rmdsz 1
2024. március 29., péntek Gedeon napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Terrortámadás a strasbourgi karácsonyi vásárban: három halott, az elkövető még mindig szökésben

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A karácsonyi vásár közelében kezdett lövöldözni egy hatóságok előtt már ismert személy, akinek sikerült elmenekülnie.


Strasbourg belvárosában, a karácsonyi vásár közelében kezdett lövöldözni kedd este 8 körül egy elkövető. A legfrissebb, megerősített hírek szerint három ember halt meg, tizenketten pedig megsérültek. Hat ember állapota súlyos, hatan könnyebben sérültek meg. A halálos áldozatok száma folyamatosan emelkedett, az első hírek még csak egy emberről szóltak.

Christophe Castaner belügyminiszter a helyszínre utazott, ahol éjjel fél 2-kor sajtótájékoztatót tartott. Itt azt mondta, az elkövető három helyen adott le lövéseket, majd a karácsonyi vásárt védő katonákkal tűzharcba keveredett, ők megpróbálták megállítani. Ezután még kétszer került szembe a biztonsági szolgálatokkal, velük is tűzharcba keveredett.

A támadót azonosították, még szökésben van. A támadót az egyik katona eltalálta, így megsérült. A belügyminiszter arról beszélt, a támadó "kétszer harcolt" a rendőrökkel, eddig sikerült elmenekülnie.

Le Monde információi szerint az elkövető 1989-ben született, és a hatóságok előtt ismert volt, mivel a nemzetbiztonságra potenciálisan veszélyesnek ítélték meg (úgynevezett S-es minősítést kapott) radikalizálódása miatt.

A lap úgy tudja, a férfinál kedd reggel házkutatást is tartottak a hatóságok rablással és emberölési kísérlettel összefüggésben. Az akció során több házkutatást is tartottak és egyeseket elő is állítottak, de a feltételezett lövöldöző nem volt otthon.

A lövöldözés után Strasbourg Neudorf nevű kerületét egy rendőrségi akció miatt zárták le, itt rendőrségi helikoptereket is láttak szemtanúk.

A lövöldözés után a Facebookon és Twitteren posztolt bejegyezések szerint a francia nagyváros központjának egy részét lezárták, a villamosközlekedést is leállították. Az Európai Parlament épületét is lezárták, amelyben volt néhány képviselő, akik nem hagyhatták el az épületet.

A francia belügyminisztérium pedig felszólította a lakosságot, hogy maradjanak otthon. A központ lezárt részéből csak kimenni lehetett, be viszont senki nem juthatott, többen éttermekben, bárokban ragadtak.

Az éjszaka folyamán végül teljesen kiürítették Strasbourg belvárosát, bár azt az intézkedést feloldották, hogy mindenki zárkózzon be és maradjon otthon. Az elkövetőt 350 rendőr és csendőr keresi a városban.

Szerdán a polgármester intézkedése nyomán a strasbourg-i karácsonyi vásár zárva marad, de az iskolák kinyitnak.

A DNA című helyi hírportál rendőrségi forrásra hivatkozva feltételezi, hogy terrorcselekmény történt, a terrorelhárító ügyész is nyomoz.

A lövöldözés után rögtön mozgósították a biztonsági szolgálatokat - írta Twitter-bejegyzésében a francia belügyminiszter. Christophe Castaner azt kérte mindenkitől, hogy ne terjesszenek rémhíreket, hanem kövessék a hatóságok tanácsait. Emmanuel Macron francia elnök vezetésével Párizsban összeült a válságtanács.

A terrorkészültséget a legmagasabb fokra emelték az egész országban.

Egy szemtanú, Peter Fritz a BBC-nek azt mondta, hallotta a lövéseket, és látott egy lelőtt embert, aki a belvárosba vezető hídon feküdt. Megpróbált rajta segíteni, de a férfi meghalt. Az EP egyik sajtósa szerint pánik tört ki a lövöldözés után.

Az eseményekre hamar reagált a Facebook is, és be is kapcsolta a Safety Check funkcióját, itt helyiek segítséget is kínálnak azoknak, akik esetleg nem tudnak hazamenni az események miatt. A karácsonyi vásárokon szigorítják a biztonsági intézkedéseket.

(hvg.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
n
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek