rmdsz 1
2024. március 29., péntek Gedeon napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Világpolitikai jelentőségű bejelentést tett a Twitter

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A Twitter a továbbiakban nem fogad el politikai hirdetéseket - jelentette be szerdán a közösségi portál elnök-vezérigazgatója.


Jack Dorsey egy sor Twitter-bejegyzésben fejtette ki döntése indoklását. Mint írta: a politikai üzeneteket „kiérdemelni kell, és nem megvásárolni”.

„Ez nem a szabad véleménynyilvánításról szól, ez azt jelenti, hogy fizetsz, hogy elérj emberekhez” – fogalmazott a személyes Twitter-oldalán közzétett egyik bejegyzésében az elnök-vezérigazgató. Leszögezte azt is, hogy ennek a módszernek olyan „jelentős következményei vannak, amelyeket a mai demokratikus infrastruktúra képtelen kezelni”. „Úgy döntöttünk, hogy világszerte minden politikai hirdetést leállítunk a Twitteren” – közölte Dorsey. Hangsúlyozta azt is, hogy „a politikai üzenetek akkor érik el az embereket, ha elolvassák vagy újra-tweetelik őket. Fizetni az elérésért azt jelenti, hogy megspóroljuk ezt a döntést, és túlzóan optimalizált és célzott politikai üzeneteket erőltetünk az emberekre. Mi pedig úgy gondoljuk, hogy döntésüket nem szabad pénzzel kompromittálni”.  

A bejelentés után megjelent első kommentárok megjegyezték: a döntés olyan társadalmi-politikai légkörben született, amikor a közösségi média különböző platformjain - köztük is elsősorban a Facebookon - megjelenő politikai hirdetéseket kiemelt figyelem és vizsgálódás övezi.Október elején különösen éles vita bontakozott ki, amikor a Facebook nem volt hajlandó eltávolítani Donald Trump amerikai elnök kampánycsapatának egyik hirdetését, amelyben Trump lehetséges választási ellenfelét, Joe Biden volt alelnököt támadták. Mark Zuckerberg, a Facebook alapító elnök-vezérigazgatója a múlt héten tartott kongresszusi meghallgatáson azt közölte: a közösségi portál továbbra is közzétesz politikai hirdetéseket, mert meggyőződése szerint ezzel elősegíti a nyilvános politikai és társadalmi diskurzust.

(maszol.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek