Hétfőn kétnyelvű helységnévtáblákat állítanak Úzvölgyében

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A marosvásárhelyi ítélőtábla még október 6-án döntött arról másodfokon, hogy törvényes a csíkszentmártoni önkormányzat határozata, amellyel a község közvagyonává nyilvánította az úzvölgyi katonatemetőt és a magyar hadsereg által a második világháború idején épített egykori kaszárnyákat. Az alapfokú döntés még idén áprilisban született.


Hargita Megye Tanácsa nem rég meg is rendelte a településjelző négy darab kétnyelvű táblát, amelyeket az intézmény fenntartása alá tartozó, Úzvölgyébe vezető út mellett helyeznek majd el – jelentette be Borboly Csaba megyei tanácselnök, valamint Becze István és a Hajdu Gábor megyei tanácsos vasárnap, a tábla átvételekor. 

Hajdu Gábor szerint mostantól nemcsak képletesen fog élni a Hargita megyei emberek tudatában, hogy az Úzvölgye a magyar többségű megyéhez tartozik, hanem most már a tábla is jelzi ezt. „Azért, hogy akik belépnek, vagy azok, akik befurakodnak ártó szándékkal, tudják, hogy hol járnak” – jelentette ki a megyei tanácsos, aki parlamenti képviselőjelölt is. A Bákó megyei Dormánfalva tavaly augusztus elején indított pert Csíkszentmárton ellen annak érdekébe, hogy részlegesen érvénytelenítsék a Hargita megyei nagyközség 2007-es önkormányzati határozatát, amelyben a település közvagyonaként tüntette fel az úzvölgyi katonatemetőt és a közelében álló használaton kívüli kaszárnyasort.

A csíkszentmártoni önkormányzati határozatot 2010-ben a 299-es kormányhatározat is megerősítette. A per során Dormánfalva önkormányzata arra hivatkozott, hogy a temető területe már 1990-ben a Bákó megyei kisváros magánvagyonának leltárában szerepelt, és az 1997-ben elfogadott, most is érvényes általános rendezési terv (PUG) is a város belterületeként jelölte meg. Azt is érvként hozta fel, hogy az INSPIRE térinformatikai geoportál is Dormánfalva területeként jelöli a temetőt. A szentmártoniak viszont olyan, az 1800-as évek végéről származó telekkönyveket mutattak be a bíróságnak, amelyek szerint a vitatott terület Csíkszentmárton község földbirtokos közösségének és Csíkcsekefalva földbirtokos közösségének a tulajdona.

A Hargita Megyei Törvényszék megalapozatlannak tartotta és elutasította Dormánfalva érveit, és 9500 lej perköltség megtérítésére kötelezte a moldvai önkormányzatot. A Bákó megyei település fellebbezett, de a marosvásárhelyi ítélőtábla is Csíkszentmárton javára döntött. A mára elnéptelenedett Úzvölgye település, valamint a település területén fekvő katonatemető és kaszárnyasor hovatartozása, illetve a katonatemetőben tavaly létrehozott román parcella kapcsán számtalan per van folyamatban a hazai bíróságokon. Ezek egyik csoportját Csíkszentmárton, másikat Dormánfalva önkormányzata, harmadikat pedig Bákó megye prefektusa indította.

Dormánfalva önkormányzata 2019 áprilisában önkényesen román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő katonatemetőben, melyet korábban a székelyföldi Csíkszentmárton község gondozott és a magyar közösség magyar katonatemetőként tartott számon. Tavaly június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt.

(maszol.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



szh300 news


árfolyam:
1 euro = 4.8737 RON
1 dollár = 4.0172 RON
100 forint = 1.3544 RON
rmdsz nb
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Hitel az új év megkezdéséhez (Jelentkezés itt) Jó nap, Ebben az évben 2021-ben mindenféle hitelt kínálunk, függetlenül az Ön pénzügyi (...)

Karácsonyi kölcsön 24 órán belül mindenki számára Jó nap, Jelentkezzen ide mindenféle hitelre, ez legális és a megfelelő protokollokat (...)

Hitel mindenkinek ebben az ünnepi szezonban Jó nap, Éppen abban az évszakban érezzük nyomásnak, és ez az év a világjárvány miatt (...)

adj fel hirdetést
n2

SZAVAZÁS

Hogyan áll hozzá a jelenlegi járványhoz?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Feederjen A Szent István Napok 2020 további (...)

books in ancient times was papyrus

Holographiczzv A Szent István Napok 2020 további (...)

Preserved about 300 thousand.

Backlitizl A Szent István Napok 2020 további (...)

new texts were rewritten

Jaheswap A Szatmári Római Katolikus (...)

cialis online pharmacy online cialis (...)

Róbert Szálka Értékek vonzásában – (...)

Ha nem jön köze ez a vírusos (...)

Julka Új igazgatója van a Németh László (...)

Szivbol gratulalok! ♥

Veronica Benedec Új igazgatója van a Németh László (...)

Gratulalok tanarneni

Lenkey Tibor A Nagybánya Tájképfestő Telep 25 (...)

Őszinte köszönetem és elismerésem (...)

Todorovics István A Nagybánya Tájképfestő Telep 25 (...)

Sok sikert a további munkássághoz!

Tompos Opra Ágota A Nagybánya Tájképfestő Telep 25 (...)

Örömmel látom hogy elismerik (...)

Erzsebet Koncz Kovacs Szamosardó, a legmagyarabb település (...)

K Ö S Z Ö N Ö M !

Ulman Mária Mégis lett magyar alpolgármestere (...)

Nagyon sok szeretettel gratulálok Pap (...)

Lenkey Tibor Iványi Grünwald Béla és változó (...)

Tisztelt Szerkesztőség! Előző (...)

Lenkey Tibor Iványi Grünwald Béla és változó (...)

Tisztelt Szerkesztőség! Lenkey Tibor (...)

Felsőkohói templom Nagybányai és máramarosi katolikus (...)

Sarlós Boldogasszony Szentmiséinek (...)

Szent Miklós/Szent Antal templom Nagybányai és máramarosi katolikus (...)

Nagybányai Szent Miklós/Szent Antal (...)

Fernezely Nagybányai és máramarosi katolikus (...)

Nagybányai Árpádházi Szent (...)

Benedek de nem Elek Te is, fiam…? - magán lett az (...)

Brutus véleménye szerin: elmentek (...)

László Béla Te is, fiam…? - magán lett az (...)

Húha! Ezek, a fiúk lányok hogy (...)

Balla Gàspàr Te is, fiam…? - magán lett az (...)

Tisztelt rangos véleményező! Mint (...)

BRUTUS Te is, fiam…? - magán lett az (...)

Tisztelt Szerkesztőség! Az edélyi (...)

Nemeth Nicolae Iuliu A Magyar Szórvány Napja Nagybányán (...)

Engem modfelett elkedvetlenit amikor (...)

Baczynski Gábor Sorsközösségben vagyunk egymással

Imádkozni fogunk, innen Budapestről (...)

Majlatlevente Elkezdik a Szülőföldön magyarul (...)

Már eljőt vagy nem a kifizetés mert (...)

gergyu Beszélgetés Várady Enikővel az (...)

Szép munka, egy nemes ügy (...)

Péter Károly Ismét kapható Nagybányán a HELIKON (...)

Kitűnő alkalom.

Varga Gábor Ismét kapható Nagybányán a HELIKON (...)

Nagyon jó dolog

Nagybánya.ro 52 millió fölött a fertőzöttek (...)

Kedves Kertész Rozália! Igen, kell (...)

Kertesz Rozalia 52 millió fölött a fertőzöttek (...)

Nagybányai nyugdíjas lakosként (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
tajkepfesto300-200
FF2020
Reklam