|
|
aktuális >>
országos érdekű |
betűméret:
|
|
|
|
|
Ötven lányból választják ki Erdély Arcát |
|
|
2010-09-01 10:29:09
|
|
|
|
 Végéhez közeledik az Erdély Arca szépségverseny. Az öt internetes szakaszt követően kikerült az az 50 lány, aki elnyerte a net-zsűri tetszését, valamint, akik elég szavazatot gyűjtöttek a világhálón és sms-ben ahhoz, hogy az elődöntőn résztvehessenek. |
|
|
|
|
|
|
Az elődöntőbe jutott lányok szeptember elsején érkeznek Kézdivásárhelyre, ahol egy héttagú zsűri a legszebb 12 lányt engedi tovább a végső megmérettetésre.
A döntős lányoknak egy 10 napos táborozáson kell maradniuk - ez idő alatt a szépségekkel szakemberek foglalkoznak majd, koreográfiát, valamint mozgás- és beszédtechnikát tanulnak, amit a szeptember 10.-i gálaesten meg is mutatnak a nagyérdeműnek.
A gálaestre jegyek már kaphatók Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Ház jegypénztárában, a Brooklyn üzletben és a Réka fodrászatban; Sepsiszentgyörgyön a Székely Hírmondó szerkesztőségében. Idén lehetőség van VIP jegyek beszerzésére is, ezeket kizárólag a kézdivásárhelyi Vigadóban lehet megvásárolni.
A szépségverseny további részleteiről a www.erdelyarca.ro honlapon tájékozódhatnak, ahol természetesen megtekinthető az elődöntős 50 lány fotója is.
Elődöntős lányok régiók szerint:
Kézdivásárhely (5), Marosvásárhely (13), Sepsiszentgyörgy (4), Szováta (1), Székelykeresztúr (3), Nagyvárad (6), Szatmárnémeti (2), Csíkszereda (8), Kolozsvár (4), Kovászna (2), Székelyudvarhely (1), Gyergyószentmiklós (1).
(szatmar.ro) |
|
|
|
|
|
|
oszd meg a cikket barátaiddal:
|
|
|
hozzászólás a a forúmba |
 |
|
|
további írásaink a
országos érdekű
rovatban |
|
|
|
Ma vizsgázik az Ungureanu kormány |
|
|
Megvan az Ungureanu-kormány összetétele |
|
|
Csak feltételekkel támogatja az RMDSZ Mihai Răzvan Ungureanu kormányát |
|
|
Népszámlálás: a szórvány apad inkább |
|
|
Magyarul is tud Románia Bajnaija – Az ország titkos reménysége: ő még Bajnait is felülmúlh |
|
|
Kelemen Hunor szövetségi elnök: feltételekhez köti az RMDSZ a koalíció folytatását |
|
|
Népszámlálás: hány magyar él az erdélyi városokban? |
|
|
Az RMDSZ nem tartja jó megoldásnak a technokrata kormányfőt |
|
|
„Az RMDSZ-nek ez az utolsó esélye a kilépésre...” |
|
|
archivum >> |
|
|
|