rmdsz 1
2024. március 29., péntek Gedeon napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Utoljára színpadon a Heaven Street Seven

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Húsz év slágereivel búcsúzik a Heaven Street Seven augusztus 1-jén, szombaton. A Budapest Parkban utolsó alkalommal találkozhat a közönség a zenekarral, amely befejezi két évtizede tartó működését.


Az öttagú zenekar idén tavasszal jelentette be, hogy beszünteti működését, a búcsúturné márciusban kezdődött. "Amit megcsinálhattunk együtt, azt megtettük, emiatt döntöttünk úgy, hogy befejezzük működésünket. Ez a húsz év mindannyiunk számára életünk nagyon fontos része volt, gyakorlatilag folyamatosan aktív volt a zenekar. Nincs harag közöttünk, egyszerűen az ideális kreatív működést, amit mi elvárunk magunktól, azt így öten mostanáig tudjuk csinálni" - mondta korábban Szűcs Krisztián, a HS7 frontembere az MTI-nek.A búcsúturnén a nagy slágerek mellett régen elfeledett dalokat vettek elő és mindenütt igyekeztek fellépni, ahol a húsz év alatt emlékezetes élményeket szereztek.

A Heaven Street Sevenben Szűcs Krisztián mellett Ábrahám Zsolt gitáron, Takács Zoltán billentyűs hangszereken, Németh Róbert basszusgitáron, Orbán Gyula pedig dobon játszik. A zenekar kilenc sorlemezt készített, az első, a Tick Tock No Fear (még kazettán) 1995-ben, az utolsó, a Felkeltem a reggelt 2012-ben jelent meg. A zenekar nyert hazai díjakat, többek közt Fonogram-díjat a 2002-es Szállj ki és gyalogolj című lemezért.

"Sok olyan pillanat van, ami emlékezetes volt, mindenképpen ezek közé tartozik, hogy 2007-ben együtt turnézhattunk Európában az ausztrál Church zenekarral, és játszhattunk az R.E.M. és a Radiohead előtt" - idézte fel korábban Szűcs Krisztián. A Heaven Street Seven 2007-ben Cannes-ban átvette a European Breakthrough Awardot, az EU, a MIDEM és az MTV Europe közös díját.


A HS7-nek a Hol van az a krézi sráctól és Dél-Amerikától a Mozduljon és Mártán át az Ez a szerelemig számos dala vált slágerré.

hirado.hu

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
n
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek