Ki a felelős az iszlamista terrorizmusért Angliában?

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A választási kampány kellős közepén elkövetett londoni terrortámadás kapcsán egymásra hárítják a felelősséget a pártok, miközben az áldozatok családjai kikérik maguknak, hogy ártatlan fiatalok halálát politikai célra használjanak fel.


Boris Johnson miniszterelnök és Jeremy Corbyn, az ellenzéki Munkáspárt vezetője egymás mellett állt Londonban a Guildhallban, ahol a pénteki terrortámadás áldozataira emlékeztek. Hasonló megemlékezés volt Cambridge-ben, ahol a két áldozat tanult. A terrortámadás sokkolta Nagy-Britanniát, mert az iszlamista tettes már ült börtönben terrorcselekmény miatt. 16 évre ítélték, de hét év után kiszabadult, és pénteken megkéselt több embert a London Bridge környékén. Ketten bele is haltak. Mindez a választási kampány kellős közepén történt – minden párt igyekszik is hasznot húzni az iszlamista terrorakcióból.

Ne a gyűlölet, hanem a remény határozza meg a jövőt

– ezt hangsúlyozta a londoni megemlékezésen Sadiq Khan, a brit főváros muzulmán főpolgármestere. Ártatlan fiatal életek estek a terror áldozatává – jelentette ki a munkáspárti főpolgármester, akit gyakran bírálnak a jobb oldalon. Sőt, Donald Trump amerikai elnök személyesen sértegette őt Twitteren.

A londoni megemlékezést Sarah Mulally püspök vezette, de részt vett rajta egy olyan vallási szervezet is, mely megpróbálja összehozni a különböző hitű embereket. Faiths Forums for London a szervezet neve. Vezetője, Mustafa Fields felajánlotta, hogy azonnal fogadják azokat a muzulmánokat, akiket megrázott a terrorakció.

Eközben az igazságügyi minisztérium azt jelentette be: minden terrorista feltételes szabadon bocsátását felülvizsgálják. Boris Johnson miniszterelnök pedig növekvő szigort ígért. Az egyik áldozat családja azonban felkérte a miniszterelnököt: ne használja ürügynek a fiúk halálát arra, hogy szigorítsa az igazságszolgáltatást.

Boris Johnson Trump kottájából játszik

Ezt hangsúlyozza az egykori tory igazságügyi miniszter, aki átült az ellenzéki liberális demokraták soraiba. Phillip Lee szerint a fő gond nem az, hogy a törvények nem megfelelőek, hanem az, hogy a kormányok állandóan csökkentik a bíróságok és általában az igazságügy költségvetését, ennek következtében nincsen mód megfelelőképp foglalkozni a terroristák dossziéival. A konzervatívok azt állítják, hogy a munkáspárti időkben meghozott törvény vezetett a két fiatal halálához, de ezt az állítást a Munkáspárt elutasítja, mondván Boris Johnson és csapata minden energiáját a Brexitre fordítja ahelyett, hogy a polgárok biztonságával törődne.

Boris Johnson blitzet, vagyis villámháborút ígért a terrorizmus ellen. A szakértők véleménye az, hogy ezen a téren a villámháború nem más, mint PR-kampány, amely egyáltalán nem segíti elő magának a problémának a megoldását.

Robert Buckland igazságügyi miniszter tagadta, hogy a költség- és létszámcsökkentés az igazságügyben visszavetette volna a hatékonyságot a terrorizmus elleni harcban. Azt is tagadta, hogy Trump forgatókönyvét valósítanák meg. Nem szégyelli magát amiatt, hogy a két fiatal halálát ilyen szemérmetlenül kihasználja a választási harcban? – kérdezte az igazságügyi minisztert a BBC. A konzervatív miniszter kissé zavartan elismerte, hogy "kellene egy kis szünetet tartani". Ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy a fő cél a közbiztonság, az emberek megvédése a terrorizmustól.

Nincs elég börtön

A feltételes szabadlábra bocsátás egyik legfontosabb, de soha be nem vallott oka az, hogy nincsen elég börtön. "Amíg én igazságügyi miniszter voltam, soha nem volt elég férőhely a börtönökben" – mondta a Guardiannek Philipp Lee.

Mindeközben 9 százalékra olvadt Boris Johnson előnye Jeremy Corbynnal szemben – írja a Daily Mail. Vagyis fennáll az esélye annak, hogy a maihoz hasonló, olyan parlament jöjjön létre a választások után, amelyben egyetlen pártnak sincsen többsége. Márpedig ilyen kiegyenlített erőviszonyok mellett a brit parlament döntésképtelen, amint ezt a Brexit sztorija bizonyít a legjobban.

(hvg.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



szh300 news


árfolyam:
1 euro = 4.8433 RON
1 dollár = 4.2377 RON
100 forint = 136.86 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Belgium:földmunkás, tereprendező Belgium: földmunkás, tereprendező Belgiumi partnerünk megbízásából keresünk: (...)

Belgium:kertész, kertépítő Belgium: kertész, kertépítő, tetőkert építő/gondozó Belgiumi partnerünk (...)

Betteggondozót keresek Fernezeire keresek egy idős holgy melle gondozására alkalmas, megbízható, magyar nyelvet is (...)

adj fel hirdetést
korona maszk jobb

SZAVAZÁS

Milyen gyakran olvas Ön könyvet?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Bálint Júlia Vállalkozókedv járvány idején

A Jóisten segítsen !!!

Thomas Giesswein Úrnapi mise a Szentháromság-templom (...)

Sajnos nem irják meg,hogy hol lehet (...)

Zoltán Thurman Sepsiszentgyörgyön ünneplik Trianon (...)

A Trianonban meghuzott határok a (...)

Zoltán Thurman Sepsiszentgyörgyön ünneplik Trianon (...)

A Trianonban meghuzott határok a (...)

Erzsike Máramarosban kötelező a védőmaszk (...)

úgy gondolják, hogy hülyeség ellen (...)

Gálfi Árpád Katalin

Szuper! Ezt kell beleverni afiatalok (...)

Kemenes Hajnalka Máramarosban kötelező a védőmaszk (...)

Miféle túlbuzgó rendelet ez? (...)

Zempléni P. Összegyűlt az egymillió aláírás a (...)

Nem a járványon múlt. Volt előtte (...)

Baratosi Csaba Guten Tag, Herr Präsident!

Szuper cikk, sajnos mind igaz es sajnos (...)

Csabi - Kivandorló Guten Tag, Herr Präsident!

Szuper cikk. Gratula! Teljes (...)

Rist Zita Újabb két koronavírusos beteget (...)

Nem alkalmazzak a testelest azert nem (...)

Kovacs Sandor Az RMDSZ álláspontja a kijárási (...)

Ez a roman nemzet mindig is arulo es (...)

Csik Tímea Magyar Költészet Napja - a (...)

Nagyon szépek a versek . Sajnálatos (...)

Monika Szinérváralja

Öröm olvasni

Juluanna és János Nagyheti és ünnepi szertartások (...)

Köszönjük szépen.

Mária Ingyen letölthető az összes Szabó (...)

Nagyon jó ötlet. Ebben a vírusos (...)

Fux Maria Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Koszonom a felemelo es batorito (...)

Gyöngyi Kesztyűt, maszkot, (...)

Szükséges jo ötlet. Várjuk minél (...)

Maria Magdolna Kesztyűt, maszkot, (...)

Biztos sokan elfogadják ebben a (...)

Rist Zita Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Nagyon orvendek ennek a lehetosegnek

Dencsák Éva Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Örvendek,ott leszek

LASZLO TIVADAR A nagybányai önkormányzat (...)

ASADAR NU SE INTELEGE DE CE APAR (...)

LASZLO TIVADAR A nagybányai önkormányzat (...)

MIERT ERKESZTEK SZAMLAK A GAZTUL AZ (...)

Erika Kesztyűt, maszkot, (...)

Szupper ez nagyon jo otlet

Mária Kesztyűt, maszkot, (...)

Mulțumim. Este o idee extraordinara.

Mária Kesztyűt, maszkot, (...)

Mulțumim. Este o idee extraordinara.

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
tajkepfesto300-200
FFE
Reklam