rmdsz 1
2024. március 28., csütörtök Hajnalka napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Újabb Szabó Magda-kötetet fordítanak angolra

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Az angol nyelvterületen is egyre népszerűbb Szabó Magda október 5-én ünnepelné 103. születésnapját. Ebből az alkalomból köszöntötte őt, rajongóit, Debrecen város polgárait az írónő angol fordítója, Len Rix – írta a Londoni Magyar Kulturális Központ közleményére hivatkozva a Magyar Nemzet.


Az Egyesült Királyságban számos díjjal kitüntetett, elsősorban Szerb Antal és Szabó Magda regényeit angol nyelvterületen híressé tevő műfordító kiemelte, hogy a 2007-ben elhunyt debreceni írónő könyvei angol nyelven közel ötvenezer példányban fogytak el eddig, ami egészen kiemelkedő eredmény. Len Rix hangsúlyozta:

Szabó Magda népszerűsége betudható annak, hogy a nyugati emberek együtt éreznek a 20. század totalitárius rendszereiben sokat szenvedő magyarokkal, de az írónő izgalmas, ugyanakkor szellemes és lírai stílusának is, amely őt a legnagyobb írók közé emeli. A londoni központ januárban a kiadóval közösen mutatta be az Abigél (Abigail) angol fordítását, melyet a kritikusok és a közönség is kitörő lelkesedéssel fogadott. A New York Review Books a legismertebb angol regényírónők, Jane Austen és J. K. Rowling mellé emelte Szabó Magdát.

Len Rix első Szabó Magda-fordítása, az Oxford-Weidenfield fordítói díjjal kitüntetett Az ajtó (The Door) több mint harmincezer példányban fogyott el, a Katalin utca (Katalin Street) pedig négyezer-ötszáz példányban. A 78 éves fordító az írónő születésnapja előtti napokban írta alá a szerződését a kiadóval Az őz című Szabó Magda-regény lefordítására.

(kronikaonline.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
n
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek