A Nagybányai Önkormányzat az István Szálló magán kézben lévő részeinek közhasznú kisajátításáról szavaztak. A felvett kölcsönből a város kifizetheti a kisajátított tulajdonoskat, aminek következétben az épület teljesen a városi tulajdona lesz.
Az augusztus 30-i ülésen a nagybányai helyi képviselők határozattervezetet hagytak jóvá a Főtéri, hajdani István Szálló eddig, nem a város tulajdonét képező részeinek kisajátításáról.
A határozat első cikkelye kimondja, hogy jóváhagyják a kataszteri szempontból azonosított épületrészeket és földterületeket, azok tulajdonosát, a földrajzi kivonatok szerint, valamint azon kompenzációk értékét, amelyekre a kisajátításra javasolt épületek tulajdonosai által nyújtott kártalanítási ajánlatok vonatkoznak.
Ugyanakkor azoknak a természetes és jogi személyeknek is értesítést küldenek majd, akik a tervezett kisajátításra szánt épületekhez való jogokkal rendelkeznek, és az e határozat 1. mellékletében szereplő érték alapján megfogalmazott kártérítési ajánlatokat fogalmazzák meg.
A képviselők a helyi költségvetésből jóváhagyták a kárpótlásokat képező 9 514 300 lej összeget, valamint a határozat végrehajtásához szükséges egyéb összegek elosztását is.
Forrás: ziarmm.ro
medspharmacy84@gmail.com We sell all kinds of drugs. I sell Hypnogen, Stilnox, Zolpidem and others. E-mail: (...)
vitalitypharmacy72@gmail.com Do you suffer from chronic pain? Do you have trouble sleeping? Do you suffer from attention deficit (...)
CIOLEK Dobrý deň, nachádzate sa v zložitej finančnej situácii? Súrne potrebujete peniaze na (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek