rmdsz 1
2024. március 29., péntek Gedeon napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Öt év múlva itt a robotautó, félhetnek a sofőrök

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Elon Musk internetmilliárdos szerint az autót vezető ember életveszélyes, de a Google is a gépek által irányított járművekben látja a jövőt.


A Google cég sofőr nélküli autókat fejlesztő részlegét vezető Chris Urmson és a Tesla elektromos autókat gyártó cég vezetője, Elon Musk is ezen a héten osztotta meg a jövő sofőr nélkül közlekedő autóival kapcsolatot vízióit a nagyvilággal.

Öt év múlva robotautók róhatják az utakat

Chris Urmson szerint már öt év múlva megjelennek az utakon a sofőr nélkül közlekedő autók, legalábbis csapatával ezt szeretné elérni.  A Google szakértője elmondta, hogy legfőbb célja az, hogy elérje azt, hogy öt év múlva saját gyermekének már ne kelljen jogosítványt szereznie.

A Google szakembere szerint az automatikus gépi vezérlésű járművek megjelenésével nem csak a dugók csökkenhetnek, a balesetek száma is jelentősen vissza fog esni - írja a BBC.

Nem bízhatjuk az emberre a vezetést

Az ember a legveszélyesebb tényező Elon Musk szerint is: "Túlságosan veszélyes, nem bízhatjuk egy emberre egy kéttonnás halálgép vezetését" - fogalmazott a jövőre vonatkozó  meghökkentő előrejelzésekkel sosem fukarkodó cégtulajdonos az Nvidia chipgyártó cég fejlesztői konferenciáján. Az Nvidia nemrég mutatta be digitális kamerákat használó autóvezérlő rendszerét.

Musk arra számít, hogy húsz éven belül több robotautó közlekedik majd az utakon, mint emberi sofőr által kormányzott. Idővel arra is sor kerülhet, hogy az emberek által vezetett autók használatát teljesen be is tiltják majd - véli a Tesla elnök-vezérigazgatója.

Az Nvidia új autókomputere már képes beparkolni néhány beépített kamerával

Forrás: Nvidia Corporation



Musk szerint a robotautók fejlesztésekor egyébként nem az autópályákon való száguldás jelenti a legnagyobb kihívást. A belvárosban való lassú autózás sokkal több veszélyt és váratlan fejleményt tartogat az útlezárásoktól kezve az autó elé ugró kisgyerekig, vagy a váratlanul előbukkanó biciklistáig - írja a Verge.

Vitatják a gépi intelligencia képességeit

A Google robotautóját fejlesztő Chris Urmson szerint világszerte egy évben nagyjából 1,2 millió ember hal meg az utakon, ez nagyjából olyan sok embert jelent, mintha mindennap lezuhanna valahol egy utasszállító repülőgép.

A többi autót és a jelzéseket is felismeri a gépi intelligencia

Forrás: Nvidia Corporation



Bár a balesetek valamelyest csökkenthetők az autókba épített intelligens beavatkozórendszerekkel is, áttörést csak a teljesen automatikusan közlekedő járművek hoznak majd - véli Urmson.

Terroristák és rablók fegyvere lesz a robotautó?

Nem mindenki ennyire bizakodó az önjáró autókat illetően: az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) jelentésében arra figyelmeztet, hogy ezek a járművek egyelőre halálos veszélyt jelentenek.  

Az FBI többek között a rendőröket félti, az önjáró autók jelentősen megnehezíthetik például az autós üldözéseket. A technológia segítségével a bűnözöknek nem kell figyelniük a vezetésre, így rázós helyzetben minden figyelmükkel arra koncentrálhatnak, hogyan lőjék ki az őket üldöző rendőröket.

origo.hu

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek