|
Nem vették fel a munkát például a légi irányítók, így hajnal óta valamennyi járatot törölték a görög reptereken. A szigetek közti kompok sem járnak, a kórházakban csak a sürgõs eseteket látják el, nem nyitottak ki az állami, önkormányzati hivatalok, az iskolákban nincsen tanítás, a rádióban és a tévében pedig nem sugároznak híreket, mert az újságírók is csatlakoztak a munkabeszüntetéshez.
A sztrájkolók a szocialista kormány múlt héten elfogadott, 4,8 milliárd eurós megszorító csomagja ellen tüntetnek. Az éjfélig tartó megmozdulás már a harmadik országos sztrájk szûk egy hónap alatt. Legutóbb február 24-én, elõtte február 10-én tartottak hasonlót. A 2,5 millió munkavállalót, a foglalkoztatottak közel felét tömörítõ két szakszervezet három nagy felvonulást is szervezett a fõvárosban.
Jeórjiosz Papandreu miniszterelnök megértésérõl biztosította a sztrájkolókat, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kialakult helyzetért nem a jelenlegi kormány a felelõs, és a megszorítások elkerülhetetlenek, mert "egyszerûen nincs több pénzünk."
A parlamentben múlt héten pénteken megszavazott csomag részeként egyebek között befagyasztják a nyugdíjakat, létszámstopot rendelnek el a közszférában és összesen 360 millió euró értékben csökkentik a közszolgáltatásban dolgozók bérét és juttatásait. Számos bevételnövelõ intézkedést is bevezetnek, például két százalékponttal emelik az általános forgalmi adó mértékét, a dohánytermékek, italok és az üzemanyag adóját pedig alig néhány héten belül már másodszor növelik.
A kormány a csõddel fenyegetõ, 300 milliárd eurós államadósság-hegyet igyekszik kezelhetõ méretûre bontani a kiigazítással, és 2012-ig az uniós elõírásoknak megfelelõ, a bruttó hazai termék (GDP) arányában számolva három százalék alá kívánja szorítani az államháztartási hiányt, amely tavaly 12,7 százalékra szökött fel.
(transindex.ro) |
|