no
2024. április 19., péntek Emma napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Erdélyi Magyar Szövetség néven egyesül az EMNP és a MPP

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) fúziójáról döntött szombaton Csíkszeredában a két párt küldöttgyűlése. Az új párt az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) nevet fogja viselni.


A pártok határoztak arról, hogy az egyesült párt bejegyzési procedúráját az önkormányzati választások után indítják el, a választásokon pedig az Erdélyi Magyar Szövetség elnevezésű politikai szövetségben vesznek részt.

Csomortányi István, az EMNP elnöke a két párt együttes kongresszusa utáni sajtótájékoztatón elmondta: úgy ítélték meg, hogy a választási részvételüket tennék kockára, ha már az önkormányzati választásokra a fuzionált párttal készülnének. Nem biztos ugyanis, hogy addig sikerül lezárni a fúzió bírósági bejegyzését. Ezért döntöttek a politikai szövetség megkötéséről, melyet sokkal egyszerűbb jogi procedúrával lehet bejegyeztetni. Mezei János MPP-elnök elmondta: a két párt politikai szövetségéről szerződést kötöttek, mely paritásos döntéshozást ír elő. Úgy fogalmazott: tíz év elegendő idő volt arra, hogy rájöjjenek, külön utakon járva nincs esélyük igazán fontos programokat megvalósítani. “Ha megfelelő támogatottság mellett megfelelő munkát is végezni tudunk, ez a fúzió sikeres lehet” – jelentette ki.

A két párt küldöttgyűlése egyébként egyöntetűen szavazott a politikai szövetség megkötése és a fúzió mellett is, csupán néhány ellenszavazatot, illetve tartózkodást hozott az erről hivatott döntési procedúra – hangoztattáo a pártelnökök. Az MPP 96, illetve az EMNP 93 jelenlévő tagja döntő többséggel támogatta mindkét döntést. A további konkrét lépésekről a sajtótájékoztatón megtudtuk: áprilisban véglegesítik a politikai szövetség létrejöttét, de az új párt bejegyzését csak június 29-én indítják el. Mezei János elmondta: amennyiben senki nem fogja megtámadni a két párt fúziójának bírósági bejegyzését, az szeptemberben megtörténhet. Csomortányi István a közelgő önkormányzati választások kapcsán elmondta, hogy megegyezésre törekszenek az RMDSZ-szel, különösen azokon a településeken, amelyeken csak a magyar összefogás hozhatja meg a sikert. Ezek között kiemelte Marosvásárhelyt és Szatmárnémetit.  Az EMNP elnöke ugyanakkor kijelentette: ahogyan a fúzióban részt vevő két párt esetében, úgy az RMDSZ-szel szemben sem lesznek alá-, vagy fölérendelt viszonyok, egyenrangú félként kívánnak részt venni az esetleges együttműködésekről szóló tárgyalásokon. Az RMDSZ-szel való tárgyalások már közösek lesznek – hangzott el. A két pártelnök egyetértett abban, hogy a fúzióval erősíteni szeretnék a romániai magyar érdekképviseletet annak érdekében, hogy a “magyarság gyarapodjon”. Miért nem üzent Kövér László? A két párt küldöttgyűlése együttes ülését levélben köszöntötte Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, ugyanakkor Kövér László, az MPP tiszteletbeli elnöke nem tett ilyen gesztust. A Maszol értesülései szerint az országgyűlés elnöke azért hallgatott, mert nem értett egyet a két párt fúziójával. Arra az újságírói felvetésre, miszerint Kövér Lászlónak vagy a Fidesznek fenntartásai vannak az egyesüléssel kapcsolatosan, Mezei János úgy fogalmazott: nem volt beszédtéma a közelmúltban lezajlott találkozójukon a tervezett fúzió. Mivel a Fidesz és az RMDSZ között szoros együttműködés létezik, elképzelhető, hogy lehetnek a magyar kormánypárton belül bizonyos fenntartások – magyarázta. Hozzátette: mindenki számára szeretnék közvetíteni azt az üzenetet, hogy építeni akarnak, nem pedig rombolni.

(maszol.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Nabídka úvěru Nabídka úvěru Potřebujete naléhavě půjčku? Poskytujeme osobní půjčky? podnikatelské (...)

Megbízható és gyors hitel ajánlat Üdvözlöm! A különféle pénzügyi gondok leküzdése érdekében nem kell többé törődnie (...)

Megbízható és gyors hitel ajánlat Üdvözlöm! A különféle pénzügyi gondok leküzdése érdekében nem kell többé törődnie (...)

adj fel hirdetést
no
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek