A nagybányai római katolikus egyházközség rövid története
A nagybányai római katolikus egyház, pontosabban a Szentháromság plébánia rövid történelmi áttekintése elõtt kiemelnék egy néhány szempontot, amelyek véleményem szerint behatárolják a több mint hét évszázad történelmi dokumentumokkal igazolható eseményeinek alakulását.
1. Régiónk lakosságának a kereszténységgel való találkozása sokkal korábbi idõre tehetõ, mint ahogy ez az okiratokból kitûnik (Szent István megparancsolta, hogy a kereszténység megerõsítése érdekében minden tíz falu templomot építsen. A feltételezések szerint ezen templommal rendelkezõ helységek közül egyik-másik már a magyarok bejövetele elõtt kis keresztény közösséget alkotott)
2. A hitélet, valamint az egyház, mint intézmény mindig is szoros kapcsolatban állt az illetõ helység, régió társadalmi, gazdasági szerkezetével anélkül, hogy a kettõ között oksági viszony létezne.
3. Az egyház aktívan beépült a mûvelõdési, oktatási és szociális életbe az általa fenntartott iskolák és kórházak révén (a szegény- és betegápolás a középkorban az egyház feladatkörébe tartozott).
A cintermi Szentháromság templom
A XIV.- XV: századokban a máramarosi fõesperesség területén számos szerzetesrend telepedett le mint például : Nagybányán a ferencesek 1438-ban, valamint a különleges színfoltként értékelhetõ pálosok Pálosremetén (Remeþi) ahol templomuk az 1990-es évekig õrizte emléküket. A szerzeteseknek (korabeli szóhasználat szerint a remetéknek) Pálosremetén való letelepedése Nagy Lajos király nevéhez fûzõdik, aki 1363-ban Szaploncához viszonylag közel kolostort alapított. A pálosrendi kolostor késõbbi életérõl viszonylag kevés az okleveles adat. A kolostor templomának védõszentje Szûz Mária volt. Ismerjük, hogy egy 1465. április 23.-án Budáról keltezett parancsolatában Mátyás király a pálosremetei szerzetesekkel kapcsolatban tanúkihallgatást rendelt el. Ezt követõen 1527-ben történik ismét említés a kolostorról.
Máramaros középkori történelmének legjobb ismerõje Rélay Vilmos szerint az itteni kolostor és templom 1554-1555-ig volt a pálosrendi szerzetesek tulajdona. Ettõl kezdve a reformáció térnyerése következtében a pálosrendi szerzetesek többé nem hallatnak magukról. 1600-ban a település már a Kornis család birtokában van, akik a rutén ajkú verhovinai falvakból hoznak telepeseket. Az egykori kolostori templom a Munkácsy görög katolikus püspökséghez tartozó rutén közösség plébániatemplomává alakult. A többszöri bõvítés és átalakítás után az 1970-es években a gótika jegyeit már csupán a szentélyhez közel álló ablakok és az egykori bejárattól jobbra található ikonok körüli falképzõdmények õrizték. Az 1989-es változásokat követõ években a mûemlékvédelmi hivatal gyengeségét kihasználva a régi templom nagyrészét lebontották.
Visszatérve a nagybányai római katolikus egyház életére külön ki kell emelni, hogy a XV. században felépült a Szt. Márton templom a mai Szentháromság templom helyén, a Kispiacon pedig a ma is létezõ Szt. Miklós templom.
1408-ban Omechin János bíró megvette Giródtótfalut és azt a Szt. Miklós templom melletti ispotályra hagyta, azzal a kikötéssel, hogy annak jövedelmét a város szegényeinek eltartására fordítsák.
Következtetésként megállapíthatjuk, hogy mind a templomok száma mind a szép számban jelen levõ szerzetesi és egyházi intézmények azt tanúsítják, hogy Nagybányán és a máramarosi fõesperesség területén virágzó hitélet volt amellyel egyben le is záródik egy fontos fellendülési szakasz.
A XVI. század történelmünket gyökeresen megváltoztató eseményei (Dózsa György vezette parasztlázadás, Mohácsi vész, reformáció, Magyarország két, majd három részre való szakadása) városunkra és egyházközségünkre is erõteljes negatív hatást gyakoroltak. A gazdasági helyzet, valamint a lakosság élete egyre bizonytalanabbá vált.
Ebben az ingatag helyzetben 1547-ben Nagybányát is eléri a reformáció szele, melynek eredményeként mind a három katolikus templomot átvették a protestánsok. Ez a néhány évtizedet felölelõ megtorpanás már a XVI. század végén átmegy az újraépítkezés szakaszába. A Tridenti zsinat (1545-1563) egyházmegújítási útmutatása, valamit az 1541-ben megalapított Jézus Társasága szerzetesrend aktív közremûködésének jóvoltából régiónkban is elindul a katolikus megújhodás, amelyben olyan jeles katolikus személyiségek kapcsolódtak be eszmei irányítóként mint, Forgách Ferenc, Pázmány Péter, Szelepcsényi György. A mozgalom zászlóvivõi jezsuiták voltak, akik 1687-ben városunkban is letelepedtek, bár tevékenységüket nagyban gátolta, hogy egyetlen templom, épület sem állt rendelkezésükre. Az 1711-ben visszakapott templomok közül csak a Szt. Miklós templom volt használható állapotban, ugyanis a Szt. István és Szt. Márton templomok ismételt villámcsapás martalékaivá váltak.
A jezsuita rend mellett megtelepednek városunkban a minoriták is. A kommunista államhatalom által kitelepített kolostor eredete „A minorita rend 1897-es névtára szerint” 1692-re tehetõ, s keletkezését egy gazdag polgár vallásos gondolkodásának és Lipót király bõkezûségének köszönheti. Omechin János városi bíró végrendeletében a Kusalyi Jancsoktól 1600 aranyforintért megvásárolt Giródtótfalut a Szt. Miklósról nevezett betegápoldának ajándékozta. A fenn említett évben (1692) e birtokot I. Lipót dotációként a minoritáknak adta mint akik a hazai szerzetesek közelmúltjánál fogva arra elsõsorban igényt tarthattak a török idõk alatt tanúsított hû szolgálataik jutalmazásaként. E konvent tagjai a korházban 6 szegényt ápolnak és Giródtótfalu plébániáját vezetik.
A XVIII. század elején a minoriták mivel nem ismerték a lakosság által beszélt magyar nyelvet, nem tudták elnyerni az emberek bizalmát, de amikor a lakosság nyelvét jól ismerõ Jeszenszky Benedek és Kelemen Didák került Nagybányára az õ tevékenységük, hittérítõ munkájuk nagymértékben hozzájárul a katolikus hívek számának gyarapodásához. 1710-ben súlyos járvány tizedelte meg városunk lakosságát. Kelemen Didák önfeláldozó feladatvállalással 3 éven át ápolta az ispotályban lévõ betegeket és csak a járvány megszûnése után távozott városunkból.
A XVIII. század elsõ évtizedeiben a hittérítõ tevékenységet jelentõsen nehezítette az épülethiány. 1714-ben a jezsuiták elnyerték a Matyasovszky alapítványt (50000 arany forint), ennek és egyéb adományok segítségével megkezdték a hiányzó épületek felépítését, így a Matyasovszky László nitrai püspök adományával a jezsuiták megvetették a nagybányai gimnázium alapjait, felépítették a jezsuiták lakóházát. Az iskola a jezsuita rend tulajdonában volt, ennek megszûnéséig, majd 1776-ban az iskolát a minorita rend vette át. A gimnázium eleinte négy, majd hat míg 1878-tól nyolc osztállyal mûködött. Ebben a jeles oktatási intézményben a latin és a görög nyelvek mellett mind nagyobb óraszámot biztosítottak a számtan, földrajz és természetrajz tanításának. Ebben az iskolában tanítottak Baróti Szabó Dávid, Szentjobbi Szabó László költõk, Morvai Gyõzõ az iskola történetének megírója, Németh József a drámaíró Németh László apja. Ezen iskola padjaiban szívták magukba a tudományt az író Tersánszky Józsi Jenõ, Lendvay Márton színmûvész, Takács Mihály operaénekes, Schönherr Gyula a város történetének elsõ megírója, Petre Dulfu költõ, Vasile Lucaciu görög katolikus pap és politikus, Réthy István festõ és még sokan mások.
A XVIII. század elsõ évtizedeiben a nagybányai katolikus egyház anyagiakban tovább erõsödött, így került sor a Residencia rendház alapjainak kiásására, amely a Szt. Márton templom romjai mögötti területen helyezkedett el. Ugyancsak ebben az idõszakban (1718) eltakarították a Szt. Márton templom romjait és lerakták a ma is létezõ Szentháromság templom alapjait. A korabeli feljegyzésekbõl tudjuk, hogy akkor még állott a Szt. Katalin templom is amelynek sírboltjában 1724 júliusában népes kíséret mellett temették el Gr. Teleki János hasonnevû fiát.
1773-ban XIV Kelemen pápa eltörölte a jezsuita rendet és ennek eredményeként a rend tagjai elhagyják Nagybányát s az ittmaradt vagyonuk birtoklásáért évekig tartó harc folyt. Fokozatosan rendezõdnek a vagyonkezelési nézeteltérések. Az 1769-es tûzvész teljes egészében használhatatlanná tette a Szt. István templomot a város megkapta plébániatemplomként a mai Szentháromság templomot. A plébános Homolyák János lett.
A jezsuiták távozását követõen hosszas egyeztetések után a Residenciában folyó középfokú oktatást a minorita rend tagjai vették át. 1788-ban a Residencia épületét a város árverésen megvette és ennek következtében a középiskola átköltözött az idõközben felépített minorita rendházba (Konvent).
A költözést követõ évben lépett érvénybe II József császár rendelete, melynek értelmében a birodalom valamennyi iskolájában kötelezõvé tették a német nyelven történõ oktatást. A minorita rend tagjai ezt nem vállalták, a középiskolát világi tanerõk vették át és visszaköltöztek az egykori Residenciába. A tantestület cseréje nem sok sikerrel járt, mivel mind a város vezetõsége, mind a lakosság elégedetlen volt a világi tanerõk által nyujtott oktatás színvonalával. 1810-ben a minoriták ismét átvették a középiskolát és tevékenységüket az intézmény államosításáig igen magas szinten végezték. Közben 1804 augusztusában VII. Piusz pápai bullájával szentesíti az új szatmári egyházmegyét 63 plébániával és mintegy 50000 hívõvel. 1847-ben végleg eltûnik az egyik legrégebbi mûemlékünk az egykori Szt. István templom és városunk szimbólumaként szereplõ Szt. István torony 1896-ban elnyeri jelenlegi formáját, amikor is restaurálták és elhelyezték a mai tetõszerkezetét.
A XX. század elsõ felét Szõke Béla prépost-plébános, kerületi esperes és Pakocs Károly esperes-író, költõ fémjelzik. Ebben az idõszakban jelentõs szerepet játszanak az egyházi életben a különbözõ egyletek : oltáregylet, leánykongregáció, leányklub, katolikus énekkar, legényegylet amelyeknek zászlóit ma is nagy tisztelettel õrizzük, bár jó néhány közülük alapos restaurálásra szorul.
A rendelkezésre álló adatok szerint 1907-ben (schematism cleri almae dioecesis Szatmáriensis) Nagybánya lakossága felekezeti hovatartozása szerint a következõ arculatot mutatta: római katolikus 4242, görög katolikus 4124, ortodox 17, lutheránus 143, református 1685, izraelita 93.
A veresvizi Krisztus Király templom
A II. világháború után az állam kitelepíti a minorita rend tagjait, s a városi parkban felépülõ Krisztus Király templom befejezésével egyházközségünk kettéválik.
A hitélet a kommunista rendszer ideje alatt sem lanyhult. Az egyházközségünk papjai és a hívek kihasználtak minden legális formát s ennek köszönhetõen a templomi hitoktatásban, elsõáldozók és bérmálók elõkészítésében nagy számmal vettek részt a tanulók a szülõk és nagyszülõk hathatós tamogatásával. Ezen idõszak egyházellenes politikájával szemben érdemes kiemelni néhány adatot mint például: 1969-ben 153, 1977-ben 179 gyereket kereszteltek plébániánkon, szemben a 2006-ban megkeresztelt 106 gyerekkel, amely a nagybányai történelmi egyházak összesített adatait képviseli.
Egyházközségünkbõl két pap járta meg a kommunista börtönöket: Ágoston István és P. Beliczay János SDB, bár elítélésüknek valódi okát nem ismerjük.
Jelenleg városunkban öt római katolikus plébánia mûködik, amelyek felölelik azt a 12700 személyt akik a legutóbbi népszámlálás alkalmával római katolikusnak vallották magukat városunkban.
fekvése
keresõ
