rmdsz 1
2024. március 29., péntek Gedeon napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

FF2019: közönségtalálkozó Molnár Levente színművésszel, filmevetítés

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A Nagybányai Magyar Napok második napján, 2019. szeptember 17., kedd este 8 órától közönségtalálkozóra kerül sor Molnár Levente színművésszel. Beszélgetőtársa Moldován Blanka lesz. Ezt követően a ,,Szürke senkik” Kovács István filmjének szabadtéri vetítését láthatja a közönség a Cinteremben.


Molnár Levente 1976. március 10-én született Nagybányán. 1990 és 1995 között elvégezte a Ioan Slavici Tanítóképzőt Szatmárnémetiben. 1997-től a gyergyószentmiklósi Figura Stúdióban színészkedett, majd 1998 és 2002 között a Babeș–Bolyai Tudományegyetem BTK, Színházművészeti Tanszékén tanult színészetet, Hatházi András osztályában.

Az egyetem elvégzése után a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja lett; 2003-tól egyben óraadó tanár is az egyetem színházművészeti tanszékén. Színházi szerepei mellett 2002-ben és 2003-ban Jakab Melinda koreográfiáján alapuló mozgásszínházi előadásokban vett részt a Gheorghe Dima Zeneakadémián.

Rendszeresen részt vesz különféle nemzetközi tánc-, mozgás- és színházművészeti műhelymunkában. Több kis- és nagyjátékfilmben alakított szerepet, közöttük van Marian Crisan Oscar-jelölésre beválogatott filmdrámája, a Morgen, valamint Nemes Jeles László 2015-ös cannes-i nagydíjas, 2016-os Oscar- és Golden Globe díjas alkotása, a Saul fia.

A Szürke senkik (2016) első világháborús történet egy magyar-osztrák-román felderítőcsapatról, amely öngyilkos küldetésben, ellenséges vonalak mögött kísérel meg megsemmisíteni egy korabeli olasz kommunikációs központot.

A film rendezője, Kovács István a bronz fokozatú Diák Oscar-díjat (Student Academy Award) vehette át Los Angelesben 2018-ban.

 

Esőhelyszín a Nagybányai Színház előcsarnoka lesz.

 

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
n
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek