rmdsz 1
2024. március 29., péntek Gedeon napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Kampányindító Kolozsváron: otthonossá tennék a magyarok számára is a kincses várost

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Az Otthonos Kolozsvár című városprogramot és a szervezet helyi, illetve megyei tanácsosjelöltjeit mutatta be hétfő esti kampányindító rendezvényén a Kolozs megyei RMDSZ. Vállalásuk élhetővé, otthonossá tenni a magyarok számára is a kincses várost.


„Kolozsvár nekünk, magyaroknak is jár” – ezzel a jelmondattal indította el hétfő este kampányát a Kolozs megyei RMDSZ. Csoma Botond polgármesterjelölt, a szervezet megyei elnöke erre az igényre alapozva fogalmazta meg a célkitűzését: egy olyan Kolozsvár megteremtését, amelyben a magyarok is otthon érzik magukat.

A parlamenti képviselő elöljáróban felidézte: a kilencvenes években, Gheorghe Funar polgármester mandátuma alatt rászóltak a trolin, ha magyarul szólalt meg. Ez a jelenség szavai szerint szinte a mindennapok része volt abban a korszakban. „Innen indultunk. Ehhez képest most sokkal jobb helyzetben vagyunk, jelenleg sokkal jobb magyarnak lenni Kolozsváron, mint akkor” – mondta a politikus. Csoma Botond emlékeztetett arra, hogy – többek között Oláh Emese alpolgármester tevékenységének köszönhetően – jelentős előrelépések történtek az anyanyelvhasználat terén Kolozsváron, annak ellenére, hogy a korábbi beidegződések miatt továbbra sem könnyű a nyelvi jogok érvényesítése a városban. „Messze vagyunk már funari vészterhes időktől, de még mindig van fenntartás a magyar nyelvvel szemben. Köztereken nemigen látni még mindig magyar feliratokat, és ez nincs rendben így” – fogalmazott a polgármesterjelölt, rátérve az RMDSZ helyi tanácsosi frakciójának vállalásait tartalmazó, Otthonos Kolozsvár című városprogram ismertetésére.

A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a vállalások teljesítése nem csak az RMDSZ frakcióján múlik, a román partnerek együttműködésére is szükség van. De többek között kezdeményezni fogják a magyar-román többnyelvűség megvalósítását segítő, fordítói és tolmács munkákat ellátó, helyi közpénzből finanszírozott egyesület létrehozását, aminek lényege, hogy az anyanyelvhasználat biztosításának költségeit a város fizesse. Kezdeményezik azt is, hogy Kolozsvár helyi tanácsa határozatban döntsön a magyar nyelvhasználat biztosításáról az intézményfeliratok, az irányjelző turisztikai táblák, feliratok és az online ügyintézés (weboldal és mobilalkalmazások) terén. Minden új vagy megújuló megvalósítás esetében kérni fogják, hogy az adott projekt, fejlesztés magyar nyelven is kommunikáljon a magyar lakosokkal. Kezdeményezik, hogy a Házsongárdi temető kapujára az Erzsébet-hídhoz hasonlóan, háromnyelvű táblát tegyenek ki, amelyen a temető magyarul: „Házsongárdi temető”-ként szerepel. El szeretnék érni azt, hogy hogy Pákey Lajos városépítésznek köztéren, méltó emléket állítson a polgármesteri hivatal. Emellett kezdeményezik a Mátyás király szülőházának falára tett Funar-féle táblának a lecserélését, és egy olyan állandó Mátyás-tárlat létrehozását az épületben, amely megfelelően tükrözi a román és magyar történelmi álláspontokat. Galéria megnyitása Csoma Botond elmondta, az RMDSZ-frakciónak nem csak az etnikai közösségi jogokkal kapcsolatos vállalásai vannak. Emlékeztetett arra, hogy Kolozsváron rendkívül nehézkessé vált mára a közlekedés, és ezen szerinte nem lehet csupán az infrastruktúra fejlesztésével segíteni. Szerinte arra kell rávezetni a város lakóit, hogy ne használják naponta a személygépkocsijukat. A polgármesterjelölt alternatívaként a tömegközlekedés és bicikliutak kiterjesztését jelölte meg. Hozzátette, az RMDSZ-frakció támogatni fogja összefüggő zöldövezetek létrehozását a város zsúfoltabb részein. Oláh Emese alpolgármester, tanácsosjelölt a városprogram oktatási és szociális célkitűzéseit ismertetve elmondta, az iskolabusz-program tökéletesítésre szorul, a gyermekek délutáni szállítása még nincs megoldva a városban. Hangsúlyozta, nem elég a magyar diákok számára modern, jól felszerelt osztályokat biztosítani, a magyar tagozatoknak kompetitívebbeknek kell lenniük, hogy kecsegtető legyen számukra. Emlékeztetett, hogy a kolozsvári magyar diákok fele vegyes családból származik, fontossá kell tenni a szüleik számára azt, hogy magyar iskolába adják a gyerekeiket. Oláh Emese sikernek nevezte, hogy a Donát-negyedi Onisifor Ghibu Elméleti Líceumban újra indul magyar nyelvű kilencedik osztály, és megújult a magyar tagozattal rendelkező, Monostor negyedi Octavian Goga Általános Iskola. Kitért arra is, hogy jelenleg hét magyar tagozatú bölcsőde van a városban, de ez nem elég, és fontos az, hogy a demográfiai változások ellenére is indulhassanak magyar évfolyamoka a közoktatásban. Az RMDSZ-frakció vállalása, hogy a szülőknek minden negyedben lehetősége lesz magyar bölcsődei vagy óvodai csoportba íratni a gyermeküket. Oláh Emese Galéria megnyitása Az alpolgármester szavai szerint fontos lépések történtek Kolozsváron szociális téren is, de nem elegendőek ahhoz, hogy „befogadó várossá” változzon. „Nem elégséges odafigyelni a hajléktalanokra, nem elég növelni a szociális lakások számát, integrált szociális hálózatot kell kiépíteni a marginalizáltaknak. Meg kell tanítani őket gazdálkodni, arra, hogyan kell a hétköznapokat élni. Erre kell kidolgozni programot” – mondta a tanácsosjelölt. Kitért arra, hogy a városban működik már a családon belőli erőszakot megelőző, elsősorban jogi segítséget nyújtó központ, de a bántalmazott nők számára biztonságos menhelyet, védett házakat kell létrehozni. Végezetül elmondta, az RMDSZ-frakció célja a „kisvárosok” létrehozása a nagyvárosban. Vagyis élhetőbbé tenni a lakónegyedeket, parkolóházak építésével, a Györgyfalvi negyedi sportbázishoz hasonló létesítmények létrehozásával. „Olyan terekre van szükség ezekben a negyedekben, ahol mindenki otthon és biztonságban érzi magát” – mondta az alpolgármester. Kolozs megye is jár a magyaroknak Kolozsvár és Kolozs megye kiegészítik egymást – hívta fel a figyelmet Vákár István Kolozs megyei tanácselnökjelölt. Az önkormányzati testület jelenlegi alelnöke emlékeztetett, hogy a megye tíz 10 kulturális intézményt működtet – köztük a filharmóniát, a Puck Bábszínházat, a magyar részleggel is rendelkező megyei könyvtárat, a Művelődés folyóiratot –, míg Kolozsvár csak egyet. Elmondta, a megyei tanács a válaszúti Bánffy-kastély uniós alapokból, míg a Szépművészeti Múzeumnak is otthont adót kolozsvári Bánffy-palotát megyei alapokból újítja fel. Vákár István Galéria megnyitása A politikus elmondta, hogy a következő évek egyik legfontosabb célja továbbra is az infrastruktúra-fejlesztés Kolozs megyében, követve a kolozsvári metropolis-övezet terjeszkedését. Emlékeztetett, hogy az RMDSZ kezdeményezésére terjesztették ki a kolozsvári tömegközlekedést az övezetet alkotó településekre is. „Nem csak Kolozsvár, hanem Kolozs megye is jár a magyaroknak” – jelentette ki a tanácselnökjelölt. Ismertették a jelölteket A helyi és megyei tanácsosjelöltek ismertetése előtt Csoma Botond fontosnak tartotta megemlíteni: az RMDSZ-frakció azt szeretné, hogy Kolozsvár legyen a román-magyar együttélés mintapéldája.

„Jelenleg párhuzamos társadalmakban élünk, még külön kocsmákba is járunk, nincs komolyabb párbeszéd a két közösség között” – magyarázta. Ezért ha polgármester lenne, támogatná egy olyan, közpénzekből finanszírozott román-magyar egyesület létrehozását, amely többek között megteremtené a magyar nyelvhasználatról való beszélgetés intézményes kereteit. „A harmonikus együtt- és egymás mellett élés ne csak üres szlogen legyen, hanem valóság” – jelentette ki a politikus.

A kolozsvári tanácsosjelöltek:

Oláh Emese jogász, Rácz-Béla Gergely közgazdász, Rácz Levente Zsolt vegyészmérnök, Fugel Edina közgazdász, Andacs Zsolt Levente, az Országos Magyar Diákszövetség elnöke, Szőcs Endre közgazdász, vállalkozó, Nistor Dániel építőmérnök, Hegedüs Csilla RMDSZ-szóvivő, Buchwald Péter volt szenátor, Muszka-Pál Anna óvónő, Makkai László nyugdíjas, Kira Miklós nyugdíjas, Sarukán Emília nyugdíjas, Hegedűs Lajos, a Diakónia Keresztény Alapítvány országos koordinátora, Veress Enikő, a Kolozsvár Társaság ügyvezetője,

Kolozs megyei tanácsosjelöltek: Vákár István agrármérnök, Balla Ferenc, a Kallós Zoltán Alapítvány igazgatója, Antal Géza vegyészmérnök, Rés Éva mérnök, vállalkozó, Lőrinczi Zoltán László pályázati szaktanácsadó, Csorba Zsuzsanna Emese, vállalkozó, pályázati szakértő, Tasnádi István Szilárd ügyvéd, Okos-Rigó Dénes iskolaigazgató, Szőcs Endre vállalkozó, az RMKT alelnöke

„Biztos vagyok abban, hogy helytállunk a helyhatósági választásokon, jó eredményeket fogunk elérni, amelyek szavatolják, hogy a következő négy évben hatékonyan tudunk foglalkozni a magyar közösség problémáival és nem csak” – jelentette ki a kampányindító rendezvény végén Csoma Botond.

(maszol.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek