Noileg
2026. február 05., csütörtök Ágota napja
árfolyam:
1 euro = 5.8730 RON
1 dollár = 678.2085 RON
100 forint = 0.0257 RON

Magyar állami kitüntetésben részesült Tőrös Gábor nagybányai szobrászművész

| Vélemények 1 | Nyomtatom | A+ | A-

Magyar állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára Budapesten pénteken, az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából.


„Szent István király a keresztény Európa részévé tette a magyar államot ezer évvel ezelőtt. Ahhoz azonban, hogy az ország még ezer évig fennmaradjon, nagyon sok ember hitére, elkötelezettségére, teljesítményére, munkájára és hazafiságára volt szükség” - mondta.

Rétvári Bence közölte. hogy ebben a munkában részesek a díjazottak is, akiknek tehetségét és szorgalmát ismerik most el. Az államtitkár, a díjazottakat változást hozó embereknek nevezve, kijelentette: ők nemcsak sodródtak az áramlattal, hanem változást hoztak, megváltoztatták környezetük életét. 

Az öt erdélyi kitüntetett között szerepel a 84 éves Tőrös Gábor nagybányai szobrászművész is, aki Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatának kitüntetésében részesült.

(transindex.ro, librarius.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Gonda Jánosné Major Erzsébet 2018.09.04 17:55:24
Óriási hatalmas művész Tőrös Gábor!
Tiszta szívből GRATULÁLOK és jó egészséget kívánok szeretettel Erzsike, Rózsika unokatestvér lánya


Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

FEDEZETT KÖLCSÖNT KERES? FEDEZETT KÖLCSÖNT KERES? Üdvözlöm, azonnali kölcsönre van szüksége? Minden típusú (...)

FEDEZETT KÖLCSÖNT KERES? FEDEZETT KÖLCSÖNT KERES? Üdvözlöm, azonnali kölcsönre van szüksége? Minden típusú (...)

Pénzügyi megoldások gyors kommunikációval Gyorsan szüksége van pénzre? 200 000 és 50 000 000 forint közötti magánszemélyek pénzügyi (...)

adj fel hirdetést
reg
tmh
Noileg
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek