rmdsz 1
2024. március 29., péntek Gedeon napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Hadiállapot Ukrajnában

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Megszavazta az ukrán parlament a hadiállapot bevezetését az ország tíz megyéjében. Vasárnap éjszaka orosz és ukrán hadihajók csaptak össze a Kercsi-szorosnál, a Fekete- és az Azovi-tenger között. Kijev szerint katonai agresszió történt Oroszország részéről, Moszkva viszont azt állítja, hogy ukrán provokáció történt. A térségben feszült a helyzet.


Az elkövetkezendő napokban fog pontosan kiderülni, mit is jelent pontosan az, hogy hadiállapotot vezettek be az országban – mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 Ma este című műsorában. Szerinte az ukrán hadsereg, a határvédelmi erők, a titkosszolgálatok is készültségben vannak, egyfajta félháborús helyzet alakult ki.

Hozzátette: nyilvánvaló, hogy a következő lépés az lehet, hogy a hátországból biztosítani kell a hadsereg ellátását, hogy megfelelő tartalékokhoz jussanak hozzá a katonák, különösen a védett objektumok védelmét kell megerősíteni.

Horváth József hangsúlyozta, a tartalékosok állományát is biztosítani kell, amennyiben eszkalálódik a háborús helyzet, akkor a hadsereg képes legyen az utánpótlást humán oldalról is biztosítani.

Petro Porosenko ukrán elnök azt nyilatkozta, ez nem hadüzenet – idézték fel a műsorban. Horváth József szerint az eddigi orosz-ukrán konfliktus egyfajta hibrid háború volt, egészen idáig. A korábbiakkal ellentétben most már két hadsereg áll egymással szemben – mondta a biztonságpolitikai szakértő.

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) határőrsége vasárnap nyitott tüzet nyitott a Kercsi-szorosból kifelé tartó három hadihajóra, a támadás következtében két ukrán tengerész megsebesült – közölte az ukrán haditengerészet sajtószolgálata. Ez az ütközet – a szakértő szerint –nem a legsúlyosabb volt az ukránok és oroszok között. Ez csupán a két ország közötti konfliktus új minőségbe helyezése – hangsúlyozta.

Miért hirdettek hadiállapotot?

Horváth József szerint a hadiállapot bevezetésének okát az ukrán belpolitikában kell keresni. Hamarosan ugyanis választásokat tartanak az országban – emlékeztetett.

Az ukrán gazdasági, politikai és társadalmi helyzetet megvizsgálva elmondható, hogy Ukrajna a végletekig megosztottá vált csaknem minden tekintetben, a kormány pedig messze nem váltotta be az ígéreteit, amelyeket korábban vállalt – tette hozzá Horváth József.

Felhívta a figyelmet: az oroszok – elmondásuk szerint – dokumentálták az Azovi-tengeren történt eseményeket, és azokat az ENSZ-hez fogják benyújtani. A szakértő szerint olyan világban, ahol a műholdaknak köszönhetően csaknem tűpontossággal meg lehet állapítani, hogy egy-egy esemény miként történt, ott ki fog derülni az igazság.

Véleménye szerint nem fog sok időbe telni, hogy ezek a felvételek napvilágot lássanak.

Tengeri után szárazföldi összecsapás

Az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) szárazföldi orosz agresszióra is számít. A szakértő szerint azonban ez szinte teljesen kizárt. Véleménye szerint ez csak egy kommunikációs háború része, a tanács társadalom felé nyújtott üzenete. Ennek célja pedig nem más, mint hogy az ukrán társadalmat minél összébb szorítsák, és a nemzeti érzést feljebb és feljebb szítsák az emberekben – fogalmazott Horváth József.

A történtek hatására a kijevi orosz nagykövetségénél már tüntetéseket is szerveztek, nemzeti színű lobogókkal és fáklyákkal vonultak fel az emberek. Petro Porosenko érdekét szolgálja egyébként ez a konfliktus – mondta a szakértő, ez a konfliktus azonban Oroszországnak gazdasági szempontból egyáltalán nem előnyös.

Horváth József hozzátette: Magyarország számára a legfontosabb kérdés az lesz, miként érinti ez az ügy a kárpátaljai magyarságot.

Az orosz–ukrán incidens hétfő délutáni fejleményeiről ebben az összefoglalónkban olvashat.

(hirado.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

adj fel hirdetést
n
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek