rmdsz 1
2024. március 29., péntek Gedeon napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Ferenc pápa: minden ember testvér, még akkor is, ha különböző eszméket vallanak

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Az emberek közötti testvéri szeretetre helyezte a hangsúlyt Ferenc pápa kedden a világhoz intézett karácsonyi üzenetében, hangsúlyozva, hogy az emberek közötti különbségek nem veszélyt, hanem gazdagságot jelentenek. Ennek szellemében fejezte ki óhaját, hogy létrejöjjön a béke a palesztinok és az izraeliek, illetve a Szíriában és Jemenben egymással szembenállók között.


Mielőtt a katolikus egyházfő Urbi et Orbi áldást adott Róma városára és a világra, a Szent Péter-téren összegyűlt tömeghez intézett üzenetében hangsúlyozta: a Jézus által nekünk ajándékozott testvériség nélkül hiábavaló lenne minden erőfeszítésünk egy jobb világ kialakítására, még a legjobb szándékok, tervek is „lélek nélküli struktúrákká” válnának. A pápa szerint minden ember testvér, bármilyen legyen a nemzeti, kulturális, vallási hovatartozása, még akkor is, ha különböző eszméket vallanak, de képesek tisztelni egymást, és hallgatni egymásra.

„Ez a karácsony segítsen újra felfedezni a testvéri kötelékeket, amelyek egyesítenek bennünket, emberi lényeket, és összekötnek minden népet” – mondta Ferenc pápa hangot adva óhajának, hogy az izraeliek és palesztinok vegyék fel újra a párbeszéd fonalát, lépjenek a béke útjára. Szíria számára is azt kívánta, hogy a háború hosszú évei után ismét rátaláljon a testvériségre.

Felszólította a nemzetközi közösséget, hogy határozottan cselekedjék egy olyan politikai megoldás érdekében, amely félretenné a pártos érdekeket, s amely lehetővé tenné, hogy a szíriai nép – különösen a saját földjüket elhagyni kényszerültek – ismét békében élhessen saját hazájában. A pápa kifejezte reményét, hogy a nemzetközi közösség közvetítése révén tető alá hozott fegyverszünet nyomán fellégezhet a háború és nélkülözés miatt elgyötört lakosság.

Az egyházfő szólt Afrikáról, ahol – mint fogalmazott – emberek milliói menekültek el földjeikről humanitárius segítség és élelem nélkül. Kifejezte reményét, hogy elhallgatnak majd a fegyverek, és a testvériség új hajnala köszönt be az egész kontinensen. Külön megemlékezett a pápa azokról a keresztény közösségekről, melynek tagjai a világ több pontján kisebbségben élnek, sebezhetőek vagy figyelmen kívül hagyják őket. „Adja meg az Úr számukra és minden kisebbség számára a lehetőséget, hogy békében élhessenek, s hogy elismerjék jogaikat, főleg a vallásszabadságot” – mondta Ferenc pápa.

(kronika.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek