A fecske: ritka Puccinit mutat be a Kolozsvári Magyar Opera

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Április 11-én este fél hétkor láthatja a közönség a Kolozsvári Magyar Opera legújabb bemutatóját, Giacomo Puccini egyik kevésbé ismert operáját, A fecskét (La Rondine). A hétfői sajtótájékoztatón az alkotók azokról a művészi kihívásokról beszéltek, amelyeket a ritkán játszott darab zenéje jelentett, illetve azt is elmondták, hogy miért lesz igazán különleges Kolozsváron A fecske.


A jelenlevőket Szép Gyula, az Opera igazgatója köszöntötte, majd elmondta: a Kolozsvári Magyar Opera és Magyar Állami Operaház ötéves együttműködésének utolsó premierjét jelenti egyben a Puccini-darab bemutatója. Az intézményközi megállapodás művészi motivációként tűzte ki a kevésbé népszerű operák játszását, így az utóbbi években a kolozsvári közönség olyan Verdi-, Wagner- és Puccini-darabokat láthatott, amelyek repertoári csemegének számítanak. Az igazgató elmondta, hogy az együttműködés értelmében A fecskét május 26-án és 27-án a budapesti Erkel Színházban játszák majd, jelenlegi állás szerint telt ház előtt. Szép Gyula hozzátette: egyelőre nem tárgyaltak a kolozsvári opera és a fővárosi Operaház további együttműködését illetően.

Ezt követően az előadás rendezője, karmestere és a főszereplője számolt be a munkafolyamatról. Anger Ferenc, aki másodszorra rendez az opera társulatánál, elmondta: fantasztikus csapattal volt dolga, és bízik benne, hogy közös munkájuknak folytatása is lesz. A rendező szerint Puccini 1917-ben bemutatott operája méltatlanul mellőzött darab, ugyanis sem zenei megkomponáltságában, sem az énekek szintjén sem marad alább más, világhírű Puccini-szerzeményekhez képest. Anger hozzátette: mivel Puccini ebben a darabjában a háborús sokk-körülmények hatására elfordult a nagy, tragikus történettől, és a hétköznapi ember hétköznapi tapasztalataira fektette a hangsúly, A fecske első ránézésre kissé operettszerűnek tűnhet. A szerelemi háromszög három felvonáson át kibontakozó, emberi drámája azonban mélységet kölcsönöz a darabnak. Horváth József karmester az opera zenei kihívásairól beszélt, és elmondta: Puccini ebben a darabjába többféle ritmusú éneket és zenét írt, így a valcer, a foxtrot és a tangóritmus is feltűnik A fecskében. A meglepő fordulatok és a modern harmóniára jellemző megoldások szakmai kihívást jelentettek mind a zenekar, mind az énekes számára, azonban, ismertette a karmester, sikerült úgy megtanulniuk a partitúrát, hogy értő módon tudnak játszani. Horváth elmondta, hogy különösen a lírai énekhang és a vaskos zenei kíséret összeegyeztetése igényelt különös figyelmet, és bízik benne, hogy a közönség is szeretni fogja a zenei végeredményt.

Ádám Zsuzsanna operaénekes, aki főszerepet játszik és énekel A fecskében (Balázs Borbálával kettős szereposztásban), elmondta: számára több értelemben is debüt a kolozsvári bemutató. Ádám ugyanis először szerepel Puccini-operában, először dolgozik a kolozsvári társulattal (és jár Kolozsváron) és először fog a meghívásnak köszönhetően fellépni az Erkel Színházban is. Az operaénekes elmondta, hogy a Hunyadi László előadás főpróbahetén keresték meg a felkéréssel, és bár a Puccini-darab igen összetett szopránhangot igényel, elvállalta a szerepet. Ádám Zsuzsanna elmondása szerint A fecske rendkívüli jelenlétet igényel: a három felvonásban, néhány percet leszámítva, mindvégig színen van, és maga a partitúra is hangszíni hajlékonyságot igényel. Az énekes hozzátette: Puccini ebbe a darabjába izgalmas női szerepet írt, a hétköznapi helyzetekbe pedig szinte bárki bele tud helyezkedni.

A Transindex kérdésére Anger Ferenc rendező elmondta: a csütörtöki bemutatót egyrészt azon operarajongóknak ajánlják, akikhez még nem jutott el Puccini-nak ez a ritkán játszott darabja, másrészt azoknak, akik egy Traviata- és Bohémélet-parafrázisra kíváncsiak. A fecskében ugyanis egy szakítástörténet bontakozik ki, egy olyan párizsi nő magánéleti drámája, aki megkóstolja ugyan a új szerelem szenvedélyeit, idővel mégis visszamenekül a megszokotthoz: régi szeretőjéhez. Az előadást április 11-én 18 óra 30 perckor mutatják be, a következő előadás pedig április 14-én, vasárnap lesz, ugyancsak fél héttől. A teljes szereposztás az opera honlapján található meg.

(transindex.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



szh300 news


árfolyam:
1 euro = 4.8426 RON
1 dollár = 4.3517 RON
100 forint = 138.86 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

50 éves évforduló Szretettel emlékezem volt osztálytársaimra, akikkel 50 évvel ezelőtt érettségiztem a (...)

sdx sc

Elektromos bicikli Eladó Új elektromos bicikli Garanciával . ára 4300 Ron , Alkudható . tel : 0742981286

adj fel hirdetést
korona maszk jobb

SZAVAZÁS

Milyen gyakran olvas Ön könyvet?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Erzsike Máramarosban kötelező a védőmaszk (...)

úgy gondolják, hogy hülyeség ellen (...)

Gálfi Árpád Katalin

Szuper! Ezt kell beleverni afiatalok (...)

Kemenes Hajnalka Máramarosban kötelező a védőmaszk (...)

Miféle túlbuzgó rendelet ez? (...)

Zempléni P. Összegyűlt az egymillió aláírás a (...)

Nem a járványon múlt. Volt előtte (...)

Baratosi Csaba Guten Tag, Herr Präsident!

Szuper cikk, sajnos mind igaz es sajnos (...)

Csabi - Kivandorló Guten Tag, Herr Präsident!

Szuper cikk. Gratula! Teljes (...)

Rist Zita Újabb két koronavírusos beteget (...)

Nem alkalmazzak a testelest azert nem (...)

Kovacs Sandor Az RMDSZ álláspontja a kijárási (...)

Ez a roman nemzet mindig is arulo es (...)

Csik Tímea Magyar Költészet Napja - a (...)

Nagyon szépek a versek . Sajnálatos (...)

Monika Szinérváralja

Öröm olvasni

Juluanna és János Nagyheti és ünnepi szertartások (...)

Köszönjük szépen.

Mária Ingyen letölthető az összes Szabó (...)

Nagyon jó ötlet. Ebben a vírusos (...)

Fux Maria Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Koszonom a felemelo es batorito (...)

Gyöngyi Kesztyűt, maszkot, (...)

Szükséges jo ötlet. Várjuk minél (...)

Maria Magdolna Kesztyűt, maszkot, (...)

Biztos sokan elfogadják ebben a (...)

Rist Zita Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Nagyon orvendek ennek a lehetosegnek

Dencsák Éva Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Örvendek,ott leszek

LASZLO TIVADAR A nagybányai önkormányzat (...)

ASADAR NU SE INTELEGE DE CE APAR (...)

LASZLO TIVADAR A nagybányai önkormányzat (...)

MIERT ERKESZTEK SZAMLAK A GAZTUL AZ (...)

Erika Kesztyűt, maszkot, (...)

Szupper ez nagyon jo otlet

Mária Kesztyűt, maszkot, (...)

Mulțumim. Este o idee extraordinara.

Mária Kesztyűt, maszkot, (...)

Mulțumim. Este o idee extraordinara.

r0 Hívjuk ki párbajra mr. coronavírust

talan inkabb feljunk a paniktol ,es ne (...)

András László Betiltotta a bukaresti polgármesteri (...)

Nem értem mi a székelyföldi románok (...)

Béres Éva Értékek vonzásában – (...)

Szuper jó ötlet büszke vagyok (...)

Szálka Róbert Értékek vonzásában – (...)

Megtőrni látsztik a jég ! (...)

Rist Zita Egy éves önkormányzati beszámoló - (...)

Gratulalok Pikulas, sok sikert tovabbra (...)

Marianna Neményi Székelyföldért megmozgatjuk (...)

Javaslattal élnék a Székely Nemzeti (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
tajkepfesto300-200
FFE
Reklam