rmdsz 1
2024. március 29., péntek Gedeon napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Megújult a Gmail, és jobb, mint valaha

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Csak néhány hete derült ki, hogy hosszú idő után megújul a Gmail, de máris kipróbálhatóvá vált a ráncfelvarrt, okosított új verzió. Megnéztük, mik az újdonságok, és érdemes-e váltani. Spoiler: de még mennyire!


Megújult a Gmail, és bár néhány új funkcióra még pár hétig várni kell, az már most is világos, hogy az új verzió jó ideje a legnagyobb frissítés a levelezőrendszer történetében.

Óriási emailforradalomra persze senki ne számítson. Inkább arról van szó, hogy a Google-nél fogták a pár éve indított kísérleti levelezőrendszert, az Inboxot, és az ott kiérlelt funkciók javát letisztultabb formában becsatornázták az anyaszolgáltatásba, aztán ebbe belekötötték még a cég néhány másik appját is. Egyszerűen hangzik, de ha megnézzük a Google utóbbi években végzett ámokfutását a csevegőappok terén, örülhetünk, hogy ezúttal megúsztuk a káoszt, és úgy tűnik, tényleg sikerült a ésszel fejleszteni.

Hogy tudok az új verzióra váltani?

A jobb felső sarokban kattintson a fogaskerék ikonra, majd itt legfelül a Próbálja ki a megújult Gmailt menüpontra. (Nyugalom, ugyanitt bármikor visszaválthat a megszokott felületre a Hagyományos Gmail visszaállítása menüpontra kattintva – legalábbis amíg nem az új Gmail az alapértelmezett.) Elképzelhető, hogy ez a menüpont nem lesz ott, például céges emailcímeknél - ebben az esetben így járt, majd előbb-utóbb megjelenik, vagy a rendszergazdáját kell meggyőznie, hogy aktiválja.

01

Ezután betöltődik az új felület, vele együtt pedig egy nézetválasztó ablak. Érdemes az alapértelmezett nézettel kezdeni, mert itt jön ki leginkább pár apró kényelmi újítás, de később a fogaskerék alatt, a Megjelenítési sűrűség menüpontban bármikor át lehet váltani kényelmes vagy kompakt elrendezésre.

Egyébként az új felület is támogatja az Elsődleges - Közösségi - Promóciók, stb fülekre bontott nézetet, de azt a magam részéről annyira rühellem, hogy még a teszt kedvéért se voltam hajlandó visszaállítani. Aki így használta a régi Gmailt, az új is alapból így fog megjelenni neki.

Gyorsabb, egyszerűbb levélkezelés

Az új verzió tényleg sokat merített az Inboxból, de némileg konzervatívabb, illetve könnyen az ízlésünkhöz szabható úgy, hogy jobban hasonlítson a megszokott Gmailre, és csak a fontosabb új funkciókat emelje át az Inboxból. Ízlés dolga, hogy kinek melyik esik jobban kézre, engem például mindig zavart az Inboxban, hogy túlságosan egy teendőlista sémáját akarja ráhúzni a levelezésemre. Az új Gmail marad a kaptafánál, csak néhány fontosabb elemet örököl át.

Az alapértelmezett mód például segíti a levelek gyors menedzselését. Az emailek csatolmánya már a levél megnyitása nélkül is látszik és közvetlenül kattintható, ha pedig az egeret egy-egy levél fölé visszük (ahelyett, hogy ki kellene jelölgetnünk), jobb szélen megjelennek a legfontosabb funkciók, amelyekkel a levelet gyorsan a helyére rakhatjuk: lehet archiválni, törölni, olvasottnak jelölni vagy elhalasztani.

Nem ér rá? Tegye el későbbre!

Az egyik hasznos újdonság a beépített szundigomb, vagyis hogy a leveleket el lehet tenni későbbre, hogy se kerülgetni ne kelljen őket, amikor épp nem érünk rá foglalkozni velük, se ne felejtődjenek el a rohanásban. Ez a funkció is megvolt már az Inboxban, és korábban megmutattuk azt is, hogyan lehet a Gmailbe belebarkácsolni, de az új verzióba végre gyárilag bekerült.

Itt Halasztás néven fut és egy kis óraikon a jele. Erre rákattintva egy legördülő menüből lehet előre megadott időpontokat választani, de bármilyen saját dátum is megadható, illetve egy Valamikor a jövőbenopcióval határozatlan időre is el lehet süllyeszteni egy nem teljesen érdektelen, de nem is sürgős levelet. A későbbre halasztott üzenetek különgyűjtve el is érhetők a bal oldalon, az Elhalasztott fülre kattintva.

Minden egy helyen

A másik szembetűnő újdonság, hogy az új felületre bekerült jobb szélre egy oldalsáv, ahová a Google bekötötte néhány másik kapcsolódó szolgáltatását: a Naptárat, a Keepet és a valamiért szintén csak angol nevet kapó Tasks feladatkezelőt.

Az oldalsávban az ikonra kattintva megnyílik az adott szolgáltatás panelje, és ott is marad, amíg be nem zárjuk. Ezeket nemcsak odabiggyesztették a levelek mellé, hanem szorosan integrálták is a különálló szolgáltatásokat:

  • A naptárban ott helyben meg lehet nézni az események részleteit vagy új eseményt felvenni.
  • A Keepben a levelezésen belül tudunk új listát vagy jegyzetet hozzáadni vagy meglévőket szerkeszteni. Ha ennek úgy kezdünk neki, hogy meg van nyitva a Gmailben egy levél, a jegyzethez a rendszer automatikusan hozzáad egy linket, amellyel az adott emailre tudunk ugrani, hogy megmaradjon a kontextus, vagyis lássuk, mihez is fűztünk hozzá jegyzetet.
  • A Tasksban is lehet teendőket létrehozni kézzel, de ha egy emailt áthúzunk ide, automatikusan kreál belőle a rendszer egy új feladatot.
  • A saját Google-appokon túl néhány külső szolgáltató bővítményei is hozzáadhatók ehhez az új oldalpanelhez.

Mindez így néz ki a gyakorlatban:

Végre egy rendes feladatkezelő!

Az oldalsáv appjai közül a Tasks a legérdekesebb, mert itt nemcsak az az újdonság, hogy jobban integrálták a levelezésbe, hanem az is, hogy ez a Google első valamirevaló önálló feladatkezelő alkalmazása, amivel réges-régi adósságot törlesztett a cég. A Keepben és a Naptárban is voltak hasonló funkciók, de külön app eddig nem létezett, és a webes változat szinte használhatatlan volt.

Most viszont fű alatt rögtön egy különálló mobilapp is érkezett a komoly ráncfelvarráson átesett Taskshoz, ami más feladatkezelőkhöz (még a Microsoft elég nyögvenyelősen fejlődő To-do nevű appjához képest is) meglehetősen fapados egyelőre, de egyáltalán nem rossz irány.

Androidra innen, iOS-re innen tölthető le, előbbin például így néz ki használat közben:

mobil.png

Szól a gép, ha válaszolni kéne

A Google az új verzióval a Gmailbe is behozta a gépi tanulásra építő okosító funkcióit – vagy ha úgy tetszik, már itt bele akar szólni, mikor és mit írjunk.

Az egyik ilyen az angolul Nudging (bökdösés, esetleg noszogatás) névvel illetett funkció. A lényege, hogy a rendszer igyekszik meghatározni, melyek a fontos levelek, és ha egy ilyennek ítélt email több mint két napja hánykódik kezeletlenül a levéltengerben, a Gmail újra feldobja, hogy biztosan ne feledkezzünk meg róla. A levelek listájában az elhanyagolt fontos levél jobb szélén megjelenik egy sárga figyelmeztetés, hogy nem kéne-e esetleg valamit kezdeni ezzel.

