Egyidősek a rendszerváltással: Apjok Norbert szerint élni kell a szülők által kiharcolt lehetőséggel

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

„Mindig hálát adok, hogy nem ebben éltem” – jelentette ki a Krónikának Apjok Norbert. Az idén 30 éves parlamenti képviselőt a romániai forradalom 30. évfordulója alkalmából faggattuk arról, milyen úton-módon szerzett tudomást a születése előtti sötét világról, és milyennek látja a vele együtt „újjászületett”, mai Romániát.


A Krónika újabb sorozatában a rendszerváltással egyidős nemzedék tagjait szólaltatjuk meg.

Apjok Norbert parlamenti képviselő két hónappal az 1989. decemberi események előtt született, de természetesen ő is gyermekkorában, szülei elbeszéléseiből hallott először arról, hogy az országban létezett kommunizmus és Ceaușescu-diktatúra.

„Elmesélték, hogy a keresztelőm alkalmából tartott családi ebéden elénekelték a magyar himnuszt, aztán másnap megjelentek a szekuritátésok, hogy érdeklődjenek, milyen rendezvényt tartottak. Amikor ezt a történetet gyerekkoromban – már a 90-es években – hallottam, nem értettem, miért ne lett volna szabad azt énekelnie az embernek a saját házában, amit akar” – elevenítette fel a Krónikának a nagybányai születésű politikus. Elmondása szerint ugyancsak családi elbeszélésekből értesült először arról a gazdasági és szellemi rombolásról is, amely végigkísérte a diktatúrát, főleg annak utolsó éveit. „Akkor nem értettem, hogy a társadalom miért hagyta ekkora mértékben fölényeskedni annyi ideig a rendszert maga fölött. Később, amikor több könyvet is elolvastam a témáról, értettem meg: a rendszer eleve arra épült, hogy csírájában elfojtsa a legkisebb ellenállást is.

Mindig hálát adok, hogy nem ebben éltem, és csak beszélgetésekből és könyvekből tudom, milyen volt akkor” – szögezte le a bukaresti parlament alsóházában 2016 óta tevékenykedő Apjok Norbert.

Az RMDSZ legfiatalabb képviselője lehetőségként tekint arra, hogy egyidős a rendszerváltással. „A demokráciában felnőtt generációnak megadatott az a lehetőség, hogy szabadon tanuljon, alkosson, utazzon, éljen. Lehet, hogy ez a generáció nem feltétlenül érzi a szabadság jelentőségét, de ugyanakkor bátrabban merünk lépni, mert egy pillanatig sem éreztük, hogy nem gondolhatjuk, mondhatjuk azt, amit szeretnénk – értékelt a politikus, aki szerint kortársai felelősséggel tartoznak a forradalomnak. – Ha szüleim generációja megharcolt azért, hogy az én generációmnak jobb élete legyen, akkor nekem az a feladatom, hogy éljek ezzel a lehetőséggel.” Amikor azt kérdeztük Apjok Norberttől, hogy szerinte jó irányba haladt-e az ország élete során, és milyennek látja a mai Romániát, úgy fogalmazott, harminc év „emberi években” jelentős, de az ország szempontjából elenyésző. Úgy véli, látható, hogy amíg a rendszerváltással egyidős emberek már megtalálták az útjukat, feladatot vállaltak a társadalomban, addig az ország még mindig keresi az útját.

„A forradalom utáni években hamar világossá vált, hogy a Nyugatnak kell iránymutatónak lennie az ország számára, és mindenki tudta, hogy a NATO- és az EU-csatlakozás a cél. Azonban most, hogy ezeket elértük, nincs már országprojekt, amely mindenki számára világossá teszi, hogy kik vagyunk, és milyen irányba akarjuk terelni a sorsunk. Az országnak a következő időszakban el kell döntenie, hogy résztvevője vagy csak szemlélője akar lenni a világpolitikai változásoknak” – szögezte le. Apjok Norbert szerint a magyar közösség jogainak szempontjából látványosabb az elmúlt harminc évben történt előrelépés.

Felidézte, hogy a Nagybánya melletti, magyar többségű Koltóra 1990. március 15-én tankokkal vonult ki a katonaság, hogy felügyelje az eseményeket. „1999-ben, amikor harmadik osztályos voltam, több osztálytársunkkal úgy döntöttünk, hogy kitesszük a kokárdát március 15. alkalmából, amit aztán – mivel vegyes tannyelvű iskolába jártunk – első szünetben le is vetettek velünk. Nem volt magyar iskola, csak megtűrt osztályok voltunk. Ehhez képest jelenleg mind Nagybányán, mind pedig Máramarosszigeten önálló magyar iskola működik. Ezek a problémák megoldódtak – jelentette ki a képviselő. – Úgy vélem, hogy a magyar közösség világosan látta az elmúlt harminc évben, mit akar elérni, és sikerült érvényesítenie az érdekeit közösségi jogok szempontjából. Persze van még feladat, de messziről indultunk, és az út hosszú, néha barikádos.” Szerinte akkor lehet a szülőföldön jövőt tervezni, ha nem a mindennapi megélhetés jelenti a legnagyobb problémát. A kis vállalkozások és gazdaságok megerősítése, a fiatal családok támogatása a járható út ebben a kérdésben.

„Véleményem szerint a fiataloknak ki kell használniuk a lehetőségeket: merjék felfedezni a világot, tanuljanak, dolgozzanak, szerezzenek tapasztalatot, de merjenek hazajönni szülőföldjükre. Meg kell oldanunk, hogy olyan környezetet teremtsünk, amelyben az itthon maradt fiatalok és a hazaköltözők mernek családot alapítani, és meg tudják találni boldogulásukat” – vázolta Apjok Norbert.

(kronikaonline.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



szh300 news


árfolyam:
1 euro = 4.8068 RON
1 dollár = 4.3926 RON
100 forint = 141.86 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

kiado lakas Kiado ketszobas tomhazlakas, 1vagy2 evre, kozel a regi foterhez.Deli fekvesu csendes es zold (...)

Megemlekezes Fajo szivvel emlekezunk Fazekas Gyorgyre halalanak 25-ik evfordulojara. Szivunkben el szep (...)

Hej wszystkim chcę szybko korzystać z tego medium do dzielenia się świadectwem o tym, jak byłem skie Hej wszystkim chcę szybko korzystać z tego medium, aby podzielić się świadectwem o tym, jak (...)

adj fel hirdetést
noileg oldalt

SZAVAZÁS

Milyen gyakran olvas Ön könyvet?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

András László Betiltotta a bukaresti polgármesteri (...)

Nem értem mi a székelyföldi románok (...)

Béres Éva Értékek vonzásában – (...)

Szuper jó ötlet büszke vagyok (...)

Szálka Róbert Értékek vonzásában – (...)

Megtőrni látsztik a jég ! (...)

Rist Zita Egy éves önkormányzati beszámoló - (...)

Gratulalok Pikulas, sok sikert tovabbra (...)

Marianna Neményi Székelyföldért megmozgatjuk (...)

Javaslattal élnék a Székely Nemzeti (...)

Hajnalka Viselet- és likeversenyt hirdet a (...)

Nagyszerű ötlet, gratulálok! (...)

Földházi István Ezüstfenyő díjban részesült (...)

Bizony, mind igaz, amit róla itt (...)

Miklos Csaba IN MEMORIAM SZENTGYÖRGYI SÁNDOR

Nyugalma legyen csendes , emleke orok ! (...)

Zoltan Thurman Papi cölibátus: XVI. Benedek megtöri (...)

A Le Figaró a világ legbefolyásosabb (...)

Zoltan Thurman Nagybánya a Hunyadiak korában

Ezt minden nagybányai iskolában (...)

Máriás József 60 milliárd forintból 34 kastély és (...)

Üdvös lenne felkarolni a pribékfalvi (...)

András László Klaus Iohannis elütötte Orbán Viktor (...)

Ez az ember fordítva van bekötve. Az (...)

Molnár György Női kávéház

Borbás Marcsi műsorában is (...)

Nagy Annamária Máramarosi diákok tantárgy versenyen

A Kriza János Balladamondó, (...)

Kov A Átment a román parlament (...)

Clemancoval lefekudot a kiralyno,es (...)

Kovacs Alexandru Átment a román parlament (...)

Miert kellet azRMDSZ.-nek leszavaznia a (...)

Péter Károly A bukaresti központi egyetemi (...)

Az említett választási vitán (...)

rettegi olga Újraavatták a Nemzeti Vértanúk (...)

a tortenelem sajnos ,megismetlodik (...)

Lemak Rudolf Máramarossziget magyar irodalmi élete

Hiányolom a Szigeti Turmix heti (...)

Péter Károly Az Orban-kabinet tizenkét pontja: (...)

Már nehogy higgyünk nekik!

András László A szenátuson átment a Trianon napról (...)

Az egész román elitről lesújtó a (...)

vigili Szatmárnémetiből is közvetlen (...)

Nagyon örülök neki, így (...)

jkgabor A Colonello is csatkozik a Nagy (...)

Mi az ,hogy Mateszlka, jottek volna (...)

Földházi István FF2019: Sárospatak Nagybányán - (...)

A 8KOR mért nem?

Hajnalka Vida Gábor: Erdélyben minden tabu

Nagyon megérintett, sok mindent (...)

Hajnalka Félmaraton a Főtér Fesztivál 2019-en

Nem kellett volna vajon hamarabb (...)

Sándorné Szekeres Hunyadi János szobrot avatnak (...)

Én nagyon örülök neki. Akkor is a (...)

Debreczeni Mihály Részleges holdfogyatkozás Nagybányán

Napfogyatkozás, mint a címben vagy (...)

Várady László Filmvetítés Máramarosszigeten

Helyesebb lenne a Zeneiskola előadói (...)

Penkov Dániel 45 éve hunyt el „a színek és a (...)

Kedvenc festőművészem Mikola (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

Reklam
Reklam