rmdsz 1
2024. április 19., péntek Emma napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Kézilabda-vb: kikaptunk a svédektől is

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A Norvégia elleni megsemmisítő vereség után újabb komoly feladat vár a magyar válogatottra: Svédország ellen kell talpra állni. Kim Rasmussen a tornát megelőzően úgy nyilatkozott, a legfontosabb a svédek elleni meccs lesz majd, mielőtt olyan meccsek jönnek, ahol a magyarok az esélyesek.


 

Vereség után mindig nehéz felállni, a siker pedig összekovácsolja a csapatot, ezért is lenne nagyon nagy szükség arra, hogy ma győzelemmel zárjuk a meccset. Ez a továbbiakra is lendületet adhat

– szögezte le az MTI-nek Pálinger Katalin, korábbi 254-szeres válogatott kapus vasárnap délután.

Felállni ugyan nem sikerült, de derekasan küzdeni igen. Megint nem kezdtünk túl jól, de a norvégok elleni mérkőzéssel ellentétben nem hagytuk elhúzni a svédeket. Az első félidőben végig fej fej mellett haladt egymás mellett a két válogatott. Főleg Klivinyi Kinga és az Érd játékosa, Jamina Roberts volt a gólfelelős, sokáig az ő külön gólversenyüket csodálhatta a közönség.

A tét meglátszott mindkét csapat játékán, a mieinknél Görbicz Anita, majd Kovacsics Anikó is hetest hibázott, de a svédek is rengeteg hibával játszottak. Érdemes kiemelni, hogy Bíró Blanka és Johanna Bundsen is végig remekelt, a magyar kapus a találkozó végén 36%-os mutatóval rendelkezett, a meccs legjobbjának választott skandináv hálóőr pedig 40 százalékkal fejezte be a meccset.

Szünetben 11-11 állt az eredményjelzőn és nehéz lett volna megmondani, melyik csapat tud majd a másik fölé nőni. Sajnos azonban a második játékrészben nyolc percen át nem sikerült betalálnunk, ez az idő pedig elegendő volt a svédeknek, hogy két, majd három gólos előnyre tegyenek szert.

Sajnos Isabelle Gulldén összeszedte magát és az első játékrész végén pihentetett Roberts is megállíthatatlan volt, a legnagyobb gond azonban megint a védekezésünk volt: akármikor gólt dobott a magyar csapat, gyakorlatilag azonnal lerohantak minket a svédek és azonnal gólt dobtak.

Kim Rasmussen több felállással is kísérletezett, de mindenki görcsölt, rendre hibát hibára halmoztunk, amikor pedig Bíró Blank három-négy bravúrt bemutatott a félidő derekán, mi is naggyá tettük Bundsent. A találkozó utolsó tíz percán már a négygólos előny sem volt ritka a svédek részéről, de Schatzl Nadine nagyon elkapta a fonalat és sorban szállította a bal szélről lőtt gólokat.

A végén még egy hetest is kihagytak a svédek, de ez már sovány vígasz, három góllal alulmaradtunk Svédországgal szemben.

(24.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

HITEL VÁLLALKOZÓKNAK HITEL VÁLLALKOZÓKNAK Személyi kölcsönre van szüksége cége számára? Ne habozzon (...)

HITEL VÁLLALKOZÓKNAK HITEL VÁLLALKOZÓKNAK Személyi kölcsönre van szüksége cége számára? Ne habozzon (...)

HITEL VÁLLALKOZÓKNAK HITEL VÁLLALKOZÓKNAK Személyi kölcsönre van szüksége cége számára? Ne habozzon (...)

adj fel hirdetést
n
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek