Átmeneti megoldásként egy RMDSZ-es miniszterelnök által irányított kormány felállítására tett javaslatot az államfőnek az elnöki hivatalban tartott hétfői egyeztetéseken a szövetség küldöttsége - számolt be a Klaus Johannisszal folytatott tárgyalásairól Kelemen Hunor.
Sajtótájékoztatóján a szövetségi elnöke elmondta: közölte az államfővel, hogy nincs vesztegetni való idő, olyan megoldást kell sürgősen találni a politikai válság feloldására, amellyel átvészelhető a jelenlegi nehéz időszak.
Ezért ha nem sikerül helyreállítani a választások után alakult koalíciót, az RMDSZ elvállalná egy átmeneti kormány irányítását jövő év áprilisáig, ha a többi párt nyitott erre. Hangsúlyozta, hogy ennek a kormánynak korlátozott mandátuma lenne, de felállítására mielőbb szükség van, mert bizonyos intézkedéseket csak sürgősségi rendeletekkel lehet meghozni. Kelemen Hunor újságírói kérdésre elmondta, az előrehozott választások kiírását 'szinte lehetetlennek' tartja.
Arra a kérdésre, hogy javasolt-e az államfőnek egy miniszterelnök-jelöltet, a politikus kijelentette: 'A kollégáim azt mondták, hogy ha elfogadják a javaslatunkat, akkor magamat javaslom kormányfőnek, de ezt különösebben nem részleteztük' - mondta az RMDSZ elnöke.
(transindex.ro, agerpres.ro)
Tramal, Tralgit, Tramabene, Zaldiar, Korylan, WhatsApp...420721725862 E-mail: (cynthianarge@seznam.cz) Zolpidem, Zolpinox, Neurol, Rohypnol, (...)
Zolpidem, Zolpinox, Neurol, Rohypnol, Sanval, WhatsApp...420721725862 E-mail: (cynthianarge@seznam.cz) Xanax, Frontin, Rivotril, Diazepam, (...)
Üdvözlet mindenkinek, aki megbízható kölcsönt keres különféle projektjei finanszírozásához. Forduljon hozzám bizalommal egy biztonságos és megbízható kölcsönért. Email: isabellemonica9@gmail.com Isabel Monica vagyok. Francia engedéllyel rendelkező hitelez Üdvözlet mindenkinek, aki megbízható kölcsönt keres különféle projektjei (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek