõtt, s tudva a terheket, amelyek mindannyiunk családjaira rátelepednek, hangosan vagy csendesen felteszik maguknak a kérdést: mibõl és miként mûködik a Ház?
Az intézmény fennállása óta sokszor fordultunk a közvéleményhez, segítséget kérve kisebb-nagyobb gondjaink orvoslásához (mint legutóbb a kapu resaturálása érdekében). Ilyenkor igyekeztünk a nyilvánosság elõtt is elszámolni a begyûlt összegrõl és annak felhasználásáról. Kétévente a Ház Kuratóriuma elõtt is részletesen beszámolunk a költségekrõl, bevételekrõl. A Ház egészét érintõ beszámoló azonban már régen nem jelent meg nyilvánosan. Talán most jött el ismét az ideje.
***
Ha kérdezik, általában azt szoktam mondani, hogy
A HÁZ HÁROM PILL?RRE TÁMASZKODIK
nagyjából egyharmad-egyharmad arányban: adományok, pályázati támogatások, valamint a gazdálkodásból , illetve programokból származó bevételek. A kiadások is – többé-kevésbé egyenlõen – három felé oszlanak: a mûködtetés, az infrastruktúra és a programok költségeire. Megvizsgálva az elmúlt nyolc esztendõ mérlegeit persze kiderül, hogy a valóságban az arányok nem ennyire rögzítettek: egyik esztendõben kicsit több a sikeres pályázat, máskor kevesebb, van amikor az épületre, infrastruktúrára költünk többet, máskor a programokra.
Mint az alábbiakból kiderül, teljes költségvetésünk az elmúlt két évben 110-125 ezer lej között mozgott (a két fenntartó-mûködtetõ egyesületre vetítve összesen). Bár bevételeink minden évben növekedtek egy kicsit, az épület fenntartása (javítás-felújítás-karbantartás) és az intézmény mûködtetése is esztendrõl-esztendõre többe került, így nagyjából ugyanabból a megmaradó, de inkább enyhén csökkenõ keretbõl kellett kigazdálkodnunk programjainkat. Takarékossággal, a költségek átcsoportosításával igyekeztünk úgy alakítani, hogy közönségünk ebbõl ne sokat vegyen észre, de nem mindig sikerült: 2008-ban összesen négy kiállítást tudtunk Nagybányára hozni emiatt a hagyományos és megszokott 10-12 helyett, s a Szent István Napok szervezésében is jóval szerényebb szerepet vállaltunk az elmúlt években, hogy a 2007 óta megszervezett Teleki Napokat, valamint kiemelt fontosságúnak tartott gyermekprogramjainkat, táborainkat, hagyományõrzõ rendezvényeinket (Kézmíves szombatok, TáncHáz stb.) a megszokott színvonalon szervezhessük.
LÁSSUK HÁT R?SZLETESEBBEN
elõször is bevételeinket. 2008-ban a Teleki Magyar Ház összbevétele hozzávetõlegesen 101 ezer lej volt, 2009-ben 126 ezer lej. Mint említettem, az intézmény anyagi hátterét két szervezet – a Misztótfalusi Kis Miklós Közmûvelõdési Egyesület (EMKE) és a Teleki Táraság – biztosítja, ez az a két testület, amelyek nevében – élve a magyarországi és hazai lehetõségekkel – a Ház céljaira pályázni szoktunk. Ebbõl a forrásból 2008-ban bevételeink 25%-a, tavaly 40%-a származott (15-17 pályázatból általában 8-10 jár valamilyen eredménnyel).
Körülbelül ugyanilyen nagyságrendû összeg (2008 - 30%) illetve összegszerûen és arányaiban kevesebb (2009 - 23,50%) származott adományokból. Ezen belül is magánszemélyek adományaiból (Teleki-kártyák, adószázalékok, céladományok, tombolák, perselyes adományok stb.) kaptuk a legtöbbet. Az elmúlt évben az adományok háromnegyede (!) ebbõl a forrásból származott, a fennmaradó részt egyházak, vállalkozások, (külföldi) egyesületek, intézmények támogatása jelentette.
Ami gazdálkodásból származó jövedelmeinket illeti, 2008-ban bevételeink 24%-át, 2009-ben valamivel kevesebbet, 16,75%-ot sikerült ilymódon elõteremteni. Hogy mit jelent ez pontosan? A vendégházunk (turistaszállás) kiadásából, termeink bérbeadásából származó jövedelmeket például. Nagyon sokat segítettek a Ház fenntartásában kiadványaink – elsõsorban a Nagybánya és környéke, amely két kiadást is megélt. Tudniuk kell, hogy minden egyes nálunk megvásárolt könyvvel bennünket is segítettek valamilyen mértékben.
Ugyancsak bevételeinket gyarapították-gyarapítják az olyan rendezvényekbõl származó összegek, ahol költséghozzájárulást kértünk a résztvevõktõl. Programjaink nagy része természetesen ingyenes és ezután is az marad. Vannak azonban olyan programok, amelyek anyagi fedezetét csak a résztvevõkkel közösen tudjuk elõteremteni (tanfolyamok, táborok, nyári játszóház, kézmûves foglalkozások stb.), vagy amelyeket tudatosan azért szervezünk, hogy egy kis plusz jövedelemhez juttassuk a Házat (szilveszteri rendezvények). Ilyen költséghozzájárulásokból átlagosan ugyanakkora összeget sikerült az elmúlt években elõteremteni, mint gazdálkodásból: 2008-ban jövedelmeink 19%-át, 2009-ben pedig 18,75%-át. A kettõ együtt – gazdálkodási és rendezvényekhez kapcsolódó bevételeink – 35,50% és 43% közötti jövedelemhez juttatták a Házat 2008-2009-ben.
?S MI A HELYZET A KIADÁSOKKAL?
– kérdezhetik.
Valamikor évekkel ezelõtt egy civil konferencián az egyik legjobban mûködõ erdélyi civil szervezet képviselõje mondta: akkor beszélhetünk fenntartható fejlõdésrõl a civil szférában, akkor tervezhet nyugodtan, hosszú távra egy egyesület, ha kb. évi költségvetése tízszeresének (!) megfelelõ tartalékkal rendelkezik. Nos, ez számunkra egyelõre elérhetetlen állapot. De ha nem akarjuk, hogy kifusson lábunk alól a talaj, nyilvánvalóan nem termelhetünk folyamatosan veszteséges esztendõket. Sõt ha lehet - saját biztonságérzetünk érdekében - inkább mindig kicsivel többel kellene zárnunk az évet, mint amennyivel elkezdtük.
2008-ban a Teleki Magyar Ház fenntartása hozzávetõlegesen 108 ezer lejbe, 2009-ben 112 ezer lejbe került. Ezen összegen belül költségeink legnagyobb hányadát a mûködtetés jelentette. ?s itt – kis zárójelet nyitva – mindjárt rögzíteni szeretnék valamit: a Ház létezése, mûködése kezdettõl fogva az önkéntességen és elkötelezettséggel alapult. A civil szféra alapja, motorja, éltetõje, hogy vannak emberek, akik nem azért végeznek el a közösség számára fontos dolgokat (akár magánéletüket is félretéve), mert ebbõl jól meg lehet élni, mert fizetést kapnak érte, hanem mert belsõ igényük van rá, mert érdekli õket, szeretik csinálni, fontos számukra is. Ameddig él ez az alapelv egy közösségben, nagy bajok nem történhetnek. Számtalan példát lehetne hozni rá: ha nincs is pénz, a közösség ereje, összefogása, áldozatkészsége hihetetlen dolgokra képes. Persze a gázszolgáltatót, vagy a szemetest már hiába próbálnánk rávenni arra, hogy ugyanezen az elven mûködjenek, vannak tehát bizonyos megkötöttségek és ésszerûségi határok, de a szemléletmód, a megközelítés a fontos.
Ezek után lássuk a számokat.
Mint már jeleztem, az elmúlt két évben összegszerûen és arányaiban is
M?K?DTET?SRE K?LT?TT?K A LEGT?BBET:
2008-ban kiadásaink 34,40%-át, 2009-ben 41%-át. Ebben az összegben a közköltségen kívül benne vannak a fogyóanyagok (a takarítószerektõl a nyomtatóba való festékanyagig), a biztosítási összegek, a szállítási-utazási és postai költségek, valamint a folyamatos mûködtetéshez kapcsolódó tiszteletdíjak is (utóbbira 2008-ban kb. 10,5 ezer lejt, 2009-ben 11,5 ezer lejt költöttünk). Jelenleg a Háznak egy tiszteletdíjas takarítónõ „alkalmazottja” van, illetve egy fõállású munkatársa, utóbbi olyanformán, hogy a jövedelem utáni adóterheket – társadalombiztosítási járulék, stb. – egy nagybányai magánvállalkozó vállalta magára, aki a munkakönyvet is saját cégénél tartja, a Házra mindössze a nettó bér kifizetése hárul.
Programokra arányaiban és összegszerûen is közel ugyanannyit költöttünk tavaly (26,50%), mint tavalyelõtt (26,60%). Ezen belül legtöbbet a Teleki Napok, a kézmûves táborok, a gyermeknapi programok és a nyári játszóház megszervezésére, valamint tanfolyamainkra fordítottuk. Általában elmondható, hogy jóval többet költünk egy programra, mint amennyit (esetleg) költséghozzájárulásként kérünk; a szilveszteri rendezvényeinket, a nyári játszóházat és tanfolyamainkat leszámítva egyik rendezvényünk sem volt „nyereséges” – ha szabad és lehet a kultúra területén ezt a kifejezést használnunk. Nyilván nem is a haszonszerzés a cél, csak annyiban, amennyiben ezáltal egyébb programok megvalósítását, az intézmény fenntartását segíthetjük elõ.
Nagyságrendileg következõ infrastrukturális kiadásainkat igyekszünk a szükséges mértékig csökkenteni, de egyrészt vannak megkerülhetetlen költségek (öregedõ számítástechnikai készülékek, berendezési tárgyak javítása, az épület-tetõ karbantartása, vagy a két évvel ezelõtti tûzeset okozta károk), másrészt – mint már említettem – minden esztendõben igyekeztünk kicsit elõrelépni, fejleszteni az épületen (kapu, szobor, kert-rendezés stb.). Mindez a kiadási oldal 18,80%-át jelentette 2008-ban, 23,75%-át 2009-ben.
Kiadványainkról már volt szó. A könyvkiadás azonban, különösen, ha igényes nyomtatványokkal szeretne elõrukkolni az ember, nem olcsó mulatság, kétszer is meg kell gondolnunk, mielõtt egy kiadvány megjelentetését elhatározzuk. Legyen akármilyen tartalmas, szép kötet, falinaptár – de vajon el tudjuk-e adni? Bejön-e rajta legalább a tetemes nyomdaköltség, vagy esetleg nyereséget is termel? A mindannyiunk által ismert Nagybánya és környéke ebbõl a szempontból egyértelmû siker volt. Bízunk benne, hogy tavasszal megjelenõ néprajzi kötetünk (ideiglenes címe: Bányamanók, bányatörpék) is hasonlóan keresett lesz. 2008-ban egyébként költségeink 15%-át fordítottuk kiadványainkra, míg 2009-ben (korábbi kiadványaink költségeit törlesztve) alig 1,5%-kát.
MIT MONDHATUNK EL ?SSZEGZ?SK?PPEN?
Az elmúlt két év a Teleki Magyar Ház anyagi hátterét és jövõjét tekintve azért is releváns, mert két olyan viszonylag kiegyensúlyozott esztendõrõl van szó, amikor ugyan a gazdasági válság kellõs közepén, de a bevételi és kiadási oldalon is visszafogott keretek között mûködtettük a Házat: sem kiemelkedõ anyagi terhek nem nehezedtek az intézményre, de kiemelkedõ források sem segítették mûködését. Míg az alapítást követõ évek a nagy beruházások, vásárlások idõszakát jelentették, jelentõs alapítványi támogatottsággal, 2006-2007-ben pedig az ingatlan egy stratégiai részének megvásárlása okozott komolyabb hullámverést (s ezzel együtt jelentõs költségeket, illetve a másik oldalon alapítványi-adományi bevételeket), 2008-2009-ben nem voltak különösen nagy kiadásaink - és bevételeink sem.
A fenntiek alapján elmondhatjuk: a Házat a jelenlegi költségszinten, látványos fejlesztések nélkül, évi 120-130 ezer lejbõl a következõ egy-két évben is valószínûleg mûködtetni lehet: igen szerény körülmények között, olykor kötéltáncosként egyensúlyozva, de fenn lehet tartani, meg tudjuk szervezni programjait, s jó eséllyel a forrásokat is biztosítani tudjuk hozzá – HA semmi sem változik a feltételeket illetõen:
- HA nem esnek vissza látványosan az alapítványi támogatások,
- HA ?nök, közönségünk és támogatóink továbbra is mellettünk állnak,
- HA sikerül ezután is kigazdálkodnunk az alapítványi támogatások, adományok mellõl hiányzó egyharmadot – amirõl láthattuk, valójában inkább több ennél –, továbbá
- HA nem drágul az eddigieknél jelentõsebben a gáz, víz, villany,
- HA ezután is kedvezményesen vállalják az együttmûködést velünk az elõadók, kézmûves-oktatók, tanfolyam vezetõ pedagógusok,
- HA sikerül ezután is másfél fizetett munkaerõvel, jószerivel az önkéntességre építve tovább dolgoznunk – egyszóval
- HA nem kényszerülünk újabb anyagi terheket hárítani az intézményre.
Függetleníteni magunkat a feltételes mód használatától csak akkor lehetne, ha sikerülne stabil gazdasági hátteret állítani a Teleki Magyar Ház mögé. Ez azonban egy másik történet és egyelõre még - sajnos - a jövendõ...
Dávid Lajos
a Teleki Magyar Ház vezetõje
(Teleki Magyar Ház) |
|
fekvése
keresõ