A másik ilyen elem a Smart Replies (okos válaszok), amely személyre szabott rövid válaszokat kínál fel a beérkezett levelekre. Ez viszont még mindig csak angolul működik, előcsalni is csak annál a levelemnél sikerült, amelyikben volt angol szó. Ez amúgy szintén az Inboxban mutatkozott be még 2015-ben, tavaly pedig a Gmail mobilappjába is bekerült, de az asztali változatához csak most érkezett meg.

So much biztonság! So much kényelem!

Van néhány fontos újdonság, amely még nem elérhető, de a Google szerint “a következő hetekben” megérkeznek ezek is.

Az egyik a Confidential Mode (bizalmas mód) nevű levélküldési lehetőség, amely néhány új biztonsági funkciót gyűjt egybe:

  • Az így küldött leveleket a címzett nem fogja tudni letölteni, kinyomtatni, másnak továbbküldeni, és le lesz benne tiltva a tartalom kimásolása is.
  • Be lehet majd állítani egy lejárati dátumot, ami után az email törlődik.
  • Meg lehet adni egy Google által generált kódot is, hogy csak az nyithassa meg a levelet, aki ismeri a kódot, vagyis akinek a levél tartalmát szántuk.

Mindez így fog kinézni a Google szerint:

bizalmi.gif

Plusz a Google azt állítja, a beépített biztonsági figyelmeztetéseket is frissítette, hogy a felhasználók könnyebben észrevegyék, ha veszélyes (például adathalász) levelet kaptak. Erre egy arcba mászóan nagy nagy piros figyelmeztetés fogja felhívni a figyelmet a levél tetején.

Kevésbé látványos, de annál hasznosabb, hogy a Gmail ezentúl automatikusan működni fog offline módban is, vagyis akkor is folytathatjuk a levélírást vagy hozzáférünk a korábbi üzenetekhez (90 napra visszamenőleg), ha elmegy a térerő és megszakad a mobilnet, vagy ideiglenesen wifi nélkül maradunk.

Lekerekített négyzetek

Nemcsak funkcionalitásbeli változtatásokat hozott persze az új verzió. Az egész felület modernebb, letisztultabb, egységesebb lett – viszont még éppen nem lépi át azt a határt, hogy úgy nézzen ki, mint egy nagy képernyőre széthúzott mobilapp, ahogy az Inbox. (Ez persze erősen szubjektív, Szarvas, az Index grafikusa például nem volt elájulva az új dizájntól.)

Mindenesetre itt egy előtte-utána kép, az összehasonlíthatóság kedvéért:

Mobilra is jött pár újdonság

A Gmail mobilappjaiban a fenti újítások még nem találhatók meg, de azért mobilon is kapunk néhány apró újdonságot:

  • Magas prioritású értesítések bekapcsolásával az app csak a legfontosabb leveleknél szól, hogy ne menjenek agyunkra a folyamatos értesítések.
  • Ha túl sok hírlevél jön egy helyről, vagy nem is olvassuk el soha az adott feladó hírleveleit, a rendszer ezentúl magától felajánlja, hogy egy kattintással iratkozzunk le.

Frissítés

Sok olvasói levél jött azzal a kérdéssel, hogy hová tűnt a Címtár, amely eddig bal felül, a Levelekfeliratra kattintva, egy lenyíló menüből volt elérhető. Ott az új felületen valóban nem található ilyesmi, de maga a Címtár továbbra is elérhető, kétféleképpen is. Egyrészt külön szolgáltatásként ezen a címen, másrészt a Gmailen (vagy bármelyik másik Google-szolgáltatáson) belül a jobb felső sarokban, az appok közül, ahogy az alábbi képen is látszik. Egyébként feltételezhetően ez is be fog előbb-utóbb kerülni a jobb szélső oldalsávba, ahová logikusan való.

contacts


(index.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

adj fel hirdetést
n
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek