A nagybányai római katolikus egyházközség rövid története
A nagybányai római katolikus egyház, pontosabban a Szentháromság plébánia rövid történelmi áttekintése előtt kiemelnék egy néhány szempontot, amelyek véleményem szerint behatárolják a több mint hét évszázad történelmi dokumentumokkal igazolható eseményeinek alakulását.
1. Régiónk lakosságának a kereszténységgel való találkozása sokkal korábbi időre tehető, mint ahogy ez az okiratokból kitűnik (Szent István megparancsolta, hogy a kereszténység megerősítése érdekében minden tíz falu templomot építsen. A feltételezések szerint ezen templommal rendelkező helységek közül egyik-másik már a magyarok bejövetele előtt kis keresztény közösséget alkotott)
2. A hitélet, valamint az egyház, mint intézmény mindig is szoros kapcsolatban állt az illető helység, régió társadalmi, gazdasági szerkezetével anélkül, hogy a kettő között oksági viszony létezne.
3. Az egyház aktívan beépült a művelődési, oktatási és szociális életbe az általa fenntartott iskolák és kórházak révén (a szegény- és betegápolás a középkorban az egyház feladatkörébe tartozott).
A cintermi Szentháromság templom
A XIV.- XV: századokban a máramarosi főesperesség területén számos szerzetesrend telepedett le mint például : Nagybányán a ferencesek 1438-ban, valamint a különleges színfoltként értékelhető pálosok Pálosremetén (Remeţi) ahol templomuk az 1990-es évekig őrizte emléküket. A szerzeteseknek (korabeli szóhasználat szerint a remetéknek) Pálosremetén való letelepedése Nagy Lajos király nevéhez fűződik, aki 1363-ban Szaploncához viszonylag közel kolostort alapított. A pálosrendi kolostor későbbi életéről viszonylag kevés az okleveles adat. A kolostor templomának védőszentje Szűz Mária volt. Ismerjük, hogy egy 1465. április 23.-án Budáról keltezett parancsolatában Mátyás király a pálosremetei szerzetesekkel kapcsolatban tanúkihallgatást rendelt el. Ezt követően 1527-ben történik ismét említés a kolostorról.
Máramaros középkori történelmének legjobb ismerője Rélay Vilmos szerint az itteni kolostor és templom 1554-1555-ig volt a pálosrendi szerzetesek tulajdona. Ettől kezdve a reformáció térnyerése következtében a pálosrendi szerzetesek többé nem hallatnak magukról. 1600-ban a település már a Kornis család birtokában van, akik a rutén ajkú verhovinai falvakból hoznak telepeseket. Az egykori kolostori templom a Munkácsy görög katolikus püspökséghez tartozó rutén közösség plébániatemplomává alakult. A többszöri bővítés és átalakítás után az 1970-es években a gótika jegyeit már csupán a szentélyhez közel álló ablakok és az egykori bejárattól jobbra található ikonok körüli falképződmények őrizték. Az 1989-es változásokat követő években a műemlékvédelmi hivatal gyengeségét kihasználva a régi templom nagyrészét lebontották.
Visszatérve a nagybányai római katolikus egyház életére külön ki kell emelni, hogy a XV. században felépült a Szt. Márton templom a mai Szentháromság templom helyén, a Kispiacon pedig a ma is létező Szt. Miklós templom.
1408-ban Omechin János bíró megvette Giródtótfalut és azt a Szt. Miklós templom melletti ispotályra hagyta, azzal a kikötéssel, hogy annak jövedelmét a város szegényeinek eltartására fordítsák.
Következtetésként megállapíthatjuk, hogy mind a templomok száma mind a szép számban jelen levő szerzetesi és egyházi intézmények azt tanúsítják, hogy Nagybányán és a máramarosi főesperesség területén virágzó hitélet volt amellyel egyben le is záródik egy fontos fellendülési szakasz.
A XVI. század történelmünket gyökeresen megváltoztató eseményei (Dózsa György vezette parasztlázadás, Mohácsi vész, reformáció, Magyarország két, majd három részre való szakadása) városunkra és egyházközségünkre is erőteljes negatív hatást gyakoroltak. A gazdasági helyzet, valamint a lakosság élete egyre bizonytalanabbá vált.
Ebben az ingatag helyzetben 1547-ben Nagybányát is eléri a reformáció szele, melynek eredményeként mind a három katolikus templomot átvették a protestánsok. Ez a néhány évtizedet felölelő megtorpanás már a XVI. század végén átmegy az újraépítkezés szakaszába. A Tridenti zsinat (1545-1563) egyházmegújítási útmutatása, valamit az 1541-ben megalapított Jézus Társasága szerzetesrend aktív közreműködésének jóvoltából régiónkban is elindul a katolikus megújhodás, amelyben olyan jeles katolikus személyiségek kapcsolódtak be eszmei irányítóként mint, Forgách Ferenc, Pázmány Péter, Szelepcsényi György. A mozgalom zászlóvivői jezsuiták voltak, akik 1687-ben városunkban is letelepedtek, bár tevékenységüket nagyban gátolta, hogy egyetlen templom, épület sem állt rendelkezésükre. Az 1711-ben visszakapott templomok közül csak a Szt. Miklós templom volt használható állapotban, ugyanis a Szt. István és Szt. Márton templomok ismételt villámcsapás martalékaivá váltak.
A jezsuita rend mellett megtelepednek városunkban a minoriták is. A kommunista államhatalom által kitelepített kolostor eredete „A minorita rend 1897-es névtára szerint” 1692-re tehető, s keletkezését egy gazdag polgár vallásos gondolkodásának és Lipót király bőkezűségének köszönheti. Omechin János városi bíró végrendeletében a Kusalyi Jancsoktól 1600 aranyforintért megvásárolt Giródtótfalut a Szt. Miklósról nevezett betegápoldának ajándékozta. A fenn említett évben (1692) e birtokot I. Lipót dotációként a minoritáknak adta mint akik a hazai szerzetesek közelmúltjánál fogva arra elsősorban igényt tarthattak a török idők alatt tanúsított hű szolgálataik jutalmazásaként. E konvent tagjai a korházban 6 szegényt ápolnak és Giródtótfalu plébániáját vezetik.
A XVIII. század elején a minoriták mivel nem ismerték a lakosság által beszélt magyar nyelvet, nem tudták elnyerni az emberek bizalmát, de amikor a lakosság nyelvét jól ismerő Jeszenszky Benedek és Kelemen Didák került Nagybányára az ő tevékenységük, hittérítő munkájuk nagymértékben hozzájárul a katolikus hívek számának gyarapodásához. 1710-ben súlyos járvány tizedelte meg városunk lakosságát. Kelemen Didák önfeláldozó feladatvállalással 3 éven át ápolta az ispotályban lévő betegeket és csak a járvány megszűnése után távozott városunkból.
A XVIII. század első évtizedeiben a hittérítő tevékenységet jelentősen nehezítette az épülethiány. 1714-ben a jezsuiták elnyerték a Matyasovszky alapítványt (50000 arany forint), ennek és egyéb adományok segítségével megkezdték a hiányzó épületek felépítését, így a Matyasovszky László nitrai püspök adományával a jezsuiták megvetették a nagybányai gimnázium alapjait, felépítették a jezsuiták lakóházát. Az iskola a jezsuita rend tulajdonában volt, ennek megszűnéséig, majd 1776-ban az iskolát a minorita rend vette át. A gimnázium eleinte négy, majd hat míg 1878-tól nyolc osztállyal működött. Ebben a jeles oktatási intézményben a latin és a görög nyelvek mellett mind nagyobb óraszámot biztosítottak a számtan, földrajz és természetrajz tanításának. Ebben az iskolában tanítottak Baróti Szabó Dávid, Szentjobbi Szabó László költők, Morvai Győző az iskola történetének megírója, Németh József a drámaíró Németh László apja. Ezen iskola padjaiban szívták magukba a tudományt az író Tersánszky Józsi Jenő, Lendvay Márton színművész, Takács Mihály operaénekes, Schönherr Gyula a város történetének első megírója, Petre Dulfu költő, Vasile Lucaciu görög katolikus pap és politikus, Réthy István festő és még sokan mások.
A XVIII. század első évtizedeiben a nagybányai katolikus egyház anyagiakban tovább erősödött, így került sor a Residencia rendház alapjainak kiásására, amely a Szt. Márton templom romjai mögötti területen helyezkedett el. Ugyancsak ebben az időszakban (1718) eltakarították a Szt. Márton templom romjait és lerakták a ma is létező Szentháromság templom alapjait. A korabeli feljegyzésekből tudjuk, hogy akkor még állott a Szt. Katalin templom is amelynek sírboltjában 1724 júliusában népes kíséret mellett temették el Gr. Teleki János hasonnevű fiát.
1773-ban XIV Kelemen pápa eltörölte a jezsuita rendet és ennek eredményeként a rend tagjai elhagyják Nagybányát s az ittmaradt vagyonuk birtoklásáért évekig tartó harc folyt. Fokozatosan rendeződnek a vagyonkezelési nézeteltérések. Az 1769-es tűzvész teljes egészében használhatatlanná tette a Szt. István templomot a város megkapta plébániatemplomként a mai Szentháromság templomot. A plébános Homolyák János lett.
A jezsuiták távozását követően hosszas egyeztetések után a Residenciában folyó középfokú oktatást a minorita rend tagjai vették át. 1788-ban a Residencia épületét a város árverésen megvette és ennek következtében a középiskola átköltözött az időközben felépített minorita rendházba (Konvent).
A költözést követő évben lépett érvénybe II József császár rendelete, melynek értelmében a birodalom valamennyi iskolájában kötelezővé tették a német nyelven történő oktatást. A minorita rend tagjai ezt nem vállalták, a középiskolát világi tanerők vették át és visszaköltöztek az egykori Residenciába. A tantestület cseréje nem sok sikerrel járt, mivel mind a város vezetősége, mind a lakosság elégedetlen volt a világi tanerők által nyujtott oktatás színvonalával. 1810-ben a minoriták ismét átvették a középiskolát és tevékenységüket az intézmény államosításáig igen magas szinten végezték. Közben 1804 augusztusában VII. Piusz pápai bullájával szentesíti az új szatmári egyházmegyét 63 plébániával és mintegy 50000 hívővel. 1847-ben végleg eltűnik az egyik legrégebbi műemlékünk az egykori Szt. István templom és városunk szimbólumaként szereplő Szt. István torony 1896-ban elnyeri jelenlegi formáját, amikor is restaurálták és elhelyezték a mai tetőszerkezetét.
A XX. század első felét Szőke Béla prépost-plébános, kerületi esperes és Pakocs Károly esperes-író, költő fémjelzik. Ebben az időszakban jelentős szerepet játszanak az egyházi életben a különböző egyletek : oltáregylet, leánykongregáció, leányklub, katolikus énekkar, legényegylet amelyeknek zászlóit ma is nagy tisztelettel őrizzük, bár jó néhány közülük alapos restaurálásra szorul.
A rendelkezésre álló adatok szerint 1907-ben (schematism cleri almae dioecesis Szatmáriensis) Nagybánya lakossága felekezeti hovatartozása szerint a következő arculatot mutatta: római katolikus 4242, görög katolikus 4124, ortodox 17, lutheránus 143, református 1685, izraelita 93.
A veresvizi Krisztus Király templom
A II. világháború után az állam kitelepíti a minorita rend tagjait, s a városi parkban felépülő Krisztus Király templom befejezésével egyházközségünk kettéválik.
A hitélet a kommunista rendszer ideje alatt sem lanyhult. Az egyházközségünk papjai és a hívek kihasználtak minden legális formát s ennek köszönhetően a templomi hitoktatásban, elsőáldozók és bérmálók előkészítésében nagy számmal vettek részt a tanulók a szülők és nagyszülők hathatós tamogatásával. Ezen időszak egyházellenes politikájával szemben érdemes kiemelni néhány adatot mint például: 1969-ben 153, 1977-ben 179 gyereket kereszteltek plébániánkon, szemben a 2006-ban megkeresztelt 106 gyerekkel, amely a nagybányai történelmi egyházak összesített adatait képviseli.
Egyházközségünkből két pap járta meg a kommunista börtönöket: Ágoston István és P. Beliczay János SDB, bár elítélésüknek valódi okát nem ismerjük.
Jelenleg városunkban öt római katolikus plébánia működik, amelyek felölelik azt a 12700 személyt akik a legutóbbi népszámlálás alkalmával római katolikusnak vallották magukat városunkban.
fekvése
kereső
