Az emberi intelligencia függ attól, hogy az agy hippokampusz része milyen más agyi területekkel van kapcsolatban - derült ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Természettudományi Kar (TTK) PIT (Protein Information Technology) Bioinformatikai Csoport matematikusainak legújabb, több mint 400 alany bevonásával végzett vizsgálatából. A kutatók kimutatták, hogy a hippokampusz bizonyos szomszédainak megléte az intelligenciára jó vagy rossz hatással van.
A különböző biológiai és pszichológiai tulajdonságok és az emberi agy egyes területeinek nagysága közötti összefüggések kutatása régóta fontos az agykutatásban. Az agyi területek méretét régebben boncoláskor, később különböző orvosi képalkotó eljárásokkal vizsgálták. Ma már a diffúziós MRI technikák fejlődésével a durva nagyságmérés helyett az egyes agyi területek kapcsolatait is részleteiben tudják elemezni. Ez azért fontos, mert az agy 80 milliárd neuronja, azaz idegsejtje egyenként nem sok mindenre képes, együttesen, a sok százmilliárd kapcsolatán keresztül azonban az emberi kultúra nagy alkotásainak létrehozására is alkalmasak - írta az ELTE.
A tanulmányról beszámoló közlemény szerint az intelligencia és a különböző agyterületek közötti kapcsolatok összefüggései rávilágíthatnak arra, hogy mely agyterületek együttműködésének eredménye az a nehezen megfogható jelenség, amelyet emberi intelligenciának hívunk.
Az ELTE TTK PIT Bioinformatikai Csoportjának matematikusai - Fellner Máté és Varga Bálint kutatók és Grolmusz Vince professzor - az agy leggyakrabban tanulmányozott és legjobban ismert részének, az apró, tengeri csikóhal alakú hippokampusz szomszédait és az intelligencia összefüggéseit vizsgálták.
A vizsgálat során 414 alany agyi kapcsolatait térképezték fel, és azonosították a hippokampusz leggyakrabban előforduló szomszédhalmazait, azaz azokat az agyi területeket, amelyek a legtöbb alany esetében vannak összekötve a hippokampusszal.
Ezután megnézték, hogy különböző kognitív teszteken jó, illetve rossz eredményeket elért alanyoknál ezek a gyakran előforduló szomszédhalmazok jellemzőek-e az eredményre. Azt találták, hogy bizonyos szomszédok megléte az intelligenciára jó, illetve rossz hatással van.
Ilyen fontos agyterületek szomszédait, valamint a mentális képességekre rossz, illetve jó hatással levő kapcsolatokat még sohasem találtak a kutatók. A felmérés eredménye a közlemény szerint azért is jelentős, mert csak olyan megállapításokat tartalmaz, amelyeket a 414 alany legalább 80 százalékánál fennállnak.
A ELTE TTK PIT Bioinformatikai Csoport matematikusainak tanulmányát a Scientific Reports című tudományos folyóirat közölte.
(origo.hu)
a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk
Ethicsrefinance@gmail.com HOW TO MAKE FAST MONEY ON PAYPAL CONTACT: (...)
How I solved my Infertility I am taking this time out to spread the work of Doctor Odunga Michael on this website. My name is (...)
Halovaeva ajánlat hitelek között, különösen súlyos 24 óra Azt akarod, hogy hitelt a holtponton, ami (...)
adj fel hirdetéstTisztelt Hölgyem / (...)
Vállalkozási, céges vagy személyi (...)
Tisztelt Nagybányai Önkormányzat, (...)
Alig várom nagyon szeretem a dalait.
I thought I would capitalize on the (...)
I thought I would capitalize on the (...)
Kapja meg hitelét 72 órán belül, (...)
Köszi az észrevételét, javítva.
Nem sok egy kicsit a 100 milliárd lej (...)
Csak a rend kedvéért: Bár az írás (...)
HITEL AJÁNLAT 200.000 Ft 800.000.000 (...)
Nagyon örvendek hogy a kedves helyen (...)
Nagyon szépen el tudja mondani (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Binary trading has caused many people (...)
Binary trading has caused many people (...)
Ugyan 21 én lesz a Philiaban ,ugyan (...)
Örülök az obiektiv döntésnek, (...)
Do you need a quick long or short term (...)
Borrow money here Fast online loans (...)
Nesze semmi, fogd meg jól ! Ezt nagyon (...)
Itt akkora a lopas, hogy soha nem fog (...)
Köszönöm a megosztàst! Igen, (...)
IGY IS LEHET,EGY REMÉNY SUGÁR hogy (...)
A szentmisek a templom Facebook (...)
véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek