A szerzetesrendek mintájára, a vallásos elkötelezettségtől áthatva, a hasznosság elve alapján, az Egyház ösztönzésére, az I. keresztes hadjárat után létrejöttek az első lovagrendek, melyek egyházi lovagrendek néven váltak ismertté. Ilyenek: Ispotályos Rend v. Johanniták, a későbbi Máltai Lovagrend, a Szegény Testvérek Rendje v. Templomosok, a Szent Sír Lovagrend, a Lázáros Rend. Mindezek szerzetesi hármas fogadalmat tettek, de amiben mégis különböztek a szerzetesektől, az a kard használata volt. Erkölcskódexüket Clairvaux-i Szent Bernát írta meg a templomosoknak szánt művében, a De laude novae militiae Christi c. munkájában.

            A lovagreneszánsz idején, a 13-15. században, nagy királyok jóvoltából létrejöttek az első világi lovagrendek, amelyek a király és hűségesei javát hivatták szolgálni. Az első ilyen jellegű társaság a magyar Szent György Lovagrend (1326). Magyarországon híressé vált az 1408-as alapítású Sárkányrend is. Nevezetes világi lovagrend volt az Aranygyapjas Rend és a Térdszalag Lovagrend.