II. Adventi Zenés Áhítat - beszámoló

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Immár második alkalommal szervezte meg a Nagybányai Református Egyházmegye ifjúsági missziója a tavaly is nagy érdeklődést keltő adventi zenés áhítatot. Az alkalomnak a Nagybánya - Óvárosi Református Egyházközség adott otthont, mintegy 850 személyt befogadva ékes templomába. Az adventet élő közösség átélhette a jeremiási ígéret beteljesedését: „Egy szívet és egy utat adok nekik, hogy engem féljenek mindenkor.” Jer 32:39


Nt. Gellén Sándor – Károly, nagybányai esperes lelkipásztor szavaival élve, felemelő alkalmon vehettek részt azok, akik december 15-én úgy döntöttek, hogy szakítanak egy kis időt az elcsendesedésre, az adventi várakozásra. Az esemény nem csak a nagybányaiakat szólította meg, hanem a teljes református egyházmegyét. Különös öröm, hogy az elmúlt évhez képest szinte duplájára nőtt a résztvevők száma, ami jelzi az itt élő magyar közösség komolyzenei igényét, ill. vágyát a hasonló közösségi alkalmakra. 

Az alkalom istentisztelettel kezdődött, amelyen Nt. Péter Csaba, a Kolozsvári Református Kollégium lelkipásztora hirdette az igét a Filippi levél 4:5b verse alapján. Kihangsúlyozta: az advent lényege, hogy átéljük Isten közelségét az ige, a sákramentumok, az ehhez hasonló közösségi alkalmak, valamint az éneklés által. A köszöntések rendjén először Bak László lelkipásztor úr köszöntötte az egybegyűlteket, kifejezve örömét, hogy ez az alkalom létrejöhetett. Ezt követően Nt. Gellén Sándor-Károly esperes úr a lukácsi igét helyezte a gyülekezet szívére: „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek és e földön békesség és az emberekhez jóakarat” (Lk 2,14). Az énekléssel, zenéléssel szolgálók névsorát a Thábor Együttes, a református egyházmegye fiataljaiból álló zenekar kezdte, akik repertuáriumukban három zsoltárfeldolgozást hoztak. A kolozsvári Flautino együttes idén is meghitt, lelket melengető karácsonyi melódiákkal örvendeztette meg a hallgatóságot. Az ő szolgálatukat gazdagította Marosán Csaba, ifjú kolozsvári színművész verses összeállítása.

Nagyot emelt az est színvonalán a Kolozsvári Református Kollégium Kórusának műsora. Dr. Székely Árpád igazgató és karnagy elmondta, hogy a rendszerváltás után a kolozsvári kollégium indult újra leghamarabb, célként kitűzve a református ifjúság lelki-szellemi nevelését, hogy ezzel a fiatalok helyt állhassanak majd a világ kísértéseivel szemben. A kollégium kórusa egyfajta missziós feladatot is betölt, ugyanis igyekeznek Erdély és a Partium minden régiójába elmenni, hogy bizonyságot tehessenek a bennük lévő reménységről. Az igazgató külön kitért arra, hogy a Nagybányai Egyházmegyéből is nagyon sok diákot kapott a kollégium, akikből később többen lelkipásztorok, tanárok lettek. 

Az áhítat a Csendes éj eléneklésével zárult, amely által mindenki elindulhatott lélekben a karácsonyi csillag felé. A szervezők ezúton is köszönetüket szeretnék kifejezni azok felé, akik bármilyen módon segítették az alkalom megvalósulását, és bíznak abban, hogy a következő esztendőben is sikeresen megszervezésre kerül majd. Istentől megáldott, boldogsággal és örömmel teljes karácsonyt kívánunk mindenkinek!

A szervezők nevében, Vékony Roland-Ádám lp.

(fotók: Pongrácz Panni)           

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



szh300 news


árfolyam:
1 euro = 4.7792 RON
1 dollár = 4.2976 RON
100 forint = 142.51 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

kiado lakas Kiado ketszobas tomhazlakas, 1vagy2 evre, kozel a regi foterhez.Deli fekvesu csendes es zold (...)

Megemlekezes Fajo szivvel emlekezunk Fazekas Gyorgyre halalanak 25-ik evfordulojara. Szivunkben el szep (...)

Hej wszystkim chcę szybko korzystać z tego medium do dzielenia się świadectwem o tym, jak byłem skie Hej wszystkim chcę szybko korzystać z tego medium, aby podzielić się świadectwem o tym, jak (...)

adj fel hirdetést
tmh

SZAVAZÁS

Milyen gyakran olvas Ön könyvet?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Zoltan Thurman Papi cölibátus: XVI. Benedek megtöri (...)

A Le Figaró a világ legbefolyásosabb (...)

Zoltan Thurman Nagybánya a Hunyadiak korában

Ezt minden nagybányai iskolában (...)

Máriás József 60 milliárd forintból 34 kastély és (...)

Üdvös lenne felkarolni a pribékfalvi (...)

András László Klaus Iohannis elütötte Orbán Viktor (...)

Ez az ember fordítva van bekötve. Az (...)

Molnár György Női kávéház

Borbás Marcsi műsorában is (...)

Nagy Annamária Máramarosi diákok tantárgy versenyen

A Kriza János Balladamondó, (...)

Kov A Átment a román parlament (...)

Clemancoval lefekudot a kiralyno,es (...)

Kovacs Alexandru Átment a román parlament (...)

Miert kellet azRMDSZ.-nek leszavaznia a (...)

Péter Károly A bukaresti központi egyetemi (...)

Az említett választási vitán (...)

rettegi olga Újraavatták a Nemzeti Vértanúk (...)

a tortenelem sajnos ,megismetlodik (...)

Lemak Rudolf Máramarossziget magyar irodalmi élete

Hiányolom a Szigeti Turmix heti (...)

Péter Károly Az Orban-kabinet tizenkét pontja: (...)

Már nehogy higgyünk nekik!

András László A szenátuson átment a Trianon napról (...)

Az egész román elitről lesújtó a (...)

vigili Szatmárnémetiből is közvetlen (...)

Nagyon örülök neki, így (...)

jkgabor A Colonello is csatkozik a Nagy (...)

Mi az ,hogy Mateszlka, jottek volna (...)

Földházi István FF2019: Sárospatak Nagybányán - (...)

A 8KOR mért nem?

Hajnalka Vida Gábor: Erdélyben minden tabu

Nagyon megérintett, sok mindent (...)

Hajnalka Félmaraton a Főtér Fesztivál 2019-en

Nem kellett volna vajon hamarabb (...)

Sándorné Szekeres Hunyadi János szobrot avatnak (...)

Én nagyon örülök neki. Akkor is a (...)

Debreczeni Mihály Részleges holdfogyatkozás Nagybányán

Napfogyatkozás, mint a címben vagy (...)

Várady László Filmvetítés Máramarosszigeten

Helyesebb lenne a Zeneiskola előadói (...)

Penkov Dániel 45 éve hunyt el „a színek és a (...)

Kedvenc festőművészem Mikola (...)

Hajnalka A Koltói Kamarakórus is fellép a (...)

Gratulálok a koltóiaknak. Sikeres (...)

Csiki Árpád Winkler Gyula: május 26-án arról (...)

Winkler Iuliu 'úr' mindenről beszél, (...)

Dr. Csomai Miklós Egy napra Erdélybe költözik az EU (...)

Ahol Junker van, ott nem születhet (...)

seresterezia@yahoo.com Meghalt Elekes Emma, Szatmár (...)

Nyugodjon bekeben szatmari kozonseg (...)

vgá A szatmári színház második (...)

Kéz- és lábtörést!

rmdsz és szervezők Ünnepeljük EGYÜTT március 15-ét!

Kedves Zita! A fellépők megvoltak (...)

cotos 15 éves a Nagybánya.ro

Gratulálok. Kitartást, mert szükség (...)

Rist Zita Hajnalka Ünnepeljük EGYÜTT március 15-ét!

Velemenyem szerint, a musor utanra az (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

Reklam